Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-14 / 7. szám
V&íI Aj 1 Az optimizmnis lehetőségei о < оDzо и > ш 5 Q£ш >и Nekünk a háború és béke pőrébe többszörösen is van beleszólási jogunk. Van, mint minden embernek, akinek a bőréről, pontosabban annak elvesztéséről, elevenen lenyúzatásáról lenne szó; van, mint csehszlovákiai magyaroknak, a Vox Humana népének, Fábry Zoltán leghívebb olvasóinak; van, mint a szocializmus békepolitikájára szavazóknak és van, mint generációnak: harmincéveseknek! Harmincévesek generációja ... Hozzánk tartoznak az első békében született nemzedékek, a béke első éveiben cseperedő, gyermekkori emlékeit gyűjtögető nemzedékek, akik éppen a sokat kérdező, legkíváncsibb, mindenre odafigyelő gyermekkorban leginkább a háborúról és az azt követő keservekről: tankokról és marhavagonokról hallgattak meséket és történetéket. Leggyakoribb játékaink a háború lábnyomaiban talált vaskalapok, gázmaszkák és használhatatlanná rozsdásodott fegyverek voltak. (Sok társunk korai halálának oka viszont a tetszhalott fegyver hirtelen feltámadása, a sunyin lappangó utolsó rúgása volt.) Mi úgy nőttünk fel, hogy ha nem is éltük át, de unalomig kóstolgattuk a háborút. S nemcsak játékainkban, társaink, szüléink és hozzátartozóink tragédiájában, hanem bontakozó kultúránkban is. Meséink első és utolsó szava, anyánk sóhaja: „Jaj, bárhogy legyen, csak háború ne legyen soha!“ Folyóparton, erdőhajlatban sétálva apák és fiúk felesleges halála riasztotta más irányba repülni vágyó képzeletünket. Olvasókönyveink tele voltak háborús olvasmányokkal és versekkel, a mozikban akkortájt csak háborús filmeket vetítettek. Minden temetőben és terecskén tömegsírok és emlékművek állnak azóta is. Ma, akik ezeket látják és a miénknél gyengédebb kulturális információkkal kezdték személyiségük kiépítését, nem tudom mit éreznek, de biztosan nem érzik azt, amit mi, azt hogy ha bármerre is sétálunk, minden tizedik vagy valamennyiedik lépésünkkel egy-egy ismeretlen katona ismeretlen sírján ' taposunk ... Ez az érzés kamaszkoromban tovább fokozódott bennem (bennünk); mert mikor kanálisárkot ástak kicsi városomban és török csontok, hasadt koponyák fordultak ki a földből az ásó nyomán; és amikor ágyúkat, aknákat kiáltozott a beteg szomszéd és a pincébe akart menekülni, és nem segített már rajta orvos, gyógyszer, az utolsó hajnali szívinfarktusáig nem tudott megnyugodni, nem tudott nyugodtan meghalni; akkor már az emberiség minden háborús áldozatát sajnálnom kellett; akkor már nem a sötéttől féltem, hanem a hideg vastól, a gomba alakú felhőtől; akkor már megtanultam magamban elsiratni minden fegyver által elpusztult áldozatot: a neandertáliak kiirtása óta a legfrissebb fegyveres konfliktusig. Ügy érzem, a hullafoltos szavak és emlékek közt alapozódó kultúránk, a harmincévesek kultúrája jellegzetes. Szándékaiban, borzongásában legalább annyira háborúellenes, mint a veteránoké, akiket veteránságukért, törfttt-kancsóforma mosolyukért is tisztelünk, de sorsukat senkinek sem kívánjuk. Nem pusztán azért, mert az élet legigazibb sodra, a legteremtóbb évek elején állunk, mert most osztódtunk, osztódunk családokká, mert gyermekeink meséit, játékait leendő kultúrájuk alapozódását figyeljük (miközben kicsit már annak is örülhetünk, hogy játéküzleteinkben egyre kevesebb a játékfegyver), hanem azért is, mert meg kellett tanulnunk, mert más lehetőségünk már világszerte nem lehet, hogy az igazi, a jövőt építő győzelmünk csak háború nélkül születhet meg, hogy a háborúk sosem oldanak meg semmit, csak pusztítanak. Különösen igaz a „csak pusztítás“ diagnózisa egy elképzelt jövőbeni háborúról, hiszen kitörölhetetlenül a tudatunkba rögződött az