Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-05 / 10. szám
35 ÉVES A NEMZETKÖZI DEMOKRATIKUS NÖSZÖVETSÉG A fiatal Klara Zetkin Középen Marie Curíe-Skladawska és jobboldalt a tanítvány: Eugenie Cotton 1945. május 9-én Európában véget ért a második világháború. A filmhíradók és képes lapok még sokáig hoztak beszámolókat a béke nagyszabású, harangzúgásos, tűzijátékos, mámoros ünnepléséről. A fasizmus legyőzése és nem utolsósorban a szocialista államok közösségének létrejötte, világszerte fellendítette a demokratikus mozgalmakat. De Hirosima és Nagaszaki tragédiája, az első atombomba gombafelhőjének fenyegető árnyéka is arra intett, hogy a béke megőrzése, a haladás, a különböző társadalmi rendszerű nemzetek békés egymás mellett élésének megvalósítása új erőfeszítéseket, új összefogást követel az emberiségtől. S ezeket a törekvéseket megvalósítandó világszervezetek alakultak, többek között a Szakszervezeti Világszövetség, a Nemzetközi Diákszövetség, a Demokratikus Világifjúsági Szövetség és a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség. A nőmozgalomban egy korszakot zárt és egy újat nyitott 1945-ben Párizsban az a nemzetközi nőkongresszus, amelyen megalakították a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetséget, s amelynek első elnökéül Eugenie Cottont választották meg. Eugenie Cotton neves fizikusok családjából származott, ő maga is fizikus volt. Marie Curie-Sklodowska tanítványa, a legnagyobb francia kitüntetés, a Becsületrend tulajdonosa, és később egyike volt az első nőknek, akinek odaítélték a Lenin-Békedíjat 1950-ben. Megalakulásakor a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 80 államból mintegy kétmillió nőt tömörített. S már ekkor sem csak a nők, az anyák jogaiért akart küzdeni, a szabadságért, a demokráciáért és a békéért is. II. kongresszusán, Budapesten megszületett a NDNSZ Békemanifesztuma, amely azóta irányadó a nők világszervezetének munkájában. A történelem folyamán minden bizonnyal több olyan eseményt, nevet találnánk, amelyet a nőmozgalom kezdeteként jelölhetnénk meg. Nyilvánvaló azon-Szerelem és felismerés ... Az egyetlen, akitől Florence Nightingale Navarrai Margit Napóleon félt: Madam de Stoel ban, hogy a nők tudatában nem egyik napról a másikra érlelődött meg helyzetük felismerése, jogos követelményeink megfogalmazása. Mindez az emberi társadalom, társadalmak alakulásával párhuzamosan körvonalazódott, s az őszi törvények szentesítette jogfosztottságuk ébresztette fel bennük először a társadalmi hiányérzetet és rögtön utána a járom, az elnyomás tudatát. Az ókori Görögországban írta le Arisztofánesz „Nőuralom“ című vígjátékában e sorokat: „Énnekem éppen annyi a haza/ Mint nektek. Ámde bosszankodva és/ Fájlalva tűröm minden baját.“ t A társadalmi tudatra ébredéstől a cselekvés korát még hosszú évszázadok választották el. Igaz, a sötét középkor világos fejezeteiben felbukkan néhány női név. Üstökösök, hullócsillagok — egyéni lázadók. S a nőmozgalom történetével kapcsolatban nemigen szokás róluk megemlékezni. A nagy egyéni lázadók közé tartozott a francia parasztlány, Jeanne D’ Arc és a fejedelmi sarj, Navarrai Margit, az írónő. Az egyik mélyen átérzett és átélt elhivatottságának tudatában a francia függetlenségi harc élére állt — egy népet mozgósított. A másik a szerelemről írva kimondta, hogy a nők rabszolgák, de még ennél is fontosabb a biztosan érzett, bár határozatlanul megfogalmazott felismerés: másképpen is lehetne... A középkori nőket mint Rozgonyi Cicellét is, talán elsősorban hazaszeretetük ébresztette emberi értékük tudatára. A nagy francia polgári forradalomban azonban már más kategóriákban gondolkoztak, már pontosan megfogalmazott követelményekkel léptek a nyilvánosság elé. ök éltek először a nők egyenjogúsításának jelszavával - de mindenekelőtt kényszerű tudatlanságukat, tanulatlanságukat kiáltották világgá, s azt, hogy ezért nem ők a hibásak! Louise Michell egyszerű vidéki tanítónő a forradalom, a forrongó Párizs egyik lefpnerészebb lázítója volt. Olympia de Gougesnak hívták azt a kitűnő szónok hírében álló forradalmárnőt, aki egyik kiáltványában már szabályszerű nőmozgalmi programot vázolt föl: „A nő éppen olyan szabadnak született, mint a férfi, tehát őt is megilletik mindazok a jogok, amelyek a férfit.“ S ha már itt tartunk, nem tudom nem megemlíteni a későbbi évek talán legérdekesebb asszonyét, Germain Neckert, aki Madam de Staél néven vonult be az irodalomba. A történelembe pedig mint Napóleon és mindenfajta zsarnokság esküdt ellensége, a nők egyenjogúsításának szenvedélyes, fáradhatatlan követelője. A nőmozgalomban a francia forradalom volt az első mérföldkő, a nők ekkorra megtanulták: cselekedni kell! Egyenlőség, Szabadság, Testvériség — a francia forradalom jelszava mit sem változtatott a nők helyzetén. Tömeges és hősies harcukkal ebben a polgári forradalomban sem tudták megváltani saját jogaikat. Az maradt a nő, aki volt: jogfosztott, alacsonyabb rendű lény, aki a törvény előtt azonos volt a fiatalkorúakkal és a gyámság alatt állókkal. Az ipari forradalomban a nő gazdasági helyzete megváltozott: bérmunkát vállalhatott. De társadalmi és jogi vonatkozásban nem nyert semmit. Ezzel szemben tömeges alkalmazásuk az iparban új fegyvert adott kezükbe: kitörve a háztartásból egy-egy gyárban vagy nagyobb ipari centrumban alkalmuk adódott a csoportosulásra. Tengeren innen és tengeren túl csoportosan
