Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-01-31 / 5. szám
Cs. l.-nének Kedves asszonyom! ön, amint leveléből kitűnik, tizennyolc évi házassága alatt megjárta a poklok poklát a már kezdettől alkoholista és örökös nőügyeit bonyolitó férje mellett. írja, hogy kislánya még csak hat-, kisfia háromesztendős volt, s már háromszor kellett menekülniük otthonukból. Ön a gyermekei kedvéért s abban a reményben, hogy férje majdcsak megváltozik, megjavul, mindannyiszor visszament. Hiába tanácsolták önnek a válást, hiába könnyítették meg, hogy szövetkezeti lakáshoz jusson, önnek mindig elég volt egy újabb Ígérgetés, hogy lemondjon a lakásról, hogy visszavonja a válókeresetet. És maradt minden a régiben, a férje brutalitása és az ön tűrése. A megpróbáltatásokhoz, a szenvedéshez való konok ragaszkodása, természetesen nem maradhatott büntetlen: önnek ráment az egészsége, már hórfapok óta betegállományban van . .. Abban kéri tanácsunkat, vajon ennyi hányattatás után kislánya, aki mindennek ellenére kitűnő tanuló, fogja-e bírni a nehéz műszaki vagy esetleg jogi pályát, amit választani szándékozik. Amint írja levelében, a kislánya mindkét pályára reálisan, céltudatosan gondol, s ha egészsége, idegei eddig rendben voltak, feltehetően bírni fogja a továbbtanulást is. Véleményem szerint nem annyira a kislányon múlik ez, mint azon, hogy ön hajlandó-e továbbra is, válása után is áldozatot hozni gyermekéért. Ugyanis úgy veszem ki a sorok között, szavak mögött, hogy jobb szeretné, ha kislánya nem a szíve szerint való szakiskolába, hanem az otthoni gimnáziumba járna tovább, mivel „lélek, mi lesz velem betegségemben, ha tízéves fiammal maradok védtelenül"? Kérem, bízzék jobban az on/osaiban - és főleg saját magában - hiszen állapota nem gyógyíthatatlan, gyógyulása után pedig ismét folytathatja munkáját, amelyet szeret, ahova munkatársai visszavárják! Ezen kívül merem állitani, hogy kisfiában is támaszt fog találni, hiszen egy serdülő fiú elég okos ahhoz, hogy lássa, mi mindenen ment keresztül az édesanyja. Ami az apróhirdetést illeti: feltétlenül meg kell próbálnia másodszor is, sőt ha úgy adódik, harmadszor is. Első próbálkozásának kudarca nem jelent semmit, a reményt nem szabad feladni. Különben is azt tanácsolom, hogy ha állapota javulni fog - ami bizonyára hamarosan bekövetkezik, ha nem lesz többé kiszolgáltatva alkoholista férje garázdálkodásainak - többet járjon emberek közé, használjon ki minden lehetőséget kirándulásra, nézzen meg néha egy jó filmet, olvasson jó könyveket. Mindez hozzásegíti majd ahhoz, hogy ne csak a saját életére Ügyeljen, hanem a másokéra is, ne csak beleié forduljon, hanem a világ leié is. Ehhez az eddiginél nagyobb önbizalmat és bátorságot kíván Ш0 Megmondta a férjem, akármit csinálnak is, ő nem jön el a bíróságra. — Majd kap egy figyelmeztetést és ha nem tesz eleget a felszólításnak, akkor elővezettetjük — erélyeskedik a bírónő. Mennyit ad a háztartásra, a gyerekekre? — Négy hónap alatt összesen 2500 koronát adott, a többit magára költi, elissza, elcigarettázza. Az asszony harmincéves, a szívbetegség karikákat rajzolt a szeme alá, fakóvá sápasztotta az arcát. Részleges rokkantként négy órát dolgozik. — Nem sokat foglalkozik a gyerekekkel, és ha esténként néha mégis, akkor sincs sok köszönet benne, olyan idegesen bánik velük. Sétálni soha nem viszi őket, elvárja, hogy mindennel én törődjek. Reggel én vigyem el őket, egyedül gondozzam, neveljem, segítsek a kislánynak az iskolai feladat elkészítésében. Azt is természetesnek tartja, hogy őt is ellássam, főzzek neki, tisztán tartsam a holmiját, kiszolgáljam. De pénzt alig ad. Hónapokig kórházban voltam, mikor a kicsit vártam. Negyven fokos lázban feküdtem. Felém se nézett, de ahogy hazamentem, egész helyénvalónak tartotta, hogy gondoskodjak róla. Tulajdonképpen már a házasságunk kezdetétől ivott. Tűrtem, gondoltam, lefekszik, kialussza magát, nyugtom lesz. Később kezdett goromba lenni. Másfél szobás lakásunk van. Mit látnak, mit tapasztalnak a gyerekek? Hogy az apjuk veri az anyjukat. Az apa jól kereső főmérnök. Az ifjúságvédelmi megbízott személyesen meggyőződött az anya panaszainak jogosságáról. A bíróság kötelezi az apát, hogy rendszeresen, és jövedelmének megfelelő arányban lássa el anyagilag a családját. Legalább ennyit. Rokonszenves fiatal házaspár, békésen ülnek egymás mellett a bíróság folyosóján, barátságosan beszélgetnek. Vajon mi hozta ide őket, ez elé az ajtó elé, amely mögött általában családi tragédiák után szerencsétlen sorsú gyermekekről kell döntenie a bíróságnak, felelőtlen apákat kell a törvény erejével kötelességük teljesítésére kényszeríteni? Mindkét fél egy-egy központi szerv dolgozója, értelmes, komolyan gondolkozó emberek, ez kitűnik a fellépésükből, szavaikból, amint a bírónő kérdéseire válaszolnak. Mindkettőjüknek rendes jövedelme van, a feltételek adottak szándékuk megvalósítására. Jól élnek, jó a házasságuk? összenéznek, elmosolyodnak: — Igen — hangzik szinte egyszerre a válasz. — Szereti a kislányt, ő is ragaszkodik magához? — teszi fel a kérdést a bírónő az asszonynak. Nagyon jól kijövünk egymással, szeret a kicsi. — Tehát vállalja, hogy tízéves kislányáról anyagilag és erkölcsileg gondoskodni fog, feleségével együtt? — fordul az apához a tanácselnöknő. Igen, vállalom. A férfi első házassága nem sikerült. Válásuk után a kisgyermeket az anya gondjaira bízták, de ő nem teljesítette a kötelességét. Az ifjúságvédelem később megállapította, hogy a gyermek körülményei nem megfelelőek. Ezért kérte az apa, és vele egyetértésben felesége, hogy a gyermeket magukhoz vehessék. Örömmel várják, meleg otthonnal, szeretettel. (bér) £