amerikai légierő felesleges kísérlete-bizonyítéka: Hirosima és Nagaszaki! Ez a két szó is gyermekkorunk emléke, azóta szenvedjük s nem tudjuk leírni felkiáltójelek nélkül! S mert a harc az élet tartozéka, meg kell tanulnunk egy újfajta harcot, meg kell teremtenünk ennek az újfajta harcnak a módszertanát. Mert harcolnunk kell! A cél, a célok nem üres szólamok, hanem konkrét feladatok előttünk: Milyen harcok is vannak? Békeharc, természetvédelem, egészségvédelem, az elmaradott országok fejlesztése (az éhezők megmentése és a világ életszínvonalának nivellálása) a kultúrák és nyelvek védelme... egyszóval, egy olyan glóbusz megteremtése, ahol mindenki mindenütt Otthon érezheti magát. Nem utópiáról van szó, hanem — ha belegondolunk — a világ egyetlen lehetőségéről, arról az állapotról, amikor csak szükséges és okos feladatok várnak minden földlakóra, a glóbusz minden bennszülöttjére. Minden egyéb elképzelésünk csak a múltbeni megoldásokhoz, a gordiuszi csomó szétmetszéséhez vezetne. Nekünk — akár körmünk is szakad bele — ezt a csomót kell kibogoznunk, mely a sok elmetszéstól, szablyanyomtól még görcsösebbre csomózódott. A kiegyenesített kaszák visszahajlításának idejét éljük, a kard és ekevas kalapács tanította metamorfózisát. A régi latinok igazságához: Inter arma silent musae — A fegyverek között hallgatnak a múzsák! hozzá kell tennünk a mi igazunkat, majdani törvényt: Inter musae silent arma — A múzsák között hallgatnak a f égy verek! Egyet azonban kivéve: a kultúrát! Igen, a kultúra az egyetlen fegyver, éppen az a rengetegszer csendre intett, lebecsült, háttérbe szorított, de az emberre legjellemzőbb fogalom. A kultúra, a minden tirannusok ellensége és üldözöttje, a könyvmáglyákon pusztított, betiltott, szavakkal, pofonokkal elhallgattatott, de újra feltámadó, újra megszólaló örök lázító, örök legyőzhetetlen forradalom. Inter musae silent arma! íme megérett az idő, az emberiség, hogy a kultúra harcos jelszóvá válhassék. Még az sem csökkentheti örömünket, hogy a veszély, a fegyverek önpusztulást idéző ereje, az egyik legnagyobb meggyőzési faktor. Az emberi tulajdonságok legértékesebbikje, mint a mindig kemencesutba szorított legkisebbik fiú, jut meghatározó szerephez. A kultúra, amely az ember és társadalom legfontosabb jellemzője, lesz minden jelszavak eleje a huszonegyedik században és annak előkészítésében. Inter musae... Mi is a kultúra, mi mindent .fed ez a fogalom, és milyen is a kultúra. Eddig a halhatatlansá-Úgy dolgozz, hogy becsüljenek. Így kellene útra indítanunk hivatást, szakmát választó gyermekünket. Vajon e jellemet, embert formáló szándék milyen mértékben van összhangban lehetőségeinkkel? Valóban elég a hivatástudat, hivatásszeretet? Mindnyájan olyan munkát végezhetünk, amire vágytunk, amiről álmodoztunk? S hogyan formálódik, alakul a gyerekben a hivatástudat? Divathullám ragadja magával? Tiszteli szülei szakmáját, az ő példájukat akarja követni? Kötődik tanáraihoz, hallgat rájuk — s olyan szakmát választ, amely közel áll kedvenc pedagógusa tantárgyához? Hat rá a társadalom igénye, s aszerint választ szakmát, hogy bányászra, vegyészre, gépészre van szükség? Vagy nem az elvek indítják, határozzák meg útját, hogy hasznos legyen, másokért tegyen, hanem pusztán az, milyen iskola van lakóhelyük közelében? Forgathatjuk a kérdést, tény, hogy összhangot kell teremteni a társadalmi igények és a hivatástudatuk, érdeklődésük, tehetségük, legjobb tudásuk szerint alkotó módon dolgozni akaró fiatalok szándéka, elképzelése között. 