Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-28 / 9. szám
azért, mert keresztezte a monopoltőke érdekeit, és az utóbbi bizonyult az erősebbnek. Iránban nem ez az első válsághelyzet, és a sah nem most először ízlelte meg a száműzöttek kenyerét: huszonöt évvel ezelőtt az olaj államosítását követelő nagy nemzeti mozgalom kényszerítette menedéket keresni külföldön. Akkor az amerikai titkosszolgálat által szervezett és az iráni hadsereg által végrehajtott puccs lehetővé tette visszatérését. De ez a fordulat egyben megerősítette az amerikai stratégiai befolyást Iránban. A mai közönséges európai halandó számára szinte megfoghatatiannak tűnik, hogy a hónapokig tartó válság következtében immár az egész országot lángba borító nemzeti-demokratikus mozgalomnak egyik legjelentősebb jelképe, szellemi irányítója egy mohamedán főpap, akinek végső célja egy iszlám köztársaság megalakítása Iránban. A iszlám számunkra ott maradt'a történelemkönyvek lapjai között, a török hódító háborúk, a százötven éves török hódoltság fejezeténél ... Pedig az iszlám ma is egyike a legelter é\ 11СЛ ' jedtébb világvallásoknak, hívőinek száma napjainkban kiteszi a 800 milliót. A iszlám azonban sohasem volt csupán vallás, s ma is több: szabályozza az életformát, a magatartást, meghatározza ember és társadalom viszonyát, céljai elsősorban politikai célok voltak és ma is azok. A tizenöt éves száműzetés után Iránba visszatért Khomeini ajatollah céljai (ajatollah — Allah jele, tükörképe) sem nevezhetők jámbor és istenes óhajoknok. Amit a főpap akar: — a monarchia megdöntése, a köztársaság kikiáltása, a demokratikus szabadságjogok bevezetése, a hírhedt titkosrendőrség feloszlatása, a politikai foglyok szabadonbocsátása, a nemzeti függetlenség helyreállítása — mi más, mint határozott politikai progrom. És nem is akármilyen. Khomeini ajatollah szavára ma százezrek, milliók hagyják abba a munkát és vonulnak ki az utcákra. Programját s vezető szerepét a nemzeti mozgalomban az iráni kommunisták 1949-ben betiltott pártja, a Tudeh is elismeri, támogatja és kész az együttműködésre. Megítélésük szerint az iszlám szociális tartalma, távlati szempontokat figyelembe véve, összeegyeztethető a nép társadalmi felemeléséért vívott harccal. Ez a pillanatnyi helyzet Iránban. De mi lesz tovább, végleges lesz-e a vallási-politikai ellenzék győzelme a monarchia fölött, megalakul-e az iszlám köztársaság vagy sem, s ha igen, milyen lesz — azt mégsem Allah, hanem az erőviszonyok döntik el. LANG ÉVA 3 regényből lépett volna át a 20. századba ... Igazhitű zarándok. A lakosság több mint 80 százaléka az iszlám siíta ágának híve.