Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-12-05 / 49. szám

JUVAN SESZTALOV

Erdei ráolvasó

ELLEN NIÍT

Ez a föld

Ez a föld,

tele szedetlen krumplival, az enyém.

Ez a vadvizes, sovány rét, csenevész, gyér boglyáival, az enyém.

Havat nem hozott az ősz, cobolylában iramlik, havat, nem söpört az ősz, szarvaslábon iramlik. Szépnyakú vadállat, nyújtsd ki nyakadat!

Bokros agancsú jávorszarvas, mentsd, mentsd magadat!

Erdei förgeteg fiát, el ne ragadjanak,

meg ne kaparintsanak dörgő vas-fenevadak,

meg ne merjék simogatni széles hátadat!

El ne vakítsanak,

maguktól megfussanak

komor szemű, vasszemű ifjú legények!

Szaladozd be szabadon széles legelődet, vas rozsdája meg ne fesse szőröd!

Mutasd meg erődet, ékes magadat!

Ivadékaimnak vidd hírűi magadat!

Ez az aszatos, köves szántó, ez a szulákos útszél, ez az ingovány, ez a holt mocsár az enyém.

Felelek értük.

Felelnek értem.

* * *

Az utam itt ered.

Zsombékról zsombékra lépek földem puha héján, mocsárszemek: lihogók körülöttem, és napfényes meder.

KÖNÖZSI ISTVÁN felvétele

PARUJRSZEVAK

Gyermekkori

vöd

yyönyörökre

Gyermekkori vad gyönyörökre emlékszem:

a tócsa vizét

toccsantani szét, fröcsölödve!

Hej, kaptunk otthon ezért!

A kis ing csupa sár, csatakos volt Szidtak keserűn szüléink.

Mert arra senki se gondolt: csak az ing csupa sár. csak az ing.

Később —

ragyog inged tiszta fehére.

De hol van a tiszta hited? Emlékszel?

Furcsa-sötétre

verte a sár meg a por szívedet.

De ezért... de ezért teveled soha senki se pörlekedett.

Jobb-e vajon a só-kiverte zsombékok biztonsága a lihogók napos szeménél?

Ez volt a dolgom —

a sáros földből felszedni a krumplit.

Derekam hétrét, tíz ujjam a földben.

Fakó-szürke esőben ázó

ponyva

a vállamon.

Meg kellene vetnem

ezt az esőtől szürke szüretet,

vagy szeretnem

hátam görnyedt ívét?

* * *

Ez volt a földem — borzas ászát, mészkő-kavics, termőföld, egy maroknyi, tőzegmocsár, pólingok füttye fölötte, útmenti bozót dzsungele, málnaindák, fojtogató szülők.

A szulák világító virága fehér és tiszta.

Mintha nem sejtené, mit művel a szára.

* * *

A mészkő méhébe

magot vetettem, , ,

kihajtottam a semlyékre a nyájat. Megyek haza.

Fülemben pólingok szava, lábam alatt szúrós ászát, szivem fölött szulák virága.

Hogy is gyűlölném a szulákot?

Mért átkoznám a lankák kavicsát?

Mért vágyódnék a pálmaerdök édenébe. áhítoznék zsíros feketeföldre?

Az utam itt ered.

Ez volt a dolgom.

Ez az én földem.

Felelek érte. ö meg felel értem.

JUVAN SESZTALOV MANYSI, PARUJR SZEVAK ÖRMÉNY. ELLEN NIIT ÉSZT KÖLTÖ. A VERSEKET RAB ZSUZSA FORDÍTOTTA.

I