Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-04-11 / 15. szám
JA a harminc évvel ezelőtti esz£kT tendő sok ember emlékezetében mérföldkőként él még ma is. Mert a földművesember mindennél jobban ragaszkodott a földhöz. Számára ez volt az élet. Lemondani róla annyit jelentett, mint lemondani az életről. Nagyon sokan gondolták ezt akkor így. De még többen voltak azok, akikben a föld elérhető közelsége csillantotta fel a reményt. A könnyebb, emberhez méltó élet reményét... A NINCSTELEN Az udvaron ül és kézimunkázik. Hátát a tavaszi napsugarak melegítik. — Most már jó dolgom van. A nyugdíjamat a szövetkezet hétszáz koronára kiegészíti, öt ár földet is kapok, amivel egész nyáron elbíbelődök. A férjem annak idején a szövetkezet gyönyörének csúfolt, mert elsők között és nélküle léptem a közösbe. Ö kubikos volt a halastónál, hallani sem akart a szövetkezetről. Sokáig mi asszonyok; Krankilóné, Korászné, Haneszné, Pappné, Ivanicsné, Dávid né tartottuk össze a közöst. Azok, akiknek két kezükön kívül semmijük sem volt. Mert a gazdák kiléptek. Az asszonyok szántottak, vetettek, kapáltak. Lapáttal szórtuk a trágyát és napokig „táncoltunk" a silógödörben . . . Télen meg szalmát hordtunk az állatoknak és foltoztuk a zsákokat. Az istálló alapjait is mi ástuk ki. A férfiak azt mondták, ők ingyen nem dolgoznak. Hát hozzáfogtunk mi. .. Tizenhat évig én etettem a cséplőgépet. A szőlőben is mi ültettük ki az első tőkéket. Nem néztük szombat van-e vagy vasárnap, mentünk ahogy a munka kívánta. A gyerekek az utcán nőttek fel és száraz rántással főzött babot ettek. Nem úgy, mint ma. Ha végignéz az ember a falun, mennyi fiatalasszonyt lát gyermekét kocsikáztatni!... A kirántott húst meg-megeszem én hétközben is, nem kell rá vasárnapig várnom. Zsebik Ilonából feltörnek a régebbi emlékek is. H. ZSEBIK SAROLTA- Akkor örültem a legjobban, amikor a szövetkezet répaföldjén Balázsék is mellettünk kapáltak. Ekkor éreztem igazán, hogy most már egyenrangúak vagyunk. Nem gazdagok és nincstelenek. Mert mi még kapáltunk Balázséknál ingyen kenyérért... Nagyot nevet. A múlt és a jelen mérhetetlenül távol van egymástól.- Ma már jó dolguk van a szövetkezeteseknek. Busz hordja őket munkába, délben ebédre. A „fehér házban" megmosakodhatnak, átöltözhetnek. Négy korona nyolcvanért Adorján Maris és üveges Erzsi olyan ebédet főz nekik, hogy otthon sem esznek jobbat... Be is vásárolhatnak helyben. Mire végeznek a munkával, a táskába rakják nekik ami kell; cukrot, lisztet, miegymást. Mi még krumplit és répát dugtunk a kötényünkbe hazafelé. Hogy legyen miből vacsorát főzni. És ha a vezetők megsokallták, azt mondták; a mamit kell megbosszantani, nem hagy ő majd vinni senkinek egy darabot sem. Hallgattak rám az asszonyok, az igaz. Ezért is voltam olyan sokáig a nőszervezet elnöke. Az ablakból leemel két cserép primulát - az egyiket nyolc, a másikat öt évvel ezelőtt a nemzetközi nőnapra kapta a szövetkezettől, óvatosan letöri a száraz leveleket. A KULAK A nyolcvanhat éves Adorján Józsi bácsi kora reggeltől az udvaron járkál. Megetette a juhokat, a tyúkoknak is dobott egy morékkal. Aztán megáll a kerítés can mellett és nézi a mezőre siető traktorokat. Szeretne legalább húsz évvel fiatalabb lenni. Hogy ő is mehessen vetni, trágyát szórni, szőlőt kötözni ... Maga elé képzeli a töltéstől az alsó hegyig nyúló sarjadó vetést, a műtrágyát szóró gépeket. A szemüvege lassan bepárásodik. — Nocsak, vénségemre hogy elérzékenyülök. Pedig milyen erős ember voltam. Nem lehetett engem olyan könnyen megtörni ... De igazuk volt. Jó, hogy így történt. Nagyon jó - motyogja maga elé. A szövetkezetesítés szele Görgőt (Hrhov) már 1949-ben felkavarta. Az egyházi és „amerikás" földeket azok művelték, akik eddig családként dolgoztak rajta. De még három év kellett ahhoz, hogy az egész falut bevonják a közösbe. Adorján József a falu egyik legnagyobb gazdája volt. Huszonkét katasztrális hold szántó, tizenhárom hold rét, két pár ló, ökör tartozott a tulajdonába. És két cseléd. Fiainak és lányának más sorsot szánt. Taníttatni akarta őket. A juh és tehén fedezte a gazdálkodással járó költségeket, a termés eladása tiszta hasznot jelentett,- Ekkor már jártak hozzám agitálni. Több gazda azt mondta a faluban; ha Adorján belép a szövetkezetbe, aláírjuk mi is. De beszélhettek nekem! Bementem a járásra tanácsot kérni. Mert azt mondták, ha nem teljesítem a beadást, elviszik a ökreimet. Ökör nélkül meg nem lehet vetni... A járáson is azt javasolták; írjam alá. Azt akarták, hogy én etessek. Jól van — gondoltam, az állat erről nem tehet, annak enni kell. Kerítettem két darab százliteres üstöt és az udvaron megfőztem