Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-04-25 / 17. szám
„Marcangoló vágy” jeligére A modern álomkutatók többségének véleménye szerint csaknem minden álom valamilyen olyan élményre utal, amelyet az álmodó az utóbbi 24 óra alatt élt át, s amit a nap folyamán az ébrenlét állapotában nem tudott feldolgozni. Ilyen élmény lehet többek között egy bizonyos személlyel való találkozás, egy probléma felvetődése, beszélgetés, amelynek tartalma még nem hatolt le a tudat mélyébe, noha tudatosan vagy tudat alatt erősen foglalkoztat, de ugyanúgy lehetnek újból és újból visszatérő gondolatok, képzettársítások, ábrándok, elképzelések, vágyak stb., amelyek szinte tolakodóan foglalkoztatják elménket. S mivel erősen foglalkoztatnak, álmunkban olyan képek, képsorok közepette jelennek meg, amelyek a valóságban elképzelhetetlenek. Az álmok utalhatnak még olyan benyomásokra vagy érzésekre, amelyeket ,.nem tudunk hova tenni”, amelyek fölött ébren nem tudunk úrrá lenni, esetleg olyasmire, aminek a „megemésztését” tudatosan kerüljük, mert kellemetlen. Minden embernek életkorától teljesen függetlenül lehetnek időszakonként erotikus, kifejezetten szexuális töltésű, tartalmú álmai. Az álomkutatással foglalkozó pszichológusok, pszichiáterek úgy vélekednek, hogy az ilyen természetű álmok mögött vagy egy valóságos és pozitív szexuális élmény van, vagy — s ez a gyakoribb eset — éppen a kiegyensúlyozott nemi élet hiányára, esetleg kudarcaira, sikertelenségre vezethetők vissza. Leveled szerint a te szexuális álmaid ebbe az utóbbi csoportba tartoznak — elképzeléseidet, ábrándozásaidat, vágyaidat sűrítik képsorokba. Habár amikor alszunk, tudatos pszichikus működéseink erősen korlátozódnak, tehát akaratunkkal nem befolyásolhatjuk az álmodást, olykor tudatosan némiképpen mégis befolyásolható. A te esetedben aligha sikerül szellemi tevékenységgel elűznöd gondolataidat és képzettársításaidat, tehát sem az olvasás nem segít, a zenehallgatás még úgy sem, mert tudvalevő hogy egyes emberekre a zene többé-kevésbé erotikusán hat. Azt ajánlom, hogy este lefekvés előtt inkább fizikailag fáraszd ki magadat: ha körülményeid engedik kerékpározzál egy jó nagyot, vagy ha mást nem, akkor feltétlenül sétálj legalább egy óra hosszat, utána hideg zuhany vagy hideg vízzel való lemosás tetőtől talpig. Korán vacsorázz és ne túl sokat, közvetlen lefekvés előtt jöhet egy pohár tej vagy egy alma, narancs. Persze, ettől még lesznek szexuális álmaid, de ha nagyon következetesen, megszakítás nélkül betartod ezt az esti „programot”, ritkábban jelentkeznek majd s intenzitásukból is veszítenek. Ennyi pedig elég is ahhoz, hogy ne zavarják meg lelkinyugalmadat. Egyébként sem az elzárkózásnak, sem a túlzott társaságba járásnak nincs e tekintetben értelme, mert csak kárára vannak lelki egyensúlyodnak. Hasznára inkább az van, ha ezeket az álmokat éppen olyan természetesnek tekinted, mint a serdülés egyéb testi-lelki kísérőjelenségeit. Egy fedél alatt I. Mindannak az igen jelentős anyagi és felbecsülhetetlen erkölcsi támogatásnak, messzemenő jogvédelemnek ellenére, amit a szocialista társadalom nyújt a családoknak, túl sok a felbomló házasság, a széthulló család. S bár családvédelmi törvényeink lehetőséget adnak a társadalmi funkcióját nem teljesítő, a helyrehozhatatlan érzelmi válságba jutott házasságok felbontására (24 §), a válás nem kívánatos jelenség társadalmunkban. Az utóbbi évek során megnövekedett válások száma, s ez sürgetően arra késztet, hogy alaposabban utánanézzünk: hol, merre, miben rejlenek a válóokok, hogyan és hol kellene, lehetne