Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-05-23 / 21. szám
DÉNES ZSÖFIA: llílfl i &®wa 7. A másik, borról szóló panasz egy egész falut érint. A falu tartozik azzal, hogy kimérje a földesúr borát a kocsmában. írják a bodroghalásziak, hogy a tiszttartók huszonöt akós hordót adtak a kocsmára, hogy azt az uraság bevételére kimérjék, de abból nem kelt el még egy fertály sem, „mivel az a bor olyan, mint az ecet. Az ember inkább vizet innya, hogysem innék belüle — ha jó bort adtanak volna, az mind elkélt volna“. A község, panaszolják, igen szegény, se gabonája, se kenyere, mert azt elverte a kőcső, és nagy szükségre jutottak. Vétessék vissza tőlük az a romlott bor, mivel ennek árát nem tudják beszolgáltatni. Ilona dühös. Azok a gazember ispánok! Micsoda eljárás ez, hogy ecetet küldenek, elromlott bort, egy község nyakára, mikor az természetes, hogy a rossz borkezelésért ők felelnek. Mérges mondatot ír a szupplikáció alá. Cseréltessék ki a bor, és állítassák őeléje, aki a borkezelésért felel. BÁTHORI ZSÓFIA NEM NYUGSZIK Nem adta meg a sors, hogy ne kelljen Munkácsra menekülnie árváival. De ez nem Ilona erején és bátorságán múlott, hanem Báthori Zsófia poklokból szabadult gonoszságán. Nem kenyerük fogyott el az árváknak, de Báthori Zsófia elszántsága növekedett meg a végső határig. Az történt, hogy a békés szüretek idején a Rákóczi-uradalmakon nem a bor folyt patakokban, de a vér. Az öreg fejedelemasszony, ahogy fia elhunyt, és amennyire menyét első perctől utolsóig meg nem kérdezte, csak semmibe vette, a maga akaratából elrendelte, hogy a Rákóczi-uradalmakról az összes protestáns lelkész és magiszter kiűzessen, templomaik adassanak a katolikus rendnek, és maga a sárospataki kollégium is zárassák be újabb rendelkezéséig. Báthori Zsófia elszántsága mögött pedig jobbról és balról két egyházi személy húzódott meg: Kiss Imre jezsuita páter, a nagyasszony gyóntatója, és Luptovszka Jadviga néne, Báthori Zsófia húga, lengyelországi kegyesnővér. Ezek nélkül nem élt, nem lélegzett, nem rendelkezett Munkács várában a nagyasszony. A kegyetlen intézkedésekre nem is késett a bujdosó nemzetség — a protestáns kurucok — válasza. Tajtékzó haraggal rohanták meg csapataik a Rákóczi-uradalmakat, külön nagy szenvedéllyel pedig a Hegyalja ellen fordultak, és azt tűzzel-vassal végigpusztították. Ilona és gyermekei még idejekorán kiszöktek a pataki várból, mely semmiképpen sem nyújtott biztonságot, és a megvíhatatlannak tartott munkácsi várban kerestek kénytelen-kelletlen menedéket. így zárta be a sors hosszú hónapokra Ilonát napával egy várba. Ahogy ő tartotta, kegyelemkenyérre. Bármikor bármely megpróbáltatásában gondolt vissza utóbb ezekre a hónapokra, keservesebb idejére nem emlékezett. A harc, mely azon az őszön a Felvidéken viharzott, napról napra vadabb lett. Báthori Zsófia nem óhajtotta a békülést. A levél szavai, melyeket a Munkácsi határában hadakozó bujdosó kapitánynak irt, suhogtak, mint a szíjostor. „Valamennyi házat jószágaimban megéget — küldte üzenetét az egész bujdosó nemzetségnek —, oly bizonyos legyen kegyelmetek mindnyájan abban, hogy amint ezen levelünket olvassa, annyi kálvinista prédikátorokat öletünk meg az égésért.