Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-08-15 / 33. szám

Mi így látjuk! („Ez az eset komoly problémája volt osztályunknak, s bár belügyeinket nem szoktuk dobra verni, úgy érzem, hasznos és tanulságos tükre lehet az egyén ‘és a kollektíva viszonyának.") A rozsnyói (Roznava) kórház nő­­gyógyászati és szülészeti osztályá­nak újszülött részlegén három mű­szakban hat nővér dolgozik, közöt­tük Z., aki egyedül neveli egyetlen fiát. 1976-ban azzal az indokkal, hogy nincs, aki gyermekét az óvo­dából, később az iskolából haza­vigye, felmentést kért a délutáni műszakok alól. Mivel az osztályon szocialista bri­gád dolgozik, a kolléganők — közös megegyezéssel — elvállalták Z. dél­utáni szolgálatait. Csakhogy Z. ha­mar megszokta e jóindulatot, s egy év után már természetesnek vette, hogy ő csak reggeli és éjszakai szol­gálatokat teljesít. Pedig közben vál­toztak a munkatársak, új nővérek jöttek, akiknek szintén voltak kis­gyermekeik. Nekik sem volt könnyű Z. helyett vállalni a délutáni szolgá­latokat, hiszen őket is várták a gye­rekek — óvodában, esti meséhez. Két év után megpróbáltuk rábe­szélni Z'.-t, keressen új munkahelyet; szakképzett gyermeknővér, nincs egyetlen helyhez kötve. Próbálkoz­zék olyan részlegen, ahol nincs dél­utáni szolgálat. Feletteseinktől is kapott ajánlatot, de visszautasította. Azzal érvelt, neki „papírja van” A BAJOK A Nő 28. számában közölt vita­cikk engem is, mint nyugdíjas egészségügyi dolgozót írásra késztet. Szerintem azok az emberek, akik nagy táskával érkeznek a rendelőbe, és nem a városban bevásárolt dolgok vannak benne (tudvalevő dolog, hogy sok vidékről érkező beteg összeköti az orvosi vizsgálatot a be­vásárlással), nem vihetnek a nagy táskában mást, mint egy kis zöldsé­get, gyümölcsöt, ami nekik otthon megterem és sokszor a fán megy tönkre. Ez volna a nagy borravaló, amiből villát lehet építeni? Mert a pénzre nem kell nagy táska. És miért éppen a jólöltözöttek adnak borra­valót? Ha valaki mégis kisebb-nagyobb ajándékkal lepi meg a kezelőorvosát, az szerintem a szeretetét, megbecsü­lését és megelégedését fejezi ki. Nem lehet nagyobb ajándék a virágnál. A virág a szeretet jele, ezért nem kell a táskába dugni, bátran és büszkén lehet adni és elfogadni, mert a kölcsönös szeretet az egész­ségügyben nélkülözhetetlen. De vajon melyik beteg ad borra­valót, ha rosszul bánnak, csúnyán beszélnek vele? Sajnos, a baj nem a borravalóval kezdődik. Mert akkor miért csak az egészségügyről írnak a borravalóval kapcsolatban, amikor ugyanúgy beszélhetnénk az autó-, rádió-, televízió-, mosógépszerelőkről is. Legalább ennyi villával rendel­kező szakember van ebből a munka­arról, hogy családi okokból délutáni szolgálatot nem teljesíthet. De mit ér a papír, ha az osztály zavartalan munkamenetét nem tudjuk biztosí­tani? Z. kollektívával szembeni vi­selkedése elégedetlenséget váltott ki a többi kisgyermekes anyában, s így három év után kénytelen voltunk bejelenteni, hogy ezentúl ő sem mentesül a délutáni szolgálatoktól. Ügy éreztük, éppen eleget segítet­tünk neki, amit ő közömbösen foga­dott ... Nem akart munkahelyet változtatni, bár újabb lehetőséget kapott. Végül is döntött. Egyetlen „köszönöm” nélkül lépett ki kollek­tívánkból. Nem tőle, de tudjuk: gyermek-szakrendelőben dolgozik, csak reggeli szolgálatban, szombat — vasárnap szabadnapos. Osztályunkon pedig újra „szent a béke“. Mi így láttuk helyesnek a döntést. Egy szocialista brigád sok­ban segítségére lehet az egyénnek, de az egyén kollektívával szembeni magatartása nagyban befolyásolja e támogatást és jóindulatot. Keres­tem és vártam az alkalmat, hogy megkérdezhessem: helyesen jár­tunk-e el Z.