segíteni, ha el akarjuk érni, hogy a válások száma ne növekedjék évről évre, hanem ellenkezőleg, ha csak egy mód van rá, c ökkenjen. A statisztikát véve segítségül látjuk, hogy a válókeresetek több mint 50 százalékát olyan fiatal házasok adják be, akik mindössze egy évet töltöttek együtt. Mindketten még nagyon fiatalok, s az esetek többségében egy vagy két kisgyermek szülei Többségük igen rövid ismeretség után azért kelt egybe, mert a leány teherbe esett, s a szülők minden áron ragaszkodtak az esküvőhöz. Nagyon sok esetben a leány még nem töltötte be a 18. évét sem, a fiú pedig katonai szolgálat előtt áll. Ilyenkor, lévén a leány kiskorú, a házasság megkötéséhez bírósági engedély szükséges. Ezt sokan nem tudják, s még mielőtt elmennének az anyakönyvvezetőhöz, előkészítik a nagy lakodalmat és csak ezután adják be a bíróságra a kérvényt az engedélyért. A szülők legtöbbje azt hiszi, hogy ez az engedély csupán formalitás, s amikor látják, hogy távolról sem az, akkor kilincselnek, rimánkodnak, fűt-fát ígérnek, hogy ők majd segítik a fiatalokat, becsületbeli nyilatkozatot tesznek, hogy jól ismerik a vőlegényt, nagyon rendes fiú, tisztességesen dolgozik, hogy ez a házasság tartós lesz és teljesíteni fogja társadalmi küldetését — csak hogy a bíróság engedélyezze a házasságot. A bíróság megadja az engedélyt, s még egy év sem telik el, már benyújtják a válókeresetet. És ismét megjelennek ugyanazok a szülők, ismét kilincselnek, rimánkodnak, sürgetnek, mert ez a házasság elviselhetetlen, tarthatatlan, a ő vejük a leggaládabb ember, akivel egész egyszerűen nem lehet együtt élni. S ha az ember a tárgyaláson meghallgatja a fiatalokat, kiderül, hogy nincs is köztük olyan áthidalhatatlan ellentét, s ami van, az sem lenne, ha a szülők mégpedig főleg (90 százalékban) az anyósok minduntalan nem avatkoznának az életükbe. Gyakran egészen jelentéktelen nézeteltérésről van szó, amibe valamelyik szülő beleszólt, s aztán nőttön-nőtt a veszekedés, a marakodás, mígnem olyan gyűlölködéssé fajult, hogy a bíróságnak csak a legritkább esetben sikerült a békítés, a meggyőzés, hogy ne váljanak el, hanem újítsák fel a házastársi köteléket s maradjanak együtt. Ugyanis ezek a fiatalok rendszerint már nem is élnek egy fedél alatt. S abban, aki visszaköltözött a szüleihez, a szülők ahelyett, hogy okosan, józanul igyekeznének összebékíteni az elhagyott házastárssal, csak tovább szítják a haragot, a gyűlölködést. Minden szülő csakis és kizárólag a másikat hibáztatja, s a saját gyerekét „védi”, minden tárgyilagosságot nélkülözve. A legnagyobb tragédia azonban az, hogy ezek a fiatalok már szülők, egy, esetenként több gyermekük van, s a gyermeknek (gyermekeknek) még csak lehetősége sem adatott tudatosítani az apja létét — máris elveszítette. Hogy jönnek ezek a gyermekek ahhoz, hogy már egészen zsenge koruktól apa nélkül, csonka családban nőjenek föl?! Az elvesztett szülőt senki sem pótolhatja! Üdvös lenne, ha a fiatal házasok szülei tudatosítanák, egyszer s mindenkorra, hogy a fiatalok házasságába beleavatkozni nem szabad, mert saját problémáikon saját maguknak kell segíteniük, s ha előadódik valamilyen konfliktus, ezt is mindenkor maguknak kell megoldaniuk. Mert eey harmadik személy beavatkozása által a konfliktusok csak elmérgesednek, s egyértelműen nem hogy megszilárdítanák, hanem éppen szétbomlasztják a házassági köteléket. Ez az áldatlan jelenség — hogy a szülők beleavatkoznak a fiatal házasok életébe — csaknem minden második házasságnál előfordul. Nagyon gyakran az az érzésünk, hogy az apóst-anyóst választjuk, el a vőtől