Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-12-05 / 49. szám
Ü n n e p e i M k r ő l Évek óta járom az országot. Már vannak családok, sőt falvak, ahová ismerősként, szinte családtagként térek vissza. És még gyakrabban mennék, ha lehetne. Főleg most, hogy a polgári ügyek testületének huszonötödik jubileumi évében vagyunk. Jó lenne sorba járni a falvakat, és felidézni a régi riporttémákat, megkérdezni mi minden történt közben. Nagymagyaron (Zlaté Klosy) az új lakótelepen, Dercsikán (Jurová), a kitüntetett faluban, vagy Nyárasdon (Topol’níky), ahol azóta egész liget lett az újszülöttek rózsabokraiból . . . Ehelyett egy országos szemináriumon vettem részt Érsekújvárban (Nővé Zámky), ahol a püt vezetői, aktivistái azzal a céllal jöttek össze, hogy emlékezzenek és értékeljenek, tervezzenek és mélyítsék elkötelezettségüket . . . Egyszerűbb volna most statisztikai adatokat, neveket, évszómokat, eseményeket felsorolnom. S hogy mégsem ezt választottam, annak éppen az az oka, hogy évek óta ismerem azokat, akik erre a találkozóra eljöttek, és szavaik, mondataik akaratlanul is egy sajátos, egyéni tapasztalat levonására ösztönöznek. Még akkor is, ha helyenként más véleménnyel találkoznék. BÓDIS JÁNOS, /őelőadó, kerületi tanfelügyelő szavaiból jegyeztem meg: „1953-ban, Tábor városában szerveződtek az első „aktivisták", akik a tudományos világnézetet vallották, ateisták voltak, és ki merték jelenteni: nem igénylik az egyházi szertartásokat, de azt igen, hogy életük jelentős eseményeit emberségesen, hivatalosan és ünnepélyesen megpecsételhessék. Bár törvénybe ütköző dolgot nem tettek, hiszen az állam és az egyház szerepe már évtizedekkel azelőtt különvált - mégis tény, hogy ezek az emberek az emberi közösségek kivetettjei lettek, még gyermekeik, családtagjaik is évekig érezték a megkülönböztetést, a hátrányt..." Milyen könnyű most, negyed évszázad távlatából ezekről az eseményekről, tényekről beszélni, nyíltan beszélni — gondolnám, ha . . . ha nem őriznék jegyzetfüzetemben sorokat, emlékezetemben arcokat, megjegyzéseket, kétkedő gondolatokat, eseményeket, amelyek e tények fonákjára emlékeztetnek, A. falut, ahol kikapcsolták a villanyt az egész községben, amikor az első névadó ünnepséget tartották... N. falut, ahol T. S. anyósa- tíz évig nem beszélt a fiatalokkal, csak mert mellőzni merték a keresztelőt ... M. D.-t, aki a névadó utón egy hónappal a szomszéd járás egyik templomában keresztelte meg gyermekét, csakhogy meglegyen a családi békesség . . . Nem ez évi történetek, de még akadnának ilyenek is . . . KLEMBALA ILONA a váraljai (Krasnohorské Podhradie) püt-ben dolgozik kezdettől fogva. „Megkönnyítette a munkám az a véletlen tény, hogy egészségügyi nővér vagyok ugyanabban a faluban. Az emberek azért bizalmasak velem szemben, hiszen testük-lelkük baján igyekszem segíteni. Nekem könnyebb ezáltal a világnézetük változására hatni, egyszerűbb összefüggéseket találni az élet és a halál, az emberek és a természet kérdéseiben . . ." A felismerésig vezető út, biztos hogy nem könnyű. Rövidebb, hosszabb. Simább és göröngyösebb. És beszélgetésünk közben eszünkbe jutott Ny. faluból E. G., aki hosszú évekig a legtisztább emberi érzésével fáradozott azon, hogy a püt munkája gyümölcsöző legyen, mély meggyőződéssel szórt magot oda, ahol termékeny talajt remélt. De kilencvenegynéhány éves édesanyját egyházilag temettette el, mert akaratát nem kényszeríthette meg saját anyjára semk És ez a tény elég volt ahhoz, hogy ujjal mutogassanak rá, a vizet prédikálok soraiba tereljék oktalanul. .. ŐSZI IRMA a kamocsoi (Komoca) püt alelnöke. Legnagyobb kívánsága ebben a munkában, hogy „gyakrabban találkozzunk, cseréljünk tapasztalatot, hiszen munkánkban temérdek még a tenni-Klembala Ilona, Sütő Ilona