Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-08-22 / 34. szám
ahogy csak tudott, de a németek a hegyoldalból lőtték a menekülőket. Zuzana fiaira figyelt, nem vette észre, milyen közel került ugató fegyvereikhez ... A héthónapos kisfiú fejlövést kapott. Zuzana bal karja használhatatlan. Jozko csak úgy menekült meg, hogy ájult anyja mellé feküdt ... A falubeliek vonszolták el őket a helyszínről. Ok vitték orvoshoz Zuzanát, ők gondoskodtak Jozkoról. Aztán Pribylinán, ahová a falut kilakoltatták, találkozott a németektől megszökött férjével ... Sutliaková ma rokkantsági nyugdíjat kap, mindennel elégedett volna, csak a bal kezét tudná mozgatni. Nagyon szereti unokáját, Jozko kisfiát, de csak fél kézzel ölelheti meg -... Anyakéz, forradással mondta, hogy a faluban már vannak ejtőernyősök. Zuzana csodálkozva kérdezte, hogy azok meg kicsodák. Ondrejcák azt mondta, a mieink, és azért jöttek, hogy a megszállók ellen harcoljanak. Estefelé két szerelőruhás ember jött a kaszálókhoz. Senki nem ismerte őket. Tört szlováksággal kérdezték: mi csinálni? Ondrejcák mondta Zuzanának, hogy ezek az ejtőernyősök. Zuzana gondolkodott. Aztán észrevette, hogy Frniaková asszony már hívja magukhoz Miskot, az egyik jövevényt. Nyikolájt, a másikat Sutliakováék fogadták be. Az asszony apja rögtön meg is kérdezte, tud-e Nyikoláj kaszálni. Nem tudott, de azért együtt jártak a rétre meg fáért az erdőbe. Aztán Nyikoláj egy napon elment valahová. Este volt már, mire visszatért. Azt idő... az az idő Liptóban ... Harmincöt év sem mossa el a szen- 1 védés, a fájdalom, a kegyetjf lenség emlékét. Nem, nem a szívesen emlékezik ... csak az I a forradás, a fasiszta golyó 1 által nyomorékká lett bal I kezén... az kényszeríti, hogy I beszéljen. A smrecanyi születésű Zu- 1 zana Sutliaková három gyerek 1 anyja ... Az egyik fiát a kar- I jai közt érte halálos lövés ... * az a forradás az anya bal I kezén örök memento .. . Zu- I zana nem tud hallgatni. Akkor, 1944 júniusának vé~ 1 gén épp a szénakaszálás kez- I detén jelentek meg az ejtő- I ernyősök. Szélcsendes, derült | napon. Három pont az égen. I A szénagyűjtők izgatottan fi-I 1 gyelték, aztán az izgalom ki- ■ ■ váncsi Sággá változott. De a I földet érő alakok eltűntek. * Ondrejcák szomszéd akkor azt mondta, aludna még egy órácskát, mert ki tudja, mikor lát újra ágyat, aztán el kell mennie. Nemsokára a liptói völgybe is eljutott a hír, hogy kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés. Sok-sok fiatal állt akkor a partizánok mellé. Mikulásra mentek. A felkelők seregébe. Az asszonyok úgy segítettek, ahogy tudtak, ahogy a szívük parancsolta. Élelmiszert, cipőt, ruhát és híreket hordtak, még Mikulásról is, amíg lehetett. A németek Zilina és Poprád felől közeledtek, aztán elérték a liptói völgyet. Estére lövöldözés kezdődött. A partizánoknak szánt csomagokat el kellett rejteni... És október 28-án már ágyúztak, sortűz alá vették a falukat, menekülni kellett. Sutliaková karján 7 hónapos gyermekével kézenfogta hároméves fiát és elindult Jalovec felé. Szaladt, A szenvedés, a fájdalom, a kegyetlenség emlékét nem mossa el az idő. A lőtt sebek is behegednek, de nyomuk megmarad. Zuzana Sutliaková nem akarja, hogy azok a borzalmak, melyeket átélt, megismétlődjenek. Nem akarja, hogy olyan hírek szomorítsák az embereket, amilyet 1944 áprilisában az ejtőernyős Iván hozott: Nyikoláj és Miáko Martinnál hősi halált