Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-08-15 / 33. szám
az ottani munkahelyi viszonyokat, az igénylő kívánalmainak jogosságát is mérlegelni kell, és a már említett gyermekelhelyezési problémák is vissza-visszahatnak. A női munkaerőgazdálkodásban ma már az nem lehet kérdés, hogy fözőkanál, kapa vagy esetleg gépek. Ma a válasz az, amit tőlünk fejlett ipari és szocialista társadalmunk megkövetel, hogy minél több munkahelyet, ott pedig minél fejlettebb technológiát, színvonalasabb szociális, közegészségügyi és kulturális viszonyokat teremtsünk. Tehát, ha azt kérdezik, hogy mire van szükségünk, csak azt válaszolhatjuk, hogy mindenre. Ez pedig nem szerénytelenség, hanem a kor követelménye, mellyel még mi, igénylők sem fordulhatunk szembe. Nagykaposnak és környékének jelentős, elsősorban női munkaerőre épülő üzeme, a bórtfai JAS cipőgyár Vajánba kihelyezett részlege. Mintegy 240 nőt alkalmaz, elsősorban betanított munkásokat. Július elején a gyár további bővítését határozták el, Nagykaposon már megtörtént a megépítendő gyártelep helyének kiválasztása is. Az új részleg 800-1000 alkalmazottai indul majd. Az építkezés kezdetét 1983-ra, a termelés megkezdését 1985-re tervezik. ,—v vajáni hőerőmű magas kémé/A\ . nyei az eget festik. Az újabbik már jóval világosabb színű füstöt ereget, ezt öröm nézni. A hőerőmű mögött földhözragadt apró épületek, az épitkezés hajdani raktárai. Ezeket nem bontották le, hanem ideiglenesen felhasználják mint cipögyári munkacsarnokokat. Nyitott kapu előtt állunk meg. Bemegyünk az enyhén szemetes, gyomfelverte udvarra, majd a munkacsarnokba, ahonnan kis idő múltán kituszkol a honnan-honnan-nem előkeveredett portás. Próbálunk szót érteni, telefonálunk a részlegvezető helyettesének (délutáni műszak lévén már otthon van), vele sem tudunk megegyezni. A kis cipőgyártó műhely továbbra is a titok homályába burkolózik. Tán hétmérföldes csizmákat gyártanak benne, s ezért a nagy titok ... Másnap újra próbálkozunk. Azt hittük, szerencsésen érkeztünk, éppen kezdődött a munkaértekezlet. Gondoltuk, jó lehetőség, ezzel kezdjük a riportot.- Mi itt a saját dolgainkat beszéljük meg - világosított fel az üzemrészleg vezetője, Ján Soltés -, majd irodájába kísértetett. Vendéglátónk alig tíz perc múlva megérkezett. Megtudjuk, hogy rajta kívül vezető állást csak nők töltenek be. Hogy az itt dolgozó nők közül huszonkettőnek érettségije van, a többi befejezte az alapiskolát. A dolgozókból harminc végzett más szakmunkásképzőt (fodrász, fényképész stb.), valószínűleg szakmájukban nem tudván elhelyezkedni választották ezt a munkahelyet; harmincötén pedig a bártfai szakmunkásképző után kerültek ide. Helyben szakmunkásképzés nincsen. Annak ellenére, hogy az üzem bővítését tervezik, melyhez már most nagyon fontos lenne a szakemberek előkészítése. Főleg itt, ahol minden szakmában fejletlen a szakmunkásképzés. Állítólag nyílik majd szaktanintézet 1985-ben, amikor megindul a nagy üzem termelése. Pedig meggondolandó, mikor kell iskolát nyitni... Egyelőre, aki cipész szakmát akar tanulni, hogy itthon, a majdani nagykaposi cipőgyárban dolgozzon, utazzon 135 kilométert. Szükség volna üzemi bölcsődére és óvodára, mert az üzemből kb. 100 asszony van szülési szabadságon, és dz üzem vezetőségének a meggyőződése esetén 50 százalékuk korábban viszszatérne.- Kevés a munkaerő — mondja az üzem vezetője.- Érdekes, hogy mi erről nem tudunk — vélekedik Sziszák Lászlóné, a Nagykaposi VNB titkára, aki a nők munkalehetőségeinek biztosítását tartja a város és a környék egyik legsürgősebben megoldandó kérdésének, így nem véletlen, hogy elkísért riportunkra.- Mik a feltételei az alkalmaztatásnak? - kérdezi, és jegyzettömböt húz elő.- Hat osztály elvégzése a minimum.- Mennyi munkásra van szükségük?- Fokozatosan 100-200 asszonyt, lányt is akalmazni tudunk. Mi betanítjuk őket.- Nem is vagyunk messze. Kár, hogy eddig nem tudtunk erről... egtudjuk, hogy a dolgozóknak csak a fele étkezik szervezetten. Láttunk viszont ebédidő alatt papírból, bicskahegyen ebédelni, csirizes tál és félkészárú-hegyek között a munkagép lapján. Csak nyolc zuhany áll a nők rendelkezésére, állítólag ez elég, mivel- itt munka után többnyire csak kezet mosnak a nők. Az átlagjövedelem az üzem vezetője szerint 2177 Kcs. Amikor végre az üzemcsarnokba mennénk, az üzem vezetője, Ján Soltés megszabja, kivel beszélgessünk, kit fényképezzünk. Állítólag már voltak itt újságtól, és rosszul informálták az olvasókat. Egy rövid látogatást mégis teszünk az üzemcsarnokban. Természetesen kísérőnk az üzem vezetője és helyettese is. Itt már nehezebb megértenünk a majd 2200 koronás átlagfizetéseket, amikor a véletlenszerűen meginterjúvolt Vanykó Klára, Késő Katalin, Biki Mária, Túrnák Aranka csak 730 és 1400 korona között keres. Viszont megértjük a munkaerőhiányt. Mivel rövid látogatásunk alatt is meghallgattunk egy-két kérdezetlent. Ezek szerint néha félnapokig áll a munka, majd kötelező a túlóra, gyakran a szabad szombatokon is dolgozni kell, a szabadságot a dolgozó szükséglete szerint nehezen adják ki. Ezt mondták el sietve, hevenyészve. Nagyobb bizalommal, közösen: dolgozók, vezetők párbeszédéből objektivebb képet is nyerhettünk volna. GÁGYOR PÉTER A panellakok hol kertészkedjenek? Kevés o munkaerő
