Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-28 / 9. szám
NOK A HALADÁSÉRT Száztíz évvel ezelőtt, 1869. február 26-án született Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkája. Az elmúlt század utolsó évtizedeiben még ritka jelenség volt a diplomás nő. Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkája azon kevesek közé tartozott, akik már fiatalon sokkal többet láttak meg és tudtak a világ dolgairól, mint a velük egykorú nők és férfiak. Még egyetemista korában kapcsolatba került a baloldali fiatalokkal, akiknek közvetítésével megismerte Marx és Engels tanítását, egész éleiének meghatározóját. Tanári oklevele megszerzése után nemcsak a leánypolgáriban tanított, ahova kinevezték. Felvilágosító munkát végzett Pétervár egyik legnagyobb munkásnegyedében, a Nyevszkij kerületben is. Tanított a munkások vasárnapi iskolájában is, ahol kapcsolatba került a munkásokkal, rajtuk keresztül a munkástömegekkel is. Bíztak benne, szerették, beavatták életük örömeibe, gondjaiba, hozzá fordultak tanácsért, segítségért. Amikor 1893-ban Vladimír Iljics Lenin Pétervárra érkezett, hogy elvégezze nagy küldetését: az oroszországi proletárpárt megalakítását, Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkája volt egyike a legtöbbet dolgozó, legnehezebb feladatokat vállaló munkatársainak. Itt és akkor pecsételődött meg mindkettőjük további élete, amelyet már ezután közösen egy célért küzdve éltek végig. Követte Lenint a szibériai száműzetésbe és külföldre is. Krupszkája volt az állandó kapocs Lenin és az Oroszországban illegálisan dolgozó pártvezetők között. Hosszú éjszakákon át dolgozott a hazulról érkezett titkosírású levelek megfejtésével, amelyeket Lenin kapott. Beszámolók voltak ezek a levelek, híradások az otthoni helyzetről, a mozgalom erősödéséről, és arról is, hogy a hatóságok hogyan üldözik őket. Ismerte az összekötőket, pontosan tudta, hogy ki milyen feladat elvégzésére alkalmas, melyik munkát kire szabad bízni. Az 1905- ben kibontakozó forradalmi események lehetővé tették, hogy Lenin és Krupszkája visszatérjen Oroszországba. Amikor megalakult a Központi Bizottság, Krupszkája elvállalta a titkári teendőket is, hogy segítse Lenin NŐM munkáját, majd amikor Leninnek menekülnie kellett és sikerült kijutnia Finnországba, Krupszkája vállalva a veszélyt még 1907-ig Péterváron maradt és végezte az összekötő munkáját Lenin és a Párt Központi Bizottságának Oroszországban maradt tagjai között. Ezeknek a feladatoknak a teljesítéséhez nemcsak tapasztalat és szívósság kellett, hanem az a soha nem lanyhuló lelkesedés is, amelylyel Krupszkája minden munkáját végezte. Krupszkája egy személyben volt Lenin segítőtársa, a párt aktivistája, az Iszkra munkatársa és a nőmozgalom egyik legaktívabb tagja. 1915-ben tevékenyen részt vett a Bernben (Svájc) megtartott Nemzetközi Nőkonferencián, ahol a háború, az értelmetlen emberáldozat ellen beszélt. Szabad óráiban pedagógiai cikksorozatot írt az oroszországi lapoknak, és a II. Internacionáléban kiadott egy könyvet is „A népművelés és a demokrácia“ címmel. A cári önkényuralom megdöntésének a híre Zürichben érte Lenint, ahonnan azonnal elindultak haza. 1917. április 3-án már Péterváron mondta el áprilisi téziseit. Otthon ismét vállalni kellett a megsokasodott feladatokat. Krupszkája fáradhatatlannak tűnt, felvilágosító-szervezó munkát végzett a katonák között, eljárt a munkásgyűlésekre, oktatta a munkásnőket és írt-írt rendületlenül az újságokba. Mindig a legnehezebb feladatok elvégzésére vállalkozott, mert tudta, hogy áldozatok nélkül nem sikerül megvalósítani a párt célkitűzéseit. A nehéz gazdasági helyzet megoldásában is az első feladatok közé sorolta az anyákról és gyermekekről való gondoskodást. Nagyon szerette a gyermekeket, sokat tett az óvodák, iskolák létrehozásáért és jó ellátásáért. Született pedagógus volt: bizalmat -tudott ébreszteni az emberekben. 