-vel szemben? SEDLÁK GABRIELLA Rozsnyó (Roznava) körből is, mint az orvosokból — ha nem több! A baj az egészségügyi dolgozók magatartásával és hivatásszeretetével van. Én is egészségügyi dolgozó vol­tam. Nem állítom, hogy tökéletes ember vagyok, mindenkinek vannak gondjai, bajai, és talán nem sikerül minden alkalommal leplezni azt, de merem hinni, hogy betegeink túl­nyomó része szívesen gondol rám vissza, hisz kölcsönösen szerettük egymást. Vannak betegek, akiknek nem lehet eleget tenni, mert min­dennel elégedetlenek. Számtalan esetben nevetve biztattam betegein­ket, mosolyt varázsoltam ajkukra, és amikor elmentek a rendelőből, ki­sírtam magam, mert tudtam, nincs segítség. Személy szerint az egészségügyben felmerülő hibák okait a hivatásra való alkalmasságban keresném. Mind a közép-, mind a felsőfokú egészségügyi iskolák felvételiztető bizottságai élére pszichológust java­solnék, aki megállapítaná a jelent­kezőknek az emberhez, a beteghez való viszonyát. Mert a tananyagot erős akarattal el lehet sajátítani, de ez magában nem elegendő olyan hivatás betöltéséhez, ahol sok-sok türelemmel és szeretettel az embe­reknek a reményt, az életet kell visszaadni. Vagy akár az utolsó, gyötrelmes napokat, órákat elvisel­hetővé tenni. JUHASZ ISTVÁNNÉ, Tornaija (Safárikovo) FORRÁSA A HIVATÁSTUDAT HIÁNYA agykaposról (Vefké Kapu­­sany) vagy másfél évtized­del ezelőtt alig lehetett el­hinni, hogy város. Ipara nem volt sem a városnak, sem a környéknek; a poros, falusias utcákon csak a forró leheletű szél és vén kutyák kószáltak ilyenkor nyáridőben. 1960-ban 3200 lakosa volt. A te­rületi átszervezésig betöltött járási rangja „ütötte'' csak várossá, meg az a pár üzlet, amivel több nyílt az utcáira, mint a környező falvakon. Ma Nagykaposnak 8400 lakosa van. Két évtized alatt a város la­kossága közel háromszorosára duz­zadt. Ez a gyorsütemü növekedés sok problémát is hozott magával. A területi átszervezéskor megszűn­tek azok a kisebb üzemek, amelyek a járási székhelyhez kötődtek, vi­szont nagyüzemek születtek, mint a Vajánban (Vojany) felépült hőerő­mű, a Slovnaft és a gázvezeték szivattyúállomásai. Ezek a nehéz­ipari létesítmények elsősorban férfi­­munkaerőt alkalmaznak. A két ki­sebb könnyűipari üzem — a Likotex és a bártfai (Bardejov) Jas cipő­gyár idetelepitett részlege - össze­sen mintegy félezer női munkaerőt foglalkoztat. Ezenkívül még ezerkét­száz igényt tartanak számon a vnb-n a munkalehetőségre váró nőktől!- Még több kérvényünk volna, ha a bölcsődei (60 és óvodai (360) férőhelyeket az igényeknek meg­felelően tudnánk bővíteni - mondja Sziszák Lászlóné, a Nagykaposi VNB titkára. - Mert 120 bölcsődei és 300-400 óvodai elhelyezést igénylő kérvényt tartunk számon. De ez ördögi kör! Mert ha az óvodai és bölcsődei férőhelyek kérdését meg­oldanánk, növekedne a női munka­helyek iránti igény, és fordítva: ha több női munkahely állna rendel­kezésünkre, akkor meg a bölcsődei és óvodai férőhelyek igénylése nö­vekedne meg. Nem is állíthatunk fel sorrendet, hogy melyiket oldjuk meg előbb. A két probléma egy­másra épül, csak együtt oldható meg. A mezőgazdaságból egyre több munkaerő szabadul fel, hiszen ott is gyors ütemben folyik a gépe­sítés, a vegyszerezés, mely meg­szünteti a monoton, semmi esetre sem nőies, nehéz fizikai munkát. Akik nem ismerik elég alaposan problémáinkat a fóliasátrak láttán könnyen ítélnek felületesen. Ez el­hamarkodott ítélet! Egyrészt a fóliá­zás nem megoldás, nem munka­­alkalom, hanem vagy hobby, vagy mellékkereset. Ha növekszik is általa a piaci kinálat, nem tekinthetjük a munkaerő-gazdálkodás megoldásá­nak - mivel a két jelenség egy­mással nem helyettesíthető. Az ebből származó jövedelem mellék­kereseti — és nem jön köny­­nyen. Van aki irigyli... de törvény senkinek sem tiltja, hogy utánozza, akár a legfejlettebb iparvidéken is. A másik szempont az, hogy váro­sunkban a közelmúltban 2000 blokk­lakás épült. A panellakok hol ker­tészkedjenek?! Tény továbbá az is, hogy Nagykaposról még mindig mintegy 200 férfi utazik hetente munka után. Vagyis van mit tenni ezen a téren is. Problémáinkat nem lehet azon vélemények alapján sem elnapolni, hogy sok nő (tulajdon­képpen nem is olyan sok!) nem fogadja el a felkínált állást?! Van ilyen is. Csakhogy meg kell nézni

Next

/
Thumbnails
Contents