Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-11-07 / 45. szám
„ÉRDEMES ÉLNEM" jeligére Kedves Kislány! írod, hogy a nagyszüléidnél élsz, mert a szüleid alkoholisták. Megismerkedtél egy fiúval, akit annyira megszerettél, hogy „le tudnád hozni neki a csillagokat az égről”. Ö mintha már nem viselkedne úgy, mint az elején, és te most nagyon aggódsz, hogy esetleg elveszítheted, mert szégyellné a szüléidét... A szüleidért téged nem terhel felelősség és nem érhet vád. Ezt minden értelmes ember tudja, néha mégis akadhatnak, akik, mint ahogy leveledben is írod, rosszindulatú megjegyzéseket tesznek. Nem valószínű, hogy a fiatalembert ezek a megjegyzések befolyásolnák (bár ilyen rövid ismeretség után ebben nem lehetsz biztos), inkább abban kell keresned megváltozott viselkedésének az okát, hogy — megijedt. Attól, hogy ajtóstól rohantál a házba... A kedvéért új köntösbe öltöztettétek a házat, s te is megmondtad neki, hogy el ne hagyjon, mert neked szükséged van rá, mert szereted. Az igazság az, hogy bármilyen komoly szándékkal is közeledik egy fiú egy lányhoz már a kezdet kezdetétől, azért mégis idegenkedni kezd a kapcsolattól, ha úgy érzi, erőnek erejével ott akarják tartani. Persze, nagyszüleid szeretnék mielőbb biztosítva látni a jövődet egy rendes, becsületes férj oldalán, de bármennyire féltenek is, elhamarkodni, el-Í sietni a dolgot mégsem lehet. Ami pedig a te érzelmeidet illeti, talán nem is olyan nagy az a szerelem, ahogy pillanatnyilag érzed. Magad is Írod, hogy bár boldog vagy a nagyszüleiddel, mégis hiányzott az anyai szeretet. Nos az anyai szeretet hiánya és az a sze-1 retet, amit te nem adhattál a szüleidnek, az édesanyádnak, olyan magasfeszültségű érzelmi töltéssé halmozódott fel benned, amit már-már elviselhetetlennek érzel. S akkor megismerkedsz a fiúval. Kölcsönös vonzalmat éreztetek mindjárt egymás iránt, de ez még nem szerelem. És könnyen lehetséges, hogy az a nagy szeretet, amivel megajándékoztad. bizonytalanná tette, vajon tudja-e viszonozni úgy, ahogy elvárod tőle. Azt kérded, számíthatsz-e rá? Erre, mindössze néhány heti ismeretség után senki sem tud válaszolni, nyilván még ő maga sem tudna becsületesen egyértelmű választ adni. Időt kell hagyni a fiúnak, hogy jobban megismerjen téged, és nemcsak neki, hanem magadnak is. Mert neked is meg kell gondolnod: csakugyan annyira szereted ezt a fiút, hogy egész életet le tudnál vele élni? Ismered-e őt ehhez már eléggé? örülnék, ha soraiddal ismét felkeresnél. Szeretettel és megértéssel üdvözöl ... Lásd, meg ősz haját a szélben, kis békezászló, oltalmat keres ... (Pilinszky János) Nagymamaszolgálat Ezt i s betervezik a fiatalok. Még a gyerek a világon sincs, a nagymamának már pontos beosztása van. Mikortól meddig lesz szolgálatban, mit kívánnak tőle: bevásároljon, főzzön is, vagy csak sétáltasson. Ekkor a lányánál, akkor a fiánál. Ha megbetegszik a gyerek, akkor állandóra. A többit menet közben. És azután megérkezik az unoka. Szeme bizalommal ragyog a nagymamára. Járást próbáló bizonytalankodásában egyensúlyt vesztve boldogan huppan a nagymama karjába. Kezét segítségvárón nyújtja a sétán. Ahogy megjön a szava, kifogyhatatlan a kérdésekben. Mert a nagymama mindenre türelmesen válaszol. A „mesélj még" örökké visszatérő kérés. Mert ő aztán tud mesélni. Nemcsak Piroskáról meg a farkasról, a szegényember sok akadályt leküzdő, bátor s végül boldoguló legkisebbik fiáról, hanem arról is, amikor még ő kicsi volt. Ez a legérdekesebb, a legcsodálatosabb. Ez hihetetlenségében is nagyon valóságos, mert a nagymama az életét mondja. Csakhogy a nagymamaszolgálat egyre bonyolultabb. Ugyanis sok nagyi munkaviszonyban van még. Mert olyan „fiatal", hogy néhány éve hiányzik a nyugdíjkorhatárig, vagy mert bírja még, és szívesen tovább dolgozik. Még számítanak szakmai tudására, nagy gyakorlatára, tapasztalatára, becsületes munkájára; el sem akarják engedni a munkahelyéről. A munkába járás miatt azonban aligha akar bármelyik is mentesülni a szolgálat alól, vállalja az unokát. Ismerősen hangzik mindenkinek ... Sietek haza, az unokámra vigyázni... a fiatalok úgy el vannak foglalva, segítek nekik egy kicsit... És lemond egy kávé melletti jóleső beszélgetésről a barátnőjével, lemond a pihenésről pedig de kellene! Nem utazik el néhány napra, amit régóta tervez. Büszkélkedik, hogy majd a fiatalok elviszik egy kicsit nyaralni. Hogy örül neki, hogy mind együtt lesznek! Majd ő vigyáz a kicsikre, hogy a fiatalok kipihenhessék magukat, szórakozzanak. A nagymamák között az unoka kiapadhatatlan téma. Mit mond, mit csinál. Mi a legújabb szokása. Kicsit neveletlen, állapítják meg, mert a mai szülők mindent megengednek nekik. Igaz, idejük sincs, meg türelmük, hisz felé járnak haza. Érthető. A mák, a nagyik, az ómamák gyón különbözők, de eg megegyeznek: „imádják“ az kájukat. Azért néha lázadó is. Én már felneveltem a rekeimet, és milyen körűimé között! Akkor nem volt ilye dolgunk. Nekünk nagyon kellett gondolnunk, hogy adjuk ki a pénzt, hogy o: be, hogy mindenre fussa, került kukába a kenyér, a s A gyerekeknek is mennyi i juk van. Meg se becsülik, örülök én annak, hogy ilye élnek, de akkor a fiatalok ti jenek többet a gyerekekkel véljék őket. Mi már megt a magunkét... Aztán ha szólal a telefon: Anya, gye holnap, el kell mennem, g sünk lesz, vásárolni aka estére meghívtak, ugye, el jönni? A nagyi ugyan mási vezett, de hát csak nem h egyedül az unokáját. Ha né unoka van, csodálatos n osztódik. Itt is felbukkan, < mindig a legjobbkor. IV szükség van rá. „Hisz te eg vagy, hisz te ráérsz.“ Este érzi a lábát, a dereka ma; törik. Szédül. Magas a vé mása, alacsony a vérnyc a tagjait a reuma hasogatja változáskor rendetlenkedik ve. Fél éjjeleken át nem i Csak ha az unokáira gondol, fel. Másnap újra velük van, lettük megfiatalodik. Újra támadt anyasága nagy-any; égető magafeláldozásba tiszl teszi, amíg keze titkos rés sét észre nem veszik, mi kibicsakló, rogyadozó láb. viszi, ahová menni akar, nagyra tágult szíve csak b BERTHÁNÉ S. IL
