Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-07 / 6. szám
RÖZSfl p spptpgZSF _ CSEHSZLOVÁKIÁI MAGYAR KÖLTÖK ÉS KÉPZŐMŰVÉSZEK A SZERELEMRŐL Legyen anyag, s tartalomnak szellem, legyen tűz, és égni levegő, legyen hal, és lélegezni tenger, s legyen férfi, s eleme: a nő. OZSVALD ÁRPÁD VERSEI Kis semmi lány volt Már hetek óta fehércselédnek színét sem láttuk, erdők ölében rejtezve éltünk, mint jó remeték. Zubbonyzsebben az otthoni képek kirojtosodtak — hisz annyi kézen forogtak körbe, egymás kedvesét dicsérgettük minden szabad percben. De egyszer, ím, hogy a mezsgye mellett ültünk a fűben déli melegben, a keskeny úton egy lány közelgett, szoknyája ringott, mint harangvirág. Arca piros volt, mint aki érzi, hogy sok férfiszem kutatva nézi. Kis hegyes mellét büszkén feszítve, úgy ment tova, hátra sem tekinte. Kockás kendője sokáig látszott, víg lepkeként lebegett a szélben. Kis semmi lány volt, nem valami szépség, de bajtársaim megigézve nézték. S hogy a domb mögött eltűnt egészen, száz vágy szakadt fel mindegyik szívében s a zubbonyzsebből körbejárt a fénykép. Üvegmadár üvegmadár a szerelem, vigyázz, húgom, a teliholdra, az a madár, ha rossz szó éri, összetörhet darabokra. üvegmadár nem énekel, hiába zárod kalitkába, az a madár, ha bánat éri, felszáll az éj ablakába. (Tőzsér Árpád) Prélude Nagy József metszete Ne hidd, ez még nem a szerelem, csak valami fura-buta vágy kerget egyre a közeledbe. Naptól tikkadt vándor kereste így a messzi forrás hűs ölét. Már az utca minden kis kövét, bokrok ágát, a lépcsők számát is ismerem — hozzád vezetnek. A tárgyak, lám, már megszerettek! Virágok kelyhén harmat ül, kószálok árván, egyedül. Beburkol lágyan az alkonyat, mély kútként őrzöm hangodat. Igazi társam nincs nekem, dáliák nőnek szívemen. Aranyos lábú kék madár melenget minden éjszakán. Akartam, fénylő gyertya légy Kézfogás, csók, félmosoly, játékos boldog révület, nekem mindez már nem elég, csak csiklandozza bőrömet, elmúlik, mint a viszketés. Szitok jár érte, köszönet? Minek bolygassam, nem tudom, nekem már mindez nem elég, ha nem kötöd hozzám sorsodat. Akartam, fénylő gyertya légy, mely beragyogja arcomat, mezítlábas kis gyalogút, mely titkot sose rejteget, virágos fákon tűzszirom, madár, ki fészekmeleget sugároz, és kecses tollain mindenség gyöngye lepereg. NOl 7
