Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-06-06 / 23. szám
KEDVES KRISZTINA! A kérdéses gyógyszert a bratislavai allergiakutató központon keresztül lehet megszerezni. Kérelmüket csatolva a kezelő orvos indoklását a következő címre küldjék: Zdravotné stredisko — alergologické oddelenie, Bratislava, Zabotova 23. Itt a kérelmezőt nyilvántartásba veszik sorszám szerint és postán küldik el a gyógyszert. „GIPSZBEN AZ EMBERISÉG” jeligére Jógaiskola Csehszlovákiában nincs, csak a nagyobb városok sportegyesületeiben működnek kisebb körök vagy egy-egy nagyobb kórházban szakorvos foglalkozik jógával, mint a csoportterápia egy fajtájával. A könyvpiacon időről időre kaphatók szakkönyvek, amelyek útmutatást nyújtanak az érdeklődőknek (Dr. Vigh Béla: Jóga és tudomány, Dely Károly: Jóga, Dr. Aladár Kogler — Joga — telesné cviéenie, dychanie, autogénny tréning, Zdena Bronislawská — Vera Jindfichová: Joga, slnecná cesta ku kráse a zdraviu). „SOSEM MONDOK LE RÖLA” jeligére Tizenhét éves lány vagyok és már majdnem egy éve járok egy fiúval. Ismerni már régebben ismerjük egymást és kezdetben csak barátság volt köztünk, csak aztán jöttünk rá, hogy ez szerelem. Hiszünk és bízunk egymásban. Ö nem olyan, mint a többi, komolyabb, és ha hülyéskedünk is, a viccei sohasem durvák, nyersek. Tudom, hogy a legtöbb fiú, ha egy lány mellé szegődik, azonnal elkezd erőszakoskodni, hogy megkapja a lányt. Neki erről az a véleménye, hogy az ilyen fiúk a lányt csak kihasználják és nem becsülik semmire. Ö nem tudna és nem is akar ilyen lenni. Édesanyám is látta, hogy milyen rendes fiú és meg is engedte, hogy járjak vele. Most azonban egyre jobban békétlenkedik, azt kifogásolja, hogy a fiú fiatalabb nálam. Ez igaz is, de mindössze tizennyolc nappal! Nekünk eddig ez eszünkbe sem jutott. Ugyanabban a hónapban születtünk, és hát tessék mondani, számíthat az egyáltalán, ki előbb, ki utóbb?! Kedves kislány! Ez a pár nap nem is nevezhető korkülönbségnek.— igazán egy csöppet sem számít! De meg kell értened édesanyádat: látja, hogy a kapcsolatotok szorosabbá vált, látja, hogy fülig szerelmesek vagytok egymásba, s ezzel egyenes arányban növekszik az aggodalma is: fél, hogy elvesztitek a fejeteket, idő előtt szóhoz jut a szexualitás, esetleg teherbe esel és így tovább. Talán röstelli ezt ilyen nyíltan megmondani, talán nem akarja megbántani az érzékenységedet, és hát — talált egy kifogást, amivel reméli, hogy lehűti kissé érzelmeidet. Azt ajánlom, most te vedd kezedbe a kezdeményezést, te mondd el bizalmasan édesanyádnak mindazt, amit a leveledben megírtál nézeteitekről, kapcsolatotokról. Ha valóban minden úgy van, akkor feltehetően a jövőben is megbecsülitek egymást és az egymás iránti felelősségről sem fogtok megfeledkezni. Mármint a közeljövőben, mert ami a katonaságot illeti, azon egyelőre még kár törni a fejeteket. Szeretettel üdvözöl NEM DIVAT A NAGY CSALÁD? Ez a kérdés foglalkoztat, amióta a hat- és több gyermekes anyák találkozóján vettem részt Perbetén (Pribeta). Kedves, meghitt ünnepség volt, ritka pillanat az életünkben. Negyvenöt édesanya a négyezer lakosú községből. A legfiatalabb — Ádámka Erzsébet — harminckilenc éves. A többiek negyvenötön felüliek. Amikor férjhez mentek, ezen a vidéken még „divat" volt a nagy család. Ma már nem az. Ök mondták el — kicsit dicsekedve, kicsit restelkedve. Dicsekedve, mert a sok gond mellett számukra a gyerekek jelentik az örömöt. Mlinár Rozália szemében fény gyullad a gondolattól is, hogy vasárnap délelőtt megáll a ház előtt négy személykocsi, és az unokák ellepik az udvart. S amikor délben körülülik az asztalt, amikor