1. A CSKP KB oktatáspolitikai határozatai alapján kidolgozták és jóváhagyták a szakmunkaképzés korszerűsítését. Ennek értelmében az elmúlt év szeptemberében Szlovákiában középfokú szakmunkásképző iskolák nyíltak. Milyen az érdeklődés irántuk? Milyen ezeknek az iskoláknak a perspektívája? Jelenleg □ szakmunkásképző iskolák különböző típusaiba az alapiskolák végzős növendékeinek több mint ötven százaléka jelentkezik. Ez az arány fokozatosan növekedik, 1984-GRENDEL Ágota Milyen továbbtanulási, elhelyezkedési lehetőségeket kínál a tudományos-műszaki forradalom igényének megfelelően, a társadalomfejlesztés követelményei szempontjából átépülő iskolahálózat, struktúra a most pályát kereső, hivatást választó fiataloknak? Elhangzik olyan kérdés is a szülök részéről, akik hajlamosak rá, hogy egyes példákból általánosítsanak, vajon érvényesül-e majd a gyerek, ha magyar tanítási nyelvű alapiskolát végzett? A rendelkezésünkre álló statisztikai adatok tárgyilagos pontossággal jelzik, hogy a CSSZSZK szocialista oktatásügyében a nemzetiségi iskolaügynek rendkívül fontos, rangos szerepe vanl Hiszen alkotó módon gondolkozni csak anyanyelvén tud az ember. Tárgyi tudása is elmélyültebb, ha ismereteit anyanyelvén szerzi, s erre épül - éppen az anyanyelvi oktatás segítségével a szlovák nyelv alapos elsajátításának lehetősége is. Éppen ezért fokozott figyelemmel - és a téves szülői nézetek, hiedelmek, bizonytalanságok, a megnövekedett igények és a kettős feladat bonyolultsága miatt -, de minden esetben a szülők, a magyar nemzetiségű fiatalság igényeit figyelembe véve kell meghatározni oktatásügyünk fejlődésének irányát és módját. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Fodor Zoltánnal, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma Nemzetiségi Osztályának vezetőjével. ben a fiataloknak mintegy hatvan százaléka tanulhat középfokú szakmunkásképző iskolában. Ebben az időszakban az eddigi iparitanulóiskolák és szaktanintézetek fokozatosan középfokú szakmunkásképző iskolákká alakulnak át. Ez természetesen érinti a magyar tanítási nyelvű iparitanuló-iskolákat is. Már 1978. szeptember 1-én hat olyan középfokú szakmunkásképző iskola nyílt, amelyekben magyar tanítási nyelvű osztályok is vannak — Galántán, Komáromban, Párkányban, Losoncon, Ipolyságon. A következő évek folyamán újabb középfokú szakmunkásképző NŐT7 iskolák nyílnak majd az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma által kidolgozott tervek alapján. 1984-ig az összes iparitanuló-iskola átalakul középfokú szakmunkásképző iskolává, amelyekben a tanulmányi idő két, három illetve négy év lesz. Az a fiatal, aki elvégzi a két- vagy háromosztályos szakmunkásképző iskolát, szakmunkásbizonyítványt kap, s ha a munka mellett továbbtanul, középfokú végzettséget szerez. A négyosztályos szakmunkásképző érettségivel végződik, ez egyenlő „rangú“ a gimnáziumi érettségivel. A tartalmi és szerkezeti átépítés döntő alapelve, hogy közelebb hozza egymáshoz a középiskolák egyes típusait. Tehát hogy a középfokú szakmunkásképzők á gimnáziumok és szakközépiskolák tanulóinak elméleti és gyakorlati felkészítése hasonló legyen, hogy az összes növendék képes legyen mind az elméleti, gyakorlati munkára, mind a továbbtanulásra. 2. Az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma a szakközépiskolák új tervezetén dolgozik. Mit jelent ez gyakorlatilag? A CSKP KB elnöksége 1976. június 4-én jóváhagyta a csehszlovák iskolarendszer továbbfejlesztésének javaslatát. Ez a dokumentum a CSSZSZK oktató-nevelő munkája fejlesztésének távlati programját tartalmazza. Érinti az oktató-nevelő rendszer összes típusú és fokú iskoláját, a szakközépiskolákat is, s természetesen köztük a magyar tanítási nyelvűeket. A szakközépiskolák alapvető társadalmi küldetése felkészíteni a fiatalokat úgy, hogy azok sokoldalúan fejlett egyéniségként kapcsolódhassanak be az
