Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-09 / 2. szám

ÁLMOK MÁR AZ ANYAMÉHBEN?

Beszélhelünk-e a születés előtt lelki-szellemi életről? Képes-e a gyermek az anyaméhben érzéki benyomások észlelésére, érzések regisztrálására? Vannak-e a magzatnak az alvási szakaszokban álmai, amelyek posztnatálisan, vagyis a születés után valamikor visszatérnek? S ha így van, milyen jelentőséggel bír ez a személyiség fejlődése és kibontakozása szempontjából?

A tudomány egyik új ágazata, a prenatális -pszichológia foglalkozik ennek a kérdésnek a "megválaszolásával. Szemben azokkal a nagyon fontos ismeretekkel, amelyekkel az orvostudomány immár a gyermek fejlődéséről és a szervek kialakulásáról rendelkezik, a pszichikai fejlődés a születés-előtt mind ez ideig még sokismeretlenes fejezet.

Ir. Friedrich Kruse Wiesbaden! pszichiáter már több mint három évtizede foglalkozik a prenatális álomkutatással, mindenekelőtt pedig az álmok értelmezésével, és azon a véleményen van, hogy a terhesség első harmadában, amikor az embrió szervei alakulnak ki, még nem

tudnak maradandó benyomások rögzítődni. Igaz, hogy a magzat már mutat bizonyos magatartásmódokat, amelyeket a külvilág ingereire gyakorolt reakcióként és a megváltozott helyzetekhez történő alkalmazkodásként értelmezhetünk. A terhesség második harmadában viszont a magzat észlel már bizonyos meghatározott, kívülről jövő ingereket, és reagál is rájuk. így például reagál az anyatestre gyakorolt nyomásra és ütésre, és minden állapotos nő tudja, hogyha megijed vagy félelmet érez, a gyermeke is nyugtalan lesz.

A gyermeknek az anyaméhben észlelt legkorábbi emlékezeti benyomásai csak a terhesség harmadik szakaszáig vezethetők vissza, többnyire a hetedik hónapig. A prenatális pszichológia képviselői úgy vélik, rájöttek arra, hogy bizonyos emlékezetnyomok, úgynevezett engrammok, csak a hetedik hónaptól rögzítődhetnek.

A többi között az is magyarázatul szolgál erre, hogy a terhesség utolsó harmadában a magzat központi idegrendszere már teljesen kialakult.

Minden pszichiáter, aki Krusehez hasonlóan álmokkal foglalkozik, ismer olyan álomképeket, amelyek a következőkre hasonlítanak. Egy 26 éves fiatalasszony kezelésre jött az orvoshoz, mert klausztrofóbiában szepved. A következő álmot mesélte el: „Egy hólyagban vagyok, amtiy egyszer összehúzódik, majd kitágul, de olyan szűk, hogy csak összekuporodva tudok feküdni benne. Leírhatatlan fizikai érzés tölt el: ez valahogy összefügg a fejemmel, amely beszorult valahova. Félek és légszomjban szenvedek. Eltölt az az érzés, hogy nem marad elég időm. Szűk, ívelt folyosókon próbálok áthatolni, de nem találom a kijáratot, és elakadok egy szűk lyukban. Végre — már majdnem megfulladtam — valaki egy kemény tárggyal vagy egy éles késsel a fejemre üt, és kikerülök. Kint nagyon hideg van, és túl éles fény.”

Hosszú időn át az ilyen álmokat szimbolikus, a jövőbe irányuló „újraszületési álmokként” értelmezték, úgy gondolták, hogy a kezelés következtében azok a belső megújulás kifejeződései. Ma azonban, ha a pszichiáter megtudja, hogy a betege hosszú ideig elhúzódó, fogós szülésen ment át — ezért emlékezik a fejére mért erős ülésre —, és hogy a klausztrofóbiánál az irányi-Kolhaas Mihály lócsiszár története a XVI. század .első felében játszódik, a Münzer-féle parasztlázadás vérbe fojtása utáni időben, Szászországban. Vagy ha úgy tetszik, másutt és máskor, akár egyszemélyes színházunkban — gondolkodó, feleselő önmagunkban, mert Sütő András történelembe agyazott drámája a mindenkori létezés mélyebb rétegeiben kutat, szavak, írott törvények és emberi magatartások értelmével és értelmezési lehetőségével játszik életre-halálra. Az értelem, a józan ész alulmaradása a partikuláris -értelmezéssel szemben — történelmi visszapillantó tükörből nézve — a közösség szempontjából inkább tanulságos, mint tragikus.

A darab rendezője, Takáts Ernőd és a MATESZ színészei arra vállalkoztak, hogy Sütő -drámájának időtlen időszerűségét tolmácsolják, s a bemutató tanúsága szerint a súlypontok helyes megválasztásával -ezt el is érték.

A dráma cselekményhordozója a két lócsiszár: Kolhaas és Nagelschmidt. Kolhaas a fennálló törvényes renddel megbékélt, saját érdekeit megalkuvással védő ember, a lázadás -és lázadozás ellenzője mindaddig, míg egyéni sérelmeinek törvényes