“ Nemcsak írta. megtette. Nemcsak a kálvinistát ölette meg. de a lutheránust is vagy más, nem katolikus hiten levőt, ahol érte. A házaikból. földjükről való kiűzetés voltaképp csak azt jelentette, hogy túszoknak tekinti őket, kik börtönben várhatják sorsukat, mikor végezteti ki őket a mindétig térdeplő és imát mormoló fejedelemasszony. Véres tetteire naponként serkentette gyóntatója hadakozó buzgalma — ki az Úr katonájának vallotta magát —. de Jadviga nővér szüntelen suttogása is, mely az irgalmatlan szándékra kegyes és alázatos szavakat talált. Hona tehetetlenül nézte, hallgatta végig mindazt, ami körülveszi. Hiába .lázadt volna^fel bármi ellen, ő itt a hóhérbárddal kivégzett, királyát-császárát eláruló Zrínyi Péter leánya volt. Hiába ült munkácsi vastag falú asszonypalotájában mozdulatlanul, és hajolt hímzése fölé, mintha se látna, se hallana. Egyebet se tett, mint látott és hallott. Látta és hallotta, hogyan suhannak ők hárman végig — puha talpú saruikban, hogy ne hallja senki jöttüket — a munkácsi vár termein, folyosóin. Suhanlak, mint sötétben a denevérek, mint ki az éjszakából bukkant fel. hogy röptében kapjon be valamit, ami élet, és ami védekezni nem tud, nincs fegyvere. Középen a magas fejedelemasszony, aki még mindig vékony és törékeny, de válla előregörnyed, és egykor szépnek tartott arcán a bőr megereszkedett. Szeme mintha kiégett volna, és nyaka, álla megfonnyadt, bár hímes fátyolokkal mindezt még gyászában is igyekezettel takarja. Jobbján Jadviga nővér, kit hátulról szemlélő termetéről növendék leánynak tartana, csak ne kerülne vele soha szembe. Mert arca bizony elmondja, hogy érett korú, szikkadt, akaraterős és kegyetlen, bár zöld fényben égő sötét szeme és vértelen szája keresve keresi a szelíd és alázatos kifejezést. Szíves örömest hatna ő úgy, miként Krisztus porba hullott szolgálója. De erős arccsontja, előreugró álla, alacsony, konok homloka, görcsös és kemény ujjai ellentmondanak az apácaszelídségnek. Az ő lengyelországi rendje tudja jól, miért éppen őt küldte ki rokonához, a hatalmas és gazdag fejedelemasszony oldalára. Kétségtelen az is, hogy Kiss Imre atyában a rend igazi képviselőjére talált. Báthori Zsófia úgy néz fel gyóntatójára, mintha az ő száján keresztül maga a Megváltó s a mennybéli szentek szólalnának hozzá. A fejedelemasszony munkácsi napjaiban elképzelhetetlen úgy, hogy balján ne haladna vagy ne állna Kiss páter, a zömök, kövér, dagadozó körvonalú férfiú. Szemöldöke bozontos, ajka húsos, mint aki szereti a ió ételeket és tiszta zamatú borokat. De a földi javakat kedvelő, párnás ajakról, ha megszólal, mindig csak a földi javakat megvető és mennyei kárpótlásban hívő, böjti beszédek peregnek, melek alatt szilaj türelmetlenség és mindenre eltökélt harc húzódik meg. Harc mindenki ellen, aki nem az egyedül üdvözítő katolikus hitet szolgálja. Ennek a harcnak és hitnek lett nagyhatalmi eszköze az ő kezében Báthori Zsófia. Kiss páternek minden lelki hatalma megvan erre, hiszen a fejedelemasszonyt naponként minden bűne alól csak ő oldhatja fel. Zrínyi Ilonát — aki külön épületszárnyban lakik két gyermekével és szűkre szabott udvartartásával — az öreg fejedelemasszony naponként több ízben maga elé parancsolja. Sohasem fogadja egyedül. Hol miselátogatását írja elő, hol napja beosztását igazgatja, hol közöl vele lehangoló tartalmú leveleket, máskor unokái nevelésébe avatkozik erélyesen, vagy Ilona özvegyi gyásza külső formáit bírálja. Ilona nehezen tűri a hozzá intézett lekicsinylő szót. Báthori Zsófia rendelkezései közül hites ura nagy temetésének előkészítése az egyetlen feladat, melyet belső ellenkezés nélkül végez el. Az öreg fejedelemasszony ővele rendelteti meg a gyászpompa összes kellékeit. Mert egy fejedelem temetéséről — mondja a fejedelmi házirend — mindig