vagy menytől. E helyütt apellálunk ezekre az anyákra (anyósokra), hogy legalább egy kicsit gondolkozzanak el magatartásuk fölött. Vajon neki tetszett volna-e, ha az ő házasságukba szólt volna bele minduntalan az anyósuk vagy saját szüleik?! Tudatukba kellene vésniük, hogy ha így tesznek, rosszul teszik, mert először saját gyermekük, másodszor unokájuk érdekei ellen vétenek. Százszor okosabb lenne, ha a fiatalok nézeteltérései elsimítani igyekeznének, józanul, okosan irányítani gyermeküket, semmint olajat önteni a tűzre. Ehhez persze az kellene, hogy kritikusan ítéljék meg a fiatalok nézeteltéréseinek okait, s tárgyilagosan be kell látniuk, hogy nemcsak a másik, hanem az ő lányuk vagy fiuk is hibás. És igyekeznének ezt megértetni vele. Bölcsebb lenne tehát, ha a fiatalok első veszekedésekor nem a válást emlegetnék rögtön, sőt kényszerítenék őket erre a lépésre, hanem megértésre, megegyezésre intenének. Közben eszükbe sem jut, hogy éppen ők azok, akik elrontják a saját gyermekük, a saját unokájuk, s végső fokon egy másik fiatal életét. Ezeknek a fiataloknak a zöme válás után csakhamar új házasságot köt, amely a legritkább esetben jobb, mint az előző. Azok az emberek, akik az első házasságuk kritikus helyzeteit képtelenek megoldani, nem lesznek erre képesek második házasságukban sem. A házasság két emberre tartozik, ám mindkettőre egyformán, s csak úgy lehet kiépíteni egy kiegyensúlyozott házastársi kapcsolatot, együttélést, ha mindketten iparkodnak megtalálni a közös nevezőt, ha tudnak egymáshoz alkalmazkodni, ha kölcsönösen megbíznak egymásban. Ahol válásra kerül sor, ott minden esetben mind a két fél hibás. A felbontott házasságoknak mindössze egy százalékában terheli a felelősség csupán az egyik házastársat. A válókeresetekben feltüntetett egy másik nagyon gyakori ok a férj iszákossága. Itt azonban feltétlenül meg kell kérdezni, mióta és miért iszik? Ugyanis, ha már előzőleg kifejezetten alkoholista volt, akkor a házasság fenntartása érdekében aligha lehet valamit is tenni. De ha valaki a házasságkötés után kezdett el inni, akkor ennek az okát feltétlenül ki kell deríteni. Vajon a napi munka után olyan családi környezetbe tér haza, ahol várják, ahol terített asztalnál nyugodtan ehet, pihenhet, vagy vacsora helyett örökös elégedetlenség, szemrehányások, veszekedés várja, és nem is csak egy asszony, hanem kettő a feleség és az anyós — szájától is tartania kell? Ebben az esetben egészen érthető, ha megfordul és inkább a kocsma felé veszi az irányt. Ha innen borgőzösen hazamegy, sokszor nemcsak veszekedésre, hanem tettlegességre is sor kerül. Nagyon sok esetben éppen az asszonyok a hibásak abban, hogy a fiatal férj inkább a kocsmában időzik, mint otthon. Tatán jó lenne, ha azok, akiket érint, elgondolkodnának: nem az lenne-e a legjobb elvonókúra, ha a fiatalaszszony a küszöbön nem kezdené férje fejére záporozni sérelmeit, ha időnként meleg vacsorát is feltálalna s hagyná, hogy munka után meg is pihenjen. Meggyőződésem, hogy ez a férj felszólítás nélkül is fog segíteni a házi munkában, megváltozik egymáshoz való viszonyuk is, s nem kell a bíróságon keresniük a bajok orvoslását. Ugyanis minden ember százszorta jobban érzi magát nyugodt, kellemes, kedves családi körben, mint a kocsmában. Szíves, jó szóval többre megyünk, mint az elvonókúrával — természetesen csak akkor, ha még nincs késő, ha még nem alakult ki a függőség az alkoholtól, ha az még nem bénította meg az akaratot, a cselekvőképességet. Dr MATILDA TERENOVÁ bíró, a polgári törvényszék elnöke, az SZNSZ Dunaszerdahelyi JB elnöke I 10