1937. november 15-én a textilgyári munkásnők nagygyűlésén, akik a Legfelsőbb Tanácsba választották, könnyes szemmel mondta: „Hatvannyolc éves koromban osztályrészem lett ez a nagy boldogság, hogy láthassam országunkat, amint a szegény, elmaradott, a cárizmus által tönkretett, a földesurak által kizsákmányolt országból a szocializmus hazájává válik. Ez számomra a legnagyobb boldogság.“ Van egy szállóigénk, amit a pazarló emberre szoktunk mondani: A Dáriusz kincse se lenne neki elég! Ez a szállóige mór-mór maga a halhatatlanság: Dáriusz egyike volt az ókor hatalmasságainak, aki időszámításunk előtt néhány száz évvel naggyá tette a Perzsa Birodalmat, amely kiállta évezredek pusztító viharait. Talán mert fénykorának letűnte után jelentéktelen uralkodóinál okosabbak s józanabbak voltak kereskedői, szívósabbak parasztjai, belesebbek és humanusabbak költői és tudósai ... Földrajzi, .geopolitikai" helyzete nem a legszerencsésebb. De a két földrész, Európa és Ázsia választózónájában, észak-dél irányban az orosz cárok és a brit impérium gyarmatosítási hullámainak ütközőpontjában még a múlt században is kivédte több más nagy keleti ország nemezisét: a teljes felbomlást. Mi történik ma Iránban, a biiodalom fennállásának 2508, évében? Az ország életének modernizálása nemrég, alig több mint ötven évvel ezelőtt kezdődött, a mostan A 2508-ik sah apjának, Rezá kán Pahlavi tábornok palotaforradalmával ; 1925-ben sahhá kiáltatta ki magát. Azonnal hozzálátott, hogy országát a középkori feudalizmus állapotából a kerszerü haladás útjára terelje, gazdasági és kulturális reformokkal — amelyeket olykor csak a katonaság segítségével lehetett megvalósítani — szálljon szembe a megkövesedett, évszázados elmaradottsággal. Nemes törekvéseinek azonban nagy szépséghibája volt, ami a Perzsa-öböl partvidékén bőségesen buzogó kőofajkutakból eredt: az idegen, elsősorban és zömében amerikai tőbe beáramlása, következésképpen az idegen 'érdekeltségektől, a nemzetközi monopoltőkétől való függés. A tábornok-sah rendkívül erős, fegyelmezett, az uralkodóházhoz hűséges és nyugati, mindenekelőtt amerikai mintára kiképzett hadsereggel vette körül trónját, erre alapozta monarchikus hatalmát. Ezt a rendkívül szilárdnak látszó monarchiát kapta örökül a fia, II. Rezá Pahla'rí. Az uralkodóházhoz feltétlenül hű hadsereget, az amerikai érdekeltséget, mintegy 80 ezer elmaradt falut és néhány dinamikusan fejlődő nagyvárost. A sah programjában is az első helyen szerepeltek a reformtörekvések, a kor követelményeinek megfelelően, demokratikus aláfestéssel: a föld felosztása, a közoktatás megrefornálása, a női egyenjogúság megvalósítása — és több-kevesebb sikerrel sokat meg is valósított, héhány reformja azonban kudarcot vallott, részben mert megfeneklett a rendkívül erős mohamedán egyház ellenállásán — ilyen volt a föld feloszlása —, részben Vi-szakényszeríti majd arcuMra az iszlám a lUiyiUl Y Khomeiniajatoilah— minlha egy Jókai-
