Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-01-31 / 5. szám

De ne legyünk ennyire pesszimisták. Voltak azért csodálatos momentumai is a bratislavai világbajnokságnak. Gondoljunk csak a világbajnokság leglátványosabb mérkőzésére, az. utolsó másodpercig izgal­mas, drámai találkozóra, a Csehszlovákia— Magyarország összecsapásra. Mennyi női ügyességet, leleményességet, kitartást és szívósságot láttunk az ötven perc folya­mán. Egyik ámulatból a másikba estünk, hogy aztán Foltynová taktikai fegyelme­zetlensége után a nagyszerű játékintelli­genciával rendelkező Lelkesné az utolsó másodpercben pontot tegyen a nagy dráma végére. És kicsordultak a könnyek. Az öröm és a csalódás könnyei. Megható jelenet volt. Am mindig szíve­sebben nézünk ilyesmit, mint néhány ta­lálkozón látott húsdarálást, ahol egy kis túlzással mondva — minden ütközet, ütés, lökés élő cáfolata volt a jégkorong ke­ménységébe vetett legendának. Mert amit néhány játékos kiosztott egymásnak, a vízi­labda-szurkolókat is kielégítette volna. Vagy csak mi éreztük így? Lehet benne némi túlzás, mert kívülről sokszor látszik úgy, hogy a nők keményebben, könyör­­telenebbül játsszák a kézilabdát a férfiak­nál. De az is lehet, hogy a nőknél sokkal szembetűnőbbek, visszatetszőbbek a sza­bálytalanságok, a lerántások. Náluk olyankor is felszisszen a közönség, amikor a férfiaknál még azt mondja: ez igen, ez aí igazi. A durvaság nem csapatokra, inkább játékosokra volt jellemző a világbajnok­ságokon. Minden a bírókon múlik. A ta­valyi férfi VB-n például nagyszerűen ke­zükben tartották a mérkőzéseket. A nők­nél ez más. Nem szívesen büntetik az erősködő gyengébb nemet, főleg akkor nem, ha a vétkes csinos, szimpatikus és ráadásul még mosolyog is. A játékvezető is csak — férfi De félre a tréfával. Akarjuk, hogy a lányok mosolyogjanak a pályán, hogy csi­nosak és nőiesek legyenek, ám azt már kevésbé, hogy a kemény játék leple alatt csípjenek, lökjenek, gáncsoljanak és üsse­nek, vagy netán „mérgesen“ nézzenek egy­másra. Á játékvezető szeme láttára vagy a háta mögött. Tudjuk, az erőfejlesztést nem lehet művileg megállítani a női spor­tokban sem, és amíg fokozni lehet a fizi­kai képességeket, addig nehéz gátat vetni a nőket elférfiasító kemény játéknak. De ha már ez a törvényszerű rossz itt van, akkor az edzők, a játékvezetők és a nem­zetközi szövetség vezetői hassanak oda, hogy a jó fizikai felépítésű női játékosok tisztán, szabályosan használják ki testi erejüket, ügyességüket, gyorsaságukat. Ügy, mint azt a háromszoros világbajnok NDK válogatottja tette. Nem utolsósorban ezért is megérdemelten nyert világbajnok­ságot. Másfél év múlva lesz az olimpia. Mi reménykedünk az erőteljes, de szép és lát­ványos női kézilabdában, sportban. TOMI VINCE 1. Ncr, no, ezt azért nem vártuk volna 2. Mitől fél a játékvezető? 3 Sok szakember „Strebinszky-szin­­ten" szeretné tartani a női kézi­labdát: a magyar játékos nőies, mozgékony, játéka leleményes, kiszámíthatatlan és jól lő kapura is. 4. A fehér mezes NDK-beli lányokat a keménység, a gyorsaság, az energikusság jellemezte, ám min­dig sportszerűen küzdöttek. 5. Szép, akrobatikus jelenetekben sem volt hiány a világbajnokságon. 6. Ilyenkor megoszlik az öröm, és a bánat. Ulla Jacobson svéd képvise­lőnő és stockholmi egye­temi tanár azt javasolta: adják meg a kiskorúaknak a jo­got, hogy „elváljanak" szüleiktől. Javaslata világszerte nagy port vert fel. Erről a híressé vált ja­vaslatról a képviselőnő nyilatko­zott a Corriere della Sera című tekintélyes olasz lapnak: — A javaslat tulajdonképpen csupán A gyermek jogai a csa­ládban című, tavaly megjelent könyvem egyik ötoldalas fejeze­te. Néhány oldalon leírok egy konkrét esetet, amely végigment minden bírósági fórumon, és azt javaslom: hozzanak törvényt, amely feljogosítja a gyermeke­ket, hogy megszabaduljanak a szülői fennhatóság alól. Ezt ne­vezték el „válásnak". otthon" intézménye, mint bárhol másutt. A „pótotthon" egy olyan család, amely gondoskodik a sa­ját szülei által elhanyagolt gyer­mekekről. Ha például egy tizen­éves