Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-04-11 / 15. szám
j\ kőhyv nmDEríKiÉ DÉNES ZSÓFIA: I. Rákóczi Ferencné VISZIK A MENYASSZONYT Az eperjesi országúton hatlovas hintók robognak, mögöttük társzekerek hosszú sora tart északi irányban Bártfa* szabad királyi város felé. Előttük tarka ruhás szolgák lovagolnak, kék vagy pecsétviaszszín sörényű — festett sörényű —, arany-, ezüstszerszámú paripákon. Mellettük piros és sárga csizmás hajdúk, lovászok, díszruhás szolgák nyargalnak, szélben lobogó mentével. Pompázatos keleti mesében vonulnak így; aranysujtásos, ékkőbogláros, gyöngyfüzéres, nyest- és nyusztprémes az egész menet. A hintók orsóin strucctoll bóbiták lengenek, belsejükből török szőnyegek, aranyhímes karmazsin bársonypárnák villának elő. Nagyúr utazik ilyenformán. Magyar nagyúr, országbáró és főrend az Űr 1666. esztendejében, töröktől eltanult, de saját múltjából is hozott, rangját felmutató fényűzéssel. Űr, aki nem dolgozik, nem fizet adót, helyette a jobbágy, a szegény nép izzad és sanyarog. Várak, óriási uradalmak, arany- és drágakő kincsek, külföldnek hizlalt gulyák, hírneves ménesek, tengernyi birkanyájak birtokosa és a föld népének élethalál ura. Amerre halad kincses menetében végig az országon, török martalócok és német császári zsoldosok haramíakezétől felperzselt falvak, vagy nyomorúságos sárkunyhók földbe bújt telepei szegélyezik az utat. Amint kikanyarodik a fenyőerdők közül a kies útra, a könnyű hegyi levegőben, szőlők lejtője alján, mintha mindenki máris részeg volna. Részeg a levegőtől, az elő-előrántott pálinkás- vagy borosbutykostól és a várható jóktól, amely útjuknak célja. Február utolsó napja ez, a nap magasan jár, csak jelzi, merre visz hajtása Késmárk* tornyai mögé, de az égbolt igen nagy magasságban még világoskéken feszül, és az aranyfénytől jókedvben szikrázik. Bártfáról már ideint Szent Egyed székesegyháza őrtornya. Megdördülnek pedig Bártfa sáncainak ágyúi. Örömöt lőnek, mivel falai közé most érkezik távoli földről, az Adriai-tenger partjáról a szépséges menyasszony, gróf Zrínyi Ilona, a horvátországi bán, Zrínyi Péter császári főlovászmester leánya, atyja és húga kíséretében, hogy most ülje menyegzőjét a nagy Rákóczi-ház fiatal sarjával, Báthori-javakban ülő Báthori Zsófia fiával, I. Rá kóczi Ferenccel, Erdély választott volt fejedelmével. A bártfai városháza asszonyházában — a tanács az épület egyik szárnyában mindig is az átutazó várúrnőket szállásolja — Ilona szemére nem jön álom. Pedig fáradt a soknapos utazástól, a hintóbán való egy helyben rázódástól. A fogaton tett több hetes februári utat az ő huszonkét esztendeje is megérzi. Az asszonyház ólomkarikás tányérokból rakott üvegablaka a főtérre néz. A holdat felhő takarja, a főtér sötét. Ilona fölkel ágyából, hálóköntösére prémes palástot vet, kinyitja ablakát. A füstfogó köpenyes kandallóban hatalmas hasábfák égnek. Itt, a Kárpátok tövén ilyenkor még foga van a télnek. Különben is a hegyek levegőjét megszokta. Ahonnan jön, Grodnyik, az is a kősziklán fészkel. Zrínyibirtok, ahol a várhegy lábát ugyan tenger mossa a Quarneri, de körülötte ott a kőrengeteg, a Dinári- Alpok végtelenje, sziklatömbök és lejtők vad világa, melyet szekér nem jár, eke nem szánt, porhanyó föld nincs a magasban, és csak a hegyi ló lába találja meg a kapaszkodót. Ilona összemarkolja nyakán a palástot. Fázik. Rázza a hideg. Végighúzza kezét homlokán. Nem, nemcsak a bártfai éjszakától reszket, hanem attól, ami eszébe jutott. Miklós bátyja halála. Milyen hirtelen jött. Hihetetlen volt. Vadkan? Megsebesített erdei disznó, az győzött volna rajta? Azon a felfegyverzett, életerős férfin, aki félelmet nem ismert? Senki sem látta, csak Póka. Póka, a jáger. Ilonának mindig ellenszenves volt. Képe sunyi, mint a rókáé. Sokszor elgondolkozott ezen. Kinek volt érdeke, hogy Zrínyi Miklós elhallgasson? Hogy hősi tettel és buzdító szóval ne mutasson utat nemzetének? Elgondolkoztató kérdés, amin Ilona gyakran töpreng, és a következtetés mindig egy. Kinek oly hosszú a karja, hogy a kursaneci erdősűrébe elérjen — Pókáig?... Bécsé! Indulatos mozdulatot tesz. Keze megáll a levegőben. Ez nem az a hely és idő, hogy ilyesmin járjon az esze. Holnap férjhez megy. Vőlegénye lejön Makovica várából — húszéves, daliás legény. Tavaly ismerte meg a trencséni fürdőkben. Gazdag. Olyan C0 6