és Bertha Mária, Komár Tibor, h mit mondaniuk ünnepeinkről, új hagyományaink alakulásórc való. a javítani, változtatni való. önbizalmat kell adnunk egymásnak, hogy érezzük, igaz ügyet szolgálunk, de eddigi tapasztalatunk nem szentirás, amiből új dogmák gyökereznek majd. . ." És újra eszembe jutnak a példák. Rosszul sikerült ügyetlen rendezvények. Kedvet szegő, kétszínű „segítőtársak". . . Hangulat nélküli, nyelvbotlásokkal teli, félszeg, bátortalan „ünnepi beszédekkel" ... És eszembe jutnak nagymamák, akik szívükből, áhítattal beszélnek unokáiknak egy más világ létezéséről, akiknek a vasárnapi ebéd is más ízű, ha előtte misét hallgattak . . . Aztán eszünkbe jut Sz. falu, ahol nemrég egy egészen új, érdekes találkozót sikerült szervezni: Nagymamák találkoztak az unokáikkal, meleg, hangulatos délután volt, kifogyhatatlanul sok témával, befejezett és befejezetlen gondolattal . . . SÜTŐ ILONA és BERTHA MARIA a kürti (Strekov) püt tevékenységéről beszéltek: Legnehezebb a temetéseket megrendezni, és erről még általában kevés szó esik, mintha a halál nem is az élet része volna ■ . ■ És újra eseményeket idézünk: K. falut, ahol a püt Y0MOI& in 0 TISZTELGÉSÜL MÓRICZUNKNAK Az egykori peró helye Móricz riportalanya „Dráfi úr". Móricz Zsigmond riportja az „Érsekújvári cigányok" 1932, IV. 1-én a Nyugatban jelent meg először. A riport elején a keltezés: „Péró: 1932. március 10.“ Ezzel a riporttal Móricz az egész magyarországi cigánykérdés problémáját vetette fel. Szalatnai Rezső szerint ez a riport az író és a kor nagy riportjai közé tartozik. „Ha kis novellákban még le-lehunyja félszemét, a Péróban felnyitja mindkettőt." Valóban, szinte elviselhetetlen dokumentumokat mutat a nyomorról, a bűnről, a két világháború közti szociál-politika tehetetlenségéről. Többről van szó ebben a riportban, mint az érsekújvári (Nővé Zámky) Póréról... és kevesebbről! A riportban Móricz elmondja .. . „Itt a legkülönb cigány — mondja s vállára teszi a kezét a kalauzom, aki újságíró helyben. — Engem sért, hogy cigánynak nevezi." Meglátogatják a legintelligensebb cigányt, Dráfi urat, takaros házában. Beszélgetnek, miközben „értelmes arcú kisfiú van a szobában, csinosan öltözve, ahogy a gimnazistának kell öltöznie. Ott vannak a könyvek előtte, fekete szemei rajtuk függenek." Szociál-politikáról, munkanélküliségről van szó, és Dráfi olyan pontosan, okosan fogalmaz, hogy megnyeri az író rokonszenvét: „magasabb intelligencia volt beszédjében". Ezután körbejárják a Pérót, közben meg-megállnak beszélgetni. „Dráfi úr (Móricz nem használta a keresztnevét!) a szegkovács, a bőrkabátjában ott áll középen, mint egy vajda. Borotvált arca kemény, és ott borong rajta a cigánybánat.” A város vezetőségét bírálja, mivel ebbe a gondozatlan negyedbe telepítették még a prostituáltakat is. — Tetszik látni — mondja a vajda, aki most nem vajda nevet használ, hanem szószóló a nép között. — így tartanak minket itt a tudatlanságban és a nyomorúságban. A politikai pártok választási manővereit és a Péró lezüllesztését tárgyalják, amikor szóba kerül a megevett döglött malac. A vajda megszólal: Tetszik látni, mink még ma is ezek vagyunk, megesszük a dögöt." Móricz a riportban, különösen annak a második felében, par excellence vajdának titulálja Dráfit. Móricz kísérője, a helybeli lap az „Érsekújvár és vidéke" szerkesztője, Sándor Dezső volt. Lapja 1932. március 13-i számában megjelent egy riportja „Móricz Zsigmonddal az érsekújvári mélység lakói között" címen. Idézzünk pár sort ebből is: „ ... örülünk, hogy a véletlen összehozott Dráfy Józseffel, a legtehetségesebb, legintelligensebb érsekújvári cigánnyal, aki örömmel fogadja a cigánysorsok iránt érdeklődő nadrágos embereket, bevezet tiszta, rendes lakásába. Nagy László felvételei
