Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-01-24 / 4. szám
Nona Puntiilo, a Női donne munkatársa azon kevesek közé tartozik, akik látták Morcát, egy 6 hónapos kisfiút, kinek van apja és anyja, van hivatalos neve is, és akinek az útját az ügyvédek egész sora egyengette a legnagyobb titokban. Hat hónappal ezelőtt, amikor megszületett — nem tudni hol, mert nem szabad tudni — egy éjjel belépett Angelo és Clara házába, hogy eltűnjön a világ szeme elől. Clara sem hagyta el többé a házat, így él a kisfiúval bezárkózva egy szép palotában a dombon, valamelyik villanegyedben (még a negyed nevét sem szabad elárulni). A férj először csak kisegített feleségének az üzletben, [л ф i»; £ v/jkX й Í.I 5га к;-ьий ma egyedül dolgozik ott, s azt mondja mindenkinek, hogy az asszony egy kicsit kimerült, fürdőben van, és most rokonainál pihen. Marco hivatalosan mégsem létezik. Clara és Antonio kérvénye, hogy saját gyermek híján örökbefogadhassanak egy idegen gyermeket, az évek hosszú során elavult. Megöregedtek — az asszony 44, a férj 50 éves — s még akkor sem fogadhatnak örökbe gyereket, ha minden anyagi és erkölcsi feltételük erre megvan. A törvény tiltja 35 éves koron túl az örökbefogadást, inkább árvaházakban helyezi el az apátlan-anyátlan gyerekeket. Az olasz törvény eleve elutasító álláspontot foglal el azokkal szemben, akik lázadoznak még annak a gondolatára is, hogy sok gyermek kénytelen elhagyottan élni, miközben vannak, akik szeretettel gondoznák, nevelnék és boldogan örökbefogadnák őket, akik heves indulatot éreznek azokkal az asszonyokkal szemben, kik nem kivánt gyermeket szülnek, mert nem tudják az abortuszt megfizetni. Hogyan született Marco? Clara ismert egy francia lányt, aki két évvel ezelőtt jött Nápolyba. Hívjuk Mariának — a nevét semmi szín alatt sem szabad elárulni. Maria azért jött, hogy tanuljon, legalábbis így mondogatta, de a könyveket hamarosan sutbavágta és eljegyezte magát. Azután vőlegényét egy másikra cserélte fel, elkezdett későn hazajárni, majd egy szép napon egyáltalán nem jött haza és nem is látták többé. Illetve, alig egy éve Maria visszatért azzal a kéréssel, hogy Clara kölcsönözzön neki félmillió lírát. Clara azonnal megértette, miről van szó, s észrevette azt is, hogy a lány még egy kicsit bizonytalan: félt az abortusztól, de még jobban a nem kívánt gyerektől. Félt az otthoniaktól, akik azt hitték, tanulmányait végzi Olaszországban, míg ő mással foglalkozott, és filmkarrierről álmodozott. A két asszony sokáig beszélgetett egymással, és a vége az lett, hogy Clarának sikerült meggyőznie Mariát. így született meg Marco, egy pénz híján elmaradt abortusz és egy idegen asszony kétségbeesett gyermek utáni vágya árán. Azt meg sem szabad kérdezni, hová lett, és mi lett Mariával a szülés után, csak gondolhatjuk, hogy az örökbefogadó szülők nem voltak szűkmarkúak. Nem kellett diszkrécióját sem kérni, ő maga biztosította a házaspárt arról, hogy sosem kívánja gyermekét viszontlátni, és nyomtalanul eltűnik életükből. önkéntelenül is felvetődik a kérdés: nem nagy ez a kockázat? Hiszen az olasz lapok tele vannak hírekkel, beszámolókkal, tudósításokkal, szörnyű esetek leírásával felnőttekről és eladott gyerme kékről, kiket aztán erőszakkal vettek el a nevelőszülőktől, visszaadva őket a „törvénynek" és így tovább. Csak egy példa a sok közül: Nápoly vidékén egy csendőr és háztartásbeli felesége pár líra fejében megvette egy szegény cigányasszony tizenharmadik gyermekét. Maga az asszony kínálta fel a fiát azzal, hogy ez is, mint az előzőek ugyancsak tévedésből született a nyomorúságba s csak naphosszat a szemetet túrná, mint a kutyák egy kis élelem reményében. Ez az eset azonban a „törvény" tudomására jutott: a házaspárt megbüntették, a cigányasszonynak, aki elfutott a fiát visszahozó csendőrök elől, „visszaitélték" a 14 hónapos kisfiút. így aztán a kicsit egy „nagymamának" titulált öregasszonynál hagyták, hogy EZ A „TÉNYÁLLÁS” AU fí|l pill В Hfl másnap ugyancsak csendőr-kisérettel egy szociális dolgozó vegye magához és intézetbe szállítsa. Clara és Antonio állandó félelemben él, hogy akár egy szóval, egy gesztussal vagy más módon elárulhatják magukat. Tervbe vették azt is, hogy eladják üzletüket és egy távoli városba költöznek, ahol mindent újra, elölről kezdenek majd, s elhagyva szüleiket, barátaikat, otthonukat, gyökeret eresszenek más, idegen környezetben, ahol nem kérdezi senki, hogyan, milyen körülmények között született Marco. A kérdést, hogy miért csinálják ezt, miért kockáztatnak, szeparálódnak és élnek állandó félelemben, nem értik, csak azt tudják, hogy a gyermekre szükségük van, számukra a „mindent" jelenti, hiszen hosszú, sivár évekig vártak rá! Marcoért, az ö fiacskájukért mindent megtesznek és boldogok, hogy az övék. Ez a „tényállás", és szomorú hogy nincs senki, aki meg tudná magyarázni, hogy miért kell ennek Olaszországban így lennie, és nem másként (Női donne) Olaszból fordította: GÖGH VILMA