evés közben kijelentik; anyu húsleveséért gyalog is eljönnének Újvárból, akkor elfelejti, hogy reggel a fáradságtól alig bírt lábra állni, s a derekába most is hasogat a fájás minden lépésnél. Mlinárné nyolc lányt nevelt. Szakmát adott a kezükbe, s kicsi koruktól úgy öltöztette őket, minha csak egyre lett volna gondja. Pedig neki mindenből nyolcat kellett előteremteni. Hogy erre miből és hogyan tellett? Nem beszél a varrógép mellett töltött éjszakákról, a sok száz kilométer hosszú feldolgozott kötőfonalról, az örökké teli mosóteknőről, a megannyi karéj kenyérről. A betegágynál átvirrasztott éjszakákat felejtetik az iskolai eredmények, a napi bosszúságok, a gondok fölé fátylat borítanak az apró örömök. Nem is lehet egy anyának nagyobb boldogsága annál, mint hogy egymást szerető, mindenben segítő gyerekeket nevel fel. Tóth Anna szívét is ez a gondolat melengeti naponta. Mind a hét gyermeke Perbetén él. A tizennégy unoka egymásnak adja a kilincset. Anna és József napkor annyi a virág, hogy kevés neki a váza . . . S ilyenkor harmincon ülnek asztal mellé. De ennyien mozdulnak, ha segítségről, munkáról van szó. Jóleső, örömet adó érzés bujkál minden elmondott szó mögött. De a háttérben ott húzódik a restelkedés is. A lakás pelenkafőzéstől örökösen párás levegője, a szomszédok kétértelmű megjegyzései, a fizetésnap előtti filléreskedés . . . Egyre kevesebb szülő van ma már Perbetén is, aki mindezt vállalja. Kilenc-tízéves gyerekeket szólítok meg; hány testvéred van? Egykettő, hangzik a válasz. De jó lenne, ha többen lennénk — teszik még hozzá. Lenne kivel otthon is futballozni, birkózni — mondják a fiúk. Egy kislány megjegyzi: de 1. Ádámka Erzsébet 2. Mlinár Rozália 3. Tóth Anna NAGY LÁSZLÓ FELVÉTELEI akkor kevesebb ruhám, játékom lehetne . . . Találtam példát itt is rá: előbb a ház, berendezés, autó, aztán a gyerek. Fiatal házasok, akik már egész másképpen gondolkoznak mint Mlinár Rozália, Tóth Anna vagy Ádámka Erzsébet, aki olyan őszintén mondta; minél több a gyerek, annál nagyobb a boldogság. A mai fiatalok másban keresik a boldogságot. Sok gyerek helyett pazar berendezés, autó, külföldi nyaralás után vágynak. Az átvirrasztott éjszakákból elegük van két-három évig. Megváltozott a világ. önzőbbek, számítóbbak lettünk, mint anyáink voltak. Kevesebbet tudunk adni magunkból — de kevesebbet is kapunk gyermekeinktől. És ők is kevesebbet odnakkapnak egymástól. Vágyaink, életcéljaink mások, 2 mint a régi nemzedékeké volt. Ma már kevés fiatalasszony vállalja hivatásként csak az anya szerepét. A szakmából, melyet évekig tanult, s folytatni akar, nem maradhat ki sokáig. Már a két-hároméves kiesés is nehezen pótolható. Kevés a bölcsődei-óvodai férőhely, az alkalmazásban lévő nagymama nem segíthet, a munkahelyi feladatok igényesek, a szolgáltatások jelenlegi színvonala, a mai rohanó élet csaknem kizárja a több gyermek vállalásának lehetőségét. Akarva, akaratlan megfosztjuk magunkat és gyermekeinket azoktól az örömöktől, melyek csak a nagy családokban születhetnek. A tudat, hogy nem maradsz magadra, mert minden rosszban, jóban négy-öt testvér áll mögötted, nem pótolható mással. Sem külföldi úttal, sem autóval, sem barátokkal. 3 Éppen ezért kicsit irigylem a Mlinár és Tóth lányokat, hogy olyan sokan vannak, és szorongó szívvel gondo- I lók gyermekeimre, terített asztalomra, mely mellett többen is elférnénk. Sajnálom, hogy azt a szép akciót, melyet a perbetei nemzeti bizottság a nemzetközi gyermekév alkalmából a hat- és többgyermekes anyák számára rendezett, néhány év múlva már nem ismételheti meg. Mert nem lesz kinek. H. ZSEBIK SAROLTA