benne a krumplit. Hoztak egy kevés darát is. Mindenki vitte volna - de én nem adtam. Mert akkor nem jutott volna a disznóknak. Gondoskodtam én róluk rendesen, az egész völgyet innen látták el malaccal. (Moldova nad Bodvou). Én egész délelőtt a kapuban álltam, üresen jött viszsza a szekér. A disznók meg majd szétverték az ólat az éhségtől. Legjobban a malacokat sajnáltam. A kamrámból kihoztam ami kevés nekem még megmaradt és megetettem velük. De több már nem volt. . . Harmadnapra elkezdtek dögleni a malacok. Nem tudtam mit csináljak. Éppen jött hozzánk Varga Borcsa. Elkeseredésemben négyet oda adtam neki. Vigye, ne dögöljön itt meg a szemem láttára .. . Egy fadobozt vesz elő a szekrény aljából. Megsárgult papírok között kutat. Az egyiket a kezembe nyomja.- A sertéseket még mindig az én udvaromban. Dobos Mihály és Kádár Lajos etette. Mihály suszter volt, nem értett az állatokhoz. Meg is mutatkozott ez hamar. Egymás után hullott el az állat. Az asszonyok — mert ekkor már ők tartották csak a szövetkezetét — nekiálltak az elnöknek; adja vissza Adorjánnak az etetést, ő ért az állatokhoz. De én ekkor már nem akartam elvállalni. Akkor írták ezt a jegyzőkönyvet. Olvassa. 1956. július 11. dátummal kelt. Az áll benne, hogy a szövetkezet vezetősége Adorján Józsefre bízza a 201 darab sertés etetését, mert abban reménykednek, hogy megszünteti a rendetlenséget és jó eredményt ér el.- Három hét múlva eljött a járásról Dávid elvtárs. Megveregette a vállam és azt mondta: Nem hittem volna, hogy ennyi jóindulat és becsületesség van magában! Aztán már addig gondoztam az állatokat, amíg fel nem épült a telepen az új sertésistálló. Utána kocsisként dolgoztam a szövetkezetben egészen hetvenöt éves koromig. Közben 1957-ben az egész falu újból belépett a szövetkezetbe. Adorján- bácsi megint a kerítés mellé áll. Várja az ebédet, amit a szövetkezet konyhájából mindennap helybe hoznak neki. ELÉGEDETTEK Különleges fekvése van a görgői határnak. A két hegyláncolat között húzódó mezőgazdasági terület a 190 és 478 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. A szántóföld nagyobb része olyan köves, hogy az asszonyok minden évben két-három hónapig naponta szedik róla a követ. A szél pedig időnként úgy fúj, hogy a sárgarépamagot kétszer kell vetni, mert kiviszi a talajból. Talán ezek a mostoha természeti viszonyok teszik keményebbé az embereket is. A járásban úgy tartják, hogy itt élnek a legszívósabb, legdolgosabb szövetkezeti asszonyok. Ahogy a traktorra dobálják fel a káposzta nagyságú, vagy még ennél is nagyobb köveket, ahhoz férfierő kell. Pedig egy mázsa kő összeszedéséért csupán kilencvenkét fillért kapnak. És évente tízezer tonnánál is több követ szednek fel . .. — Nem kell már markot szedni, trágyát szórni, takarni, mint néhány évvel ezelőtt. De a kőszedés, az megmaradt. Pedig már ezt is gépesíthetnék!... - áll meg két kődobás között Tóth Gusztávné, a szövetkezet legrégibb tagja.- Csak maradjon is, mert lassan mór i. Ebédre autóbusz viszi az asz& o szonyokat > • 2. Zsebik Ilona az elsők között lépett a szövetkezetbe vt 3. A nyolcvanhat éves Adorján Józsi bácsi még most sem tud o> D meglenni állatok nélkül Z 4. A köszedés harminc év után is megmaradt... TÉTOVÁZÁS 1952 tavaszán már együtt vetett a falu. A száztíz szövetkezeti tag ezerötszózötven hektáron gazdálkodott. De őszig egy fillért sem kapott senki. Nem volt miből fizetni. Szeptemberben még arattak, de csak délelőtt, mert délután ment mindenki vadalmát szedni a hegyre. Néhány koronáért vásárolták fel. Az emberek kezdtek elégedetlenkedni. Valaki azt mondta: „betáblózzák" a földet és erre adnak pénzt. Megijedtek a gazdák. Nem elég, hogy ingyen dolgoznak, még hitelt is vegyenek fel a saját földjükre? Tűzvészként futott végig a falun a hír: ki kell lépni a szövetkezetből! A cséplőgépekhez szekereket állítottak és a leponyvázott szekérderék megtelt szemes pelyvával. Alig bírták a szekeret felhúzni a lovak a dombra. Mindenki vitt, amit tudott. Már nem volt senki, aki ezt megállíthatta volna .. .- Ősszel taggyűlést hívtak össze - emlékezik Józsi bácsi. — Dávid elvtárs a járási küldött mindenkinek feltette a kérdést: kilépsz a szövetkezetből? Csaknem mindenki igennel válaszolt, cn azt mondtam: nem. A többiek úgy néztek rám, mint akinek elment az esze. De én jól meggondoltam. Hiába fékeznénk, ezt a kereket nem lehet visszaforgatni ... Tizenkilencen maradtunk a szövetkezetben. Én egész télen etettem a sertéseket. Máig sem felejtettem el azt a csütörtöki napot, amikor elfogyott a takarmány. Szóltam az elnöknek, hogy gyorsan intézkedjen, mert a malacok éhen pusztulnak. Másnap egy szekeret küldött Szepsibe