halt... Zuzana nem szívesen emlékezik. De az a forradás... a nyomorék bal kar kényszeríti, hogy beszéljen ... Gyűrögeti felfelé a sebhelyet takaró ingujjat. Arról keveset beszél, hogy ezen a karon ugyanakkor egy gyermek is ... Irta és fényképezte: PAVOL HASKO- Olaszország még mindig a férfiak számára van ^□erenoezve - mondja Karla asszony Rómában, a Bologna téren. - Egy háziasszony tépheti a haját, cetliken számolgathat, hogyan vezesse olcsóbban, gazdaságosabban a háztartását. Közben keressen a gyereknek minél olcsóbb óvodát, magának valami munkát — ami ma a legnehezebb Rómában —, és ha egyedül indul útnak a városban, százszor és ezerszer utasítsa vissza a tolakodó suhancok és férfiak pimasz ajánlatait. A 67-es busz közben megérkezett. Jegyet váltunk száz líráért, és leülünk. Közel egy óráig tart az út a város másik végén húzódó negyedbe: Monte Mario-ba. Délután három óra van, csúcsforgalom, de Rómában más időpontokban is lehetetlen a gyors közlekedés. Zűrzavar mindenfelé, parkolót fölösleges keresni, úgy sincs, mindenki dudál, mindenki a másikat hibáztatja . . . Karla asszonynak mindez már természetes, figyelembe sem veszi. Két gyermeke van: a tizenhat éves Claudia és a négyéves Stefano. Férje, Lorenzo az l'Unitá, az Olasz Kommunista Párt központi lapjának a korrektora. Útközben bőségesen jut idő beszélgetésre. Mindenekelőtt az olasz család, az olasz nő helyzete érdekel. Az átlag családok helyzete, azoké, akiknek nincs villájuk, szobalányuk, a házukban nincs portás, nincs folyószámlájuk százmilliós betétekkel. A kispénzű ember, aki attól retteg, hogy holnap elbocsátják a munkából. Tény, hogy Olaszországban sokaknak nagyon jól megy a dolguk, üzletük, irodájuk, százmilliós tőkéjük van, de ez nem jellemző. Északon sem, délen pedig egyáltalán. Észak-Olaszországban annyival jobb a helyzet, hogy akinek munkája van, nem éhezik, gondos beosztással kijön a fizetéséből. Dél-Olaszországban — Szicíliáról már nem is beszélve -, ahol nincs vagy csak nagyon gyéren van ipar, kevés a munkaalkalom, a szegénység az úr. A családfenntartó férfiak külföldön — főleg az NSZK-ban, Svájcban — keresik meg kenyerüket, hónapokon, féléveken keresztül távol a családtól. Rengeteg család élete feldúlt, a mindennapi létbizonytalanság jellemzi küszködésüket. Karla asszonynak sincs munkája. így a férje fizetéséből kell kijönnie a négytagú családnak. Amikor a bevételeket és kiadásokat részletezzük, megérkezünk. A buszmegállótól néhány száz méterre, egy négyemeletes magánház, háromszobás bérlakásában él a család. Lorenzót, a férjet délutáni sziesztájában, pihenésében zavarjuk meg. Este hatkor lép munkába és éjfélig dolgozik, vasárnap kivételével. Aprólékosan szemügyre veszem a lakást. Semmi különös — mondom ki hangosan a vizitálás eredményét, amit a háziak nem vesznek zokon. És máris arról érdeklődöm: mibe kerül Rómában az élet?- Sokba! — mondja szűkszavúan Lorenzo, majd látva, hogy ezzel az egy szóval nem elégítette ki a kiváncsi kérdezőt, folytatja: — 700 ezer líra a havi átlagfizetésem. Ez nem sok, de nem is kevés, ha azt veszem figyelembe, hogy egy gyári munkás 400 ezer líra körül keres, persze sok-sok túlórával. A háromszobás lakásért havonta százezer líra lakbért fizetek. Tegnap további százezret fizettem ki három hónap telefon és villanyáram használatért.- Egy kiló hús hétezer lírába kerül - veszi át hirtelenjében a szót Karla asszony —, drága a vaj, a zsír.