az özvegy és nem az anya gondoskodik. De ezenkívül is, véli takarékosan Zsófia, a nagy kifejtés költségeivel Ilona tartozzék a kereskedőknek és mívesmestereknek, nem pedig ő. Ilona törlessze majdan az adósságokat az ő gyámsága alatt álló uradalmak jövedelméből, ezzel is Ilona legyen kettejük közül szegényebb. Nyilvánvaló, hogy az egész kifejtendő temetési pompára ezekben a napokban semmiféle készpénze nincs az özvegynek. De valamikor csak elül a belháború, és akkor az óriás uradalmakból, innen is, onnan is, csak kerül majd pénz. Ilona udvartartásának sok-sok főemberszolgája, tiszttartója, komisszáriusa amúgy is résen áll állandóan mindenfelé, ebben a zavaros időben is, hol, mikor, miből lehet az uraság számára pénzt behajtania. Erre az eljövendőre táblázza be Zsófia Rákóczi Ferenc tervbe vett temetésének minden megszokottnál is nagyobb fényűzését, vagyont felemésztő költségeit. Nemes Czimmermán Zsigmond uram — a Felvidéken közismert eperjesi nagykereskedő — nem örvendez az uraknak, akik cégházába az imént beléptek. Ezt az érzését azonban illik gondosan lepleznie. Készségesen főikéi karosszékéből, hiszen ismeri régebbről a nagy Rákócziház főemberszolgáit, Büdöskúti Sámuel makovicai komornyik és Andrássi Ferenc élésmester uraimat, miközben német nyelven üdvözli a messziről érkezetteket. De szeméből bizalmatlanság árad, és vonásai elkomorodtak. Tudja jó előre, hogy sokat vásárolnak majd, és hogy csak hitelről lehet szó. Czimmermán Zsigmond uram köhintésében benne van, ő valóban mélységes tisztelője a nagy Rákóczi-háznak, ezenfelül pedig, amit nála rendelnek — még ha hitelbe és törlesztésre is —, az kereskedői forgalmának egyik fontos tétele. A kereskedőház nagyszabású jövedelemforrása. Még úgy is, hogy főemberszolgák ügyeskedésével, alkudozásával történik. De azért vásárlóknak mégiscsak jobban szereti a kisembereket. A kiskereskedőket és a vásári árusokat, aki kopott fogaton és ökrös szekéren távoli földekről is eljönnek hozzá. Hogy lengyelországi vevőiről ne is legyen szó, hiszen a lengyel határi alacsony áruvám megengedi a Felvidéknek, hogy árujával arra is terjeszkedjék. Nem úgy, mint Bécs felé, ahol a kamara kiszabta vám minden effajta kísérletbe beléfojtja a lélegzetet. Ami őt magát illeti, ez a szemrevaló, olasz pártázatos háza itt Eperjes főterén, emeletén kiugró, domború ablakaival, a boltozatos kapubejáratra nyíló kereskedői irodájával, az bizony főként lengyel pénzből épült, igaz, hogy még atyjaura életében, aki a céget becsületben alapította. így ismeri el, ahogy van, nem szégyen az senkinek, a magyar mestermívesnek sem, a posztócsinálónak, aranyhímzőnek, fátyolverőnek, fehérruha-szövőnek vagy selymesnek — és itt van még annyi más magyar felvidéki mívesség, amilyen az ötvösé, üveghutásé, kardmívesé, vaskovácsolóé, képíróé vagy dombormetszői — hogy e percben a többiről ne is tegyen említést —, akiknek áruját rendelik, kérik, követelik, viszik. Nincs itt helyben, az ő kelmét árusító kereskedőházában semmiféle áru. Még minta sincsen semmiből. De az előtte álló asztal egész lapja egyetlen nagy palatábla. A szélén kréta. Arra jegyzi fel, ki hány véget akar a puchói posztóból vagy lednicai fátyolszövetből. Ö csak híres-neves, bevált minőségű árut ad el vevőinek készpénzen. Amit Czimmermánnál rendelnek meg, abban megbíznak, mert megbízhatnak. A palatáblára feljegyez mindent, amit a megrendelésről kell neki tudnia, a vevővel pedig pontosan közli, hogy a megrendelt árut hol és mikor veheti át. (folytatjuk)
