Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-07-18 / 29. szám
Szólj költemény! Bevallom, nem túl nagy várakozással mentem a területi döntőre. Alig egy héttel a Jókai Napok után találkoztak nőszövetségünk szavaló- és prózamondó versenyének részvevői Komáromban (Komárno), hogy számot adjanak róla, mit jelent nekik a szép szó: a verj, a próza. A lámpaláz, az utazás, a család, a munkahely elbocsátó figyelme vagy gondja, figyelmetlensége mind olyan tényező, ami a felnőtt versenyzők „teljesítményébe“ erősen beleszólhat. Szövegválasztásuk tájékozottságuk, igényességük és önismeretük mércéje. De abból is vizsgázniuk kell, hogyan beszélik, ismerik anyanyelvűket. Ez járt az eszemben és a vélemények, amelyeket az idei Jókai Napok felnőtt versmondóinak nem éppen örömkeltő színvonaláról hallottam. Ha ez a helyzet a tizenhatodik Jókai Napok után, hagyományépítő, hagyományteremtő szándékok, módszertani segítség, szaktanácsadás ellenére, akkor milyen lesz, lehet a hagyományokkal nem mérhető „Szólj költemény“, a Vansovej Lomnicka magyar versenye, amelynek .előkészítéséhez korántsem lehetett elegendő néhány olyan körlevél, felhívás, amely nem építhetett országos hírnévre, vonzó rendezvénysorozatra, kialakult és ismert módszertani, szakmai tanácsadásra. Ahhoz, hogy a felnőtt lányok — nemcsak értelmiségiek, népművelők és pedagógusok —, többgyermekes édesanyák, munkásasszony'ok és nyugdíjas nők pódiumra merjenek, akarjanak állni, hogy necsak önmagunk, hanem mások gyönyörűségére is akarjanak verset, prózát mondani, sok minden kellett. Elsősorban természetesen a szándék, az „éhe a Szónak, éhe a Szépnek“. De mennyi kétség, gátlás, akadály közben! A munkahely, ahol esetleg megmosolyogják, ha megtudják, a féri, a család, ahonnan nem minden esetben érkezik biztatás. A tizen* éves mindentakarás utáni évek elbizonytalanodása, vajon mit szólnak, ha túl a húszon, ha ilyen korban ... Szerencsére a nőszervezetek, a járási bizottságok tisztségviselői tudják, mivel lehet biztatni, hogyan lehet segíteni. így annak ellenére, hogy a CSEMADOK járási szaktanácsadóitól, vezetőitől nem mindenütt kapták meg a kért segítséget, felkészítették vers- és prózamondóikat a járási versenyekre, majd innen továbbjutva a területi döntőre. Huszonegy versenyzőt jelentettek be Komáromba, ahol a járási bizottság a Szlovákiai Nőszövetség KB megbízásából megszervezte a területi döntőt. Tizenheten meg is érkeztek. Tizenhárom vers- és négy prózamondó. Hat járásunk nőszövetségi tagságát képviselték. A vendéglátó komáromi, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), a galántai (Galanta), az érsekújvári (Nővé Zámky), a rimaszombati (Rimavská Sobota) és a nagykürtösi (Velky Krtiä) járás nőszövetségi tisztségviselői végeztek tehát olyan meggyőző toborzó és jó szervező munkát, hogy versenyzőik a területi döntőig jutottak. Ez az eredmény arról is tanúskodott, hogy az Élet szépsége országos mozgalom szép szóra figyeltető szándékát a magyar nemzetiségű tagság körében is kötelességüknek tartották népszerűsíteni, megtölteni tartalommal. A versenyzők póztalanul, mély átéléssel, szép magyarsággal mondták el a kiválasztott költeményeket, regényrészieteket. Természetesen, a választás — az irodalom ismeretének arányában — még nem minden esetben volt magabiztos, egyéniséghez mért, megfelelő. Arról is árulkodott, hogy a nők többsége még csak azt olvassa, amihez könnyebb hozzájutni, amit kínálnak, amit újságok, folyóiratok ajánlanak. Ez nagy felelősséget ró ránk is, a nők, családok hetilapjára. A színvonal, ahogyan azt Kmeczkó Mihály már az Üj Szó hasábjain is méltatta, magasabb volt, mint a Jókai Napok felnőtt vers- és prózamondóié. A zsűri tizenegy versenyzőt javasolhatott az országos döntőbe, amelyet októberben rendeznek meg Terézic Vansová szülőhelyén, Lomnickán. Név szerint a következőket: Oláh Katalin, Gúta (Kolárovo), Hercz Zsuzsanna, Nemesócsa (Zemianska Olca), Lúcz Sarolta, Hetény (Chotín), Kiss Katalin, Nagyabony (Veiké Blahovo), Poprócsi Eleonóra, Rimaszombat (Rimavská Sobota), Nagy Zita, Keszegfalva (Kameniéná), Kuchár Rozália, Komárom (Komárno), Rusznyák Viola, Rimaszécs (Rimavská Sec), Nagy Katalin, Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Bot Magdaléna, Balony (Balon) és Soóky Rozália, Kamocsa (Komoéa). Velük és a többiekkel, akik az idén nem jutottak tovább, vagy valamilyen oknál fogva nem jöhettek el a területi döntőre, vagy csak a járási versenyen szerepeltek, bizonyára találkozunk még. Hogy a „Szólj költemény!“ melyik fordulójában, esetleg az irodalmi színpadok valamelyikében, a Jókai Napokon vagy más rendezvényen — nem lényeges. Ami fontos, az szándékuk, akaratuk és lehetőségeik harmóniája. Hogy a vers, a novella, a regény élményét nemcsak megőrzik, hanem meg is osztják, továbbadják. Névadókon, házasságkötésekkor ők már igényes irodalomhoz nyúlnak, ha legszebb ünnepeinkhez verset keresnek. És lesznek majd bizonyára, akik — az idei eredmények alapján — még csak ezután válnak igazi vers- vagy prózamondókká. Most már valóban csak arra lenne szükség, hogy a CSEMADOK KB is odafigyeljen a Szlovákiai Nőszövetség KB sokrétű kulturális nevelő munkájára, az együttműködés felkínált lehetőségeire. És ha lehetőségeiből nem is futja járási szintű segítségre, legalább érdemben méltassa, és vegye számba azokat az eredményeket is, amelyek e nagyszabású mozgalom által a magyar nemzetiségű nők körében születnek. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET HUSZÁR T. felvételei
