Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-07-04 / 27. szám
vó k io i felolvasókörútjain, melyekről oz irodalomtörténet mind diadalmenetekről emlékezik meg-. — Sajnos, ma annak ellenére, hogy az ellenkezője lenne természetes — sajnálkozik Éwa asszony —, nem beszélhetünk hozzá méltó érdeklődésről. Hiába él városunkban például a Vas fiákeros fia: József. Mielőtt a levéltárba mentem dolgozni, könyvtáros voltam. A legolvasottabb könyvek Boccaccio Dekameronja és Maupassant írásai voltok akkor, s most is. Móricz regényeit, a Rózsa Sándort vagy az Erdélyt még el-elvitték, de éppen Rozsnyót és Gömört ábrázoló novellái iránt nem volt jelentős érdeklődés. Rozsnyón nincs az írónők emléktáblája. Egyetlen kő (az is szerény, kicsi) a temetőben, Rozsnyó fürdőn meghalt kisfiának, Bandikának a sírján idézi emlékét. Ez bizony kevés. A temető látogatói az öreg emberek, no meg az állandóan koncertező feketerigók. Az öregek szívesen megmutatják, merre a sir, az egyszerű kő, melyre csak lakonikusan az van írva: „Bandika". Sírásó sétál a sírok között, megáll közelemben. — Kié ez a sir? — mutatok a friss virágokkal díszített sírra. — Valami tanár gyereke . . . — Tanár? — Vagy költő ... híres ember. Sokan járnak a sírhoz, még Magyarországról is ... Nem a sírások irodalmi tájékozatlansága izgat, hanem az a tükör, amelyet városa felé mutat. Ha valóban élő hagyomány volna Móricz emléke (s Rozsnyón annak kellene lennie), akkor mindenki tudná, hogy Móricz nem tanár vagy költő volt, hanem író. mint ahogyan a Máriczcal összehasonlíthatatlan Hablavecz Franciskáról is tudja mindenki, hogy Andrássy Dénes felesége volt és nem bábaasszony. Persze Franciskának könynyebb. Férje aranykupolás mauzóleumot építtetett neki, sőt szobrot is emeltetett emlékének. Ebből a pénzből már egy gyárra is tellett volna ezen oz ínséges vidéken, dehát Dini valódi arisztokrata volt. (Sőt Franciskának ma is könnyebb. A krasznahorkai kuruc fészekben, a várban vannak kiállítva legyezői, körömollói, albumjai.) Móricznak „csak” könyvei vannak, „csak” igazsága vagyon! A kicsi sírt meg-meglátogatják a rozsnyói diákok. Ezt „irodalmi exkurziónak", tanulmányi kirándulásnak nevezik. Bandikának, Móricz fiának jár ennyi kegyelet... De Móricznak, oz írónak, nem kegyelet, hanem olvasó járna! A könyvtárat is többet kellene látogatni Móricz miatt! Ez könyvkiadásunk és pedagógusaink feladata. Rozsnyón és mindenütt. Rozsnyón tán egy kicsit könnyebb volna a Móriczot-olvasó folyamatot újraindítani. Bizony a Madách Könyvkiadó készíthetne egy olyan Móricz-válogotást, mely a pubertás korú olvasókat is meghódítaná, és a mi vidékünk Móricz-írásain keresztül szerezne új Móricz-olvasókat. Mert Móricz több annál, mint aki csak írásaiban emlegeti vidékünket. Tulajdonképpen a szlovákiai magyar irodalom erkölcsének alapozásához is modellként szolgál tájainkról szóló írásaibar „A nemes kocsis című elbeszélése — írja Szalatnai — gömöri tárgyú. S tüstént színvalló írósmű. A nemes kocsis bizony nemcsak fuzsitos ember, hanem ostoba politikus is. Móricz egyszerű s pontos párbeszéddel leplezi le. A fiákeres vonakodik Móriczékkal menni, mert harmadszor is ugyanabba a faluba akarnak kocsikózni, annyira megtetszett nekik a környéke. „Mit mennek mindig abba a rongy tót faluba, mikor nincs ott semmi keresnivalójuk?“ - veti oda az írónak. S Móricz keményen megleckézteti a nemességére rátarti Vidra Istvánt. De az csak újból a maga nótáját mondja. „Az ég rogygyon a tót falujára, hogy én mindennap oda járjak! Mikor oz úrnak e’csak passzió!" Nem mennek többet együtt: a magyar író képtelen a rozsnyói nemes kocsissal, a magyarral, kocsikázni, ott is hagyja a szlovák faluért, mert Móricz csak arra óhajt menni." Kis történet, de benne van a nagy tanulság, hogyan kell szemlélni a világot a magyar—szlovák mezsgyén. GÁGVOR PÉTER gyapotbálák állnak tűztől perzselten, használhatatlanul. Az utasforgalom a Fekete-hegy térségében 70 134 ágyat, illetve férőhelyet tartott nyilván, 90 százalékukat az adriai parton; ez zömében szintén elpusztult. Ami pedig megmaradt, alaposan megtizedelték a következő napok újabb földrengései. A szakszervezeti üdülésen részt vevő csehszlovákiai turisták szállója a Plavy Horizont, lakhatatlanná vált. De az idényre megjavítják, tájékoztatott a szálló igazgatóhelyettese. Akik áprilisban—májusban nem jöhetnek még, jönnek majd szeptemberben és októberben. Ma azokban a kerületekben, körzetekben, ahol ez a rettenetes földalatti vihar dühöngött, sül a hajléktalanoknak. A gyerekek, akiknek még sejtelmük sincs róla, hogy otthonukat milyen katasztrófa sújtotta, gondtalanul sütkéreznek a parti fövenyen, ahol elvétve már megjelentek az első turisták. A házak tövében, a sátrakkal teli parkokban és kertekben nők tesznek-vesznek, akik átélték a szörnyűséget, s emlékeznek a borzalmas percekre. A Fekete-hegy nem adja meg magát, élteti a remény — mondta az újságíróknak adott sajtóértekezleten Dragofub Savanié, a Feketehegy tájékoztatási minisztere. — Tudjuk, hogy a következő hónapok, nyilván az elkövetkező évek is nagyon nehezek lesznek számunkra, de mi Jugoszlávia nemzetei és számos külföldi barátunk segítségével ismét lábra állunk, felújítunk s még szebbé építünk majd mindent. KAROL HULMAN Fekete-hegy, 1979 május. különleges bizottságok járnak házról házra. Felmérik az épületekben keletkezett károkat. Amelyik ház megmaradt és meg sem károsult, arra zöld festékkel festik a sorszámot. Sárgával azokat a házakat jelölik meg, amelyeket a leghamarabb kell helyrehozni. Azokat, amelyek teljesen lakhatatlanná váltak, annyira, hogy le kell bontani, vörös festékkel jelölik meg. A fekete-hegyi földrengés hétszerte erősebb volt, mint az évekkel ezelőtti szkopjei. Es mégis: az élet lassan visszatér régi kerékvágásába. A Herceg Növi kisvárosban annak a lakóháznak a tetején, amely a régimódi, 1905-ben épült Boka szállóval szemben van, a férfiak szorgosan javítják a gerendázatot, rakják a zsindelyt, állítják-igazgatják az antennákat. Kotorban, nem messze a Fjord szállótól, amely lakhatatlan, önkéntesek nagy sátrakat állítottak föl egy parkban, némelyik sátor Csehszlovákiából való, ideiglenes szállá-