gyerek apja alkoholista, anyja elhanyagolja a háztartást és gyermekeit, a hatóságok közbeléphetnek, és olyan csalá­di környezetbe helyezhetik a gyermeket, amely biztosítja szá­mára a megfelelő nevelést és gondoskodást. Az ilyen intézke­désekben már benne van a magva annak, amit „a gyerme­kek válásának" neveztek el. Más eset is elképzelhető. Van pél­dául egy kezelhetetlen, makran­cos gyerek, aki terrorizálja gyen­ge és fáradt szüleit, erős kézre volna szüksége. Ilyenkor is köz­belépnek a hatóságok, és olyan családot keresnek, amely meg­felelően neveli a gyermekeket. Egyre szélesebb körű a toleran­cia, így ez az utóbbi eset az ELVÄLT GYERMEKEK ? — A javaslat lényege akkor is ugyanaz. On feljogosítaná a gyermekeket, hogy kiszabadulja­nak szüleik fennhatósága alól, és ezzel automatikusan elismer­né azt a lehetőségüket, hogy új szülőket, „fogadott szülőket" vá­lasszanak maguknak. A szülők és a gyermekek kapcsolatának felbontása és új szülő-gyermek kapcsolatok létesítése tehát ugyanúgy menne, mint a házas­társak esetében, akik elválnak és újra házasodnak? — Igen, csakugyan így van. Egyet azonban hozzá kell fűz­nöm. Svédországban és egész Skandináviában sokkal népsze­rűbb a fosterhem, vagyis „pót­elmélet birodalmában marad. A valóságban úgy végződik a dolog, hogy a fiú vagy a lány egyszerűen megszökik hazulról, barátoknál vagy ismerősöknél lakik, megszakítja minden kap­csolatát a szüleivel, és így várja ki nagykorúságát, teljes függet­lenségét. Hajdanában a kaland­vágyé fiúk elszöktek és hajó­inasnak mentek, beutazták a vi­lágot és érett fejjel, férfiként tértek haza. Ilyen esetekben a „fogadott szülők" szerepét a fel­nőtt, idősebb tengerészek vállal­ták. Manapság főleg a lányok szöknek meg otthonról, de ők nem nevelőszülőt keresnek és találnak. A szülök és gyermekek kapcsolatának teljes megromlá­sában többnyire nyilvánvaló és súlyos okok játszanak szerepet: családját bántalmazó alkoho­lista apa, bűnözés, a családot elhanyagoló anya. De az is elő­fordul, hogy a szülők és a gyer­mekek azért idegenednek el egymástól, mert egészen más­képpen gondolkodnak, más a felfogásuk az életről, a politiká­ról, a vallásról, az erkölcsről. Szeretném világosan leszögez­ni, hogy nem áll szándékomban „szétbomlasztani" a tipikus csa­ládot. Egyszerűen azt szeretném, ha a gyermekeknek — ezen a kiskorúakat értem — ugyanolyan jogokat adnának, mint a felnőt­teknek. — De nem gyakorolhatják jo­gaikat a gyermekek szüleik út­ján? — Nem mindig. És ami sokkal fontosabb, éppen azokban az esetekben nem, amikor a sorsuk forog kockán. Nézzük például az elvált szülők gyermekeinek ügyét. A bíróság megpróbálja összebékíteni a szülőket, vagy legalább arra rávenni, hogy ha elválnak is, ne neveljék egymás ellen a gyermekeket. De őket nem kérdezik meg, melyik szülő­nél szeretnének maradni. — ön pusztán jogi szempont­ból mérlegeli ezeket a dolgokat, de gondolt-e arra, hogy egy ilyen törvény segítségével a gyermekek könnyen megszaba­dulhatnak a szülői fennhatóság alól? — Minden törvény esetében fennáll a kockázat, hogy vissza­élnek vele. Az én javaslatom feltételez bizonyos társadalmi kezdeményezéseket, amelyek a hatóságok közbelépését vonják maguk után. Elsősorban azért harcolok, hogy a gyermekek, legalábbis bizonyos kortól meg­kapják mindazokat a jogokat, amelyekkel a felnőttek rendel­keznek. Például, hogy a törvény védje őket a sértés, bántalma­zás, rágalmazás ellen. A szülői jogokat is más szemmel kell nézni. Komoly jogi probléma ez, amellyel az egész világnak szem­be kell néznie. Jacobson képviselőnő javasla­tából valószínű soha nem lesz törvény, legalábbis a józan emberi megfontolás ezt sugall­ja. Igaz, hogy a gyermekeket védeni kell az erőszaktól, az er­kölcsi elferdüléstől, viszont a társadalom feladata lenne a gyermek védelmén túl a szülők nevelése, formálása is. Erről a svéd képviselőnő mintha meg­feledkezne, s ez érthető. Olyan társadalomban él, ahol az oko­zatot akarják megszüntetni, az okokat nem. Ehhez mélyebb tár­sadalmi átalakulásra, változásra van szükség.

Next

/
Thumbnails
Contents