Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-22 / 51-52. szám
CSALLÓKÖZI KRÉTAKÓR vasalt ingecske, hímzett ruha, kötött sapka, új babaruha vár még elrendezésre... A papa fúr, farag, mázol: faragott székecske, asztal, most egy szekrény, most egy bölcső, kiságy... A télre tavasz jön, a tavasz után nyár. A kislány szemében felenged a bánat, papás-mamást játszik az óvodában, mesét vár mielőtt elalszik, és álmában csokorba köti a mező színes virágait. Az áhított családi öröm -4- ha késve is — de megérkezett. Külön-külön mindenkihez „Gyermekét követeli vissza a szülőanya. Bíróság elé áll a nevelőanya Ki tesz itt igazságot, a gyermeket ugyan kinek ítélik?” „Tekintetes bíróság! A vérségi kötelék minden más köteléknél erősebb. Anya és gyermeke — lehet-e meghittebb viszony a világon, mint az övék? El lehet-e szakítani egy anyától gyermekét? Tekintetes bíróság! A gyermekét, aki szent révületében fogant, akit méhében hordozott, vérével táplált, és kínnal szült meg. Tekintetes bíróság! Köztudomású, hogy még a vad nősténytigris is, ha kölykeit elrabolják, csontig lesoványodva bár, fáradhatatlanul portyázik a hegyekben. Maga a természet.. Maga a természet... amely most egyszerre véd és vádol. Vádol: El lehet-e szakítani egy anyától gyermekét? A gyermekét: akit könnyelmű fiatalsága vadhajtásaként előbb maga dobott el? Mert nem is egyet, kettőt hordott ki szive alatt: bánatra, haragra. Szűkösen jutott kenyérre, mert alkalmi munkából kevés az osztanivaló. És a bizonytalan lakhelyek sohasem melegednek fel úgy, hogy tüzűk ki ne aludjék. Az apa — ki tudja merre jár? Mert „maga a természet” olykor kegyetlen kivételekkel is szolgál... „Iszonyú sorsom kényszerít arra, hogy gyermekemet öntől viszszakérjem” — védené magát. De hát micsoda iszonyú sors lehetett az, amely miatt gyermekét önként küldte el? És micsoda iszonyú sors lehetett az, amely hónapokig, évekig tűrette vele gyermekének nem látását? És micsoda kegyetlen sors lehet az, amely fejében megszülte a gondolatot: tán pénzért, nagy pénzért le is tudnék mondani róla „Tekintetes bíróság!” A gyermek anyát, apát, otthont, biztonságot, szeretetet, nyugalmat kér. Nem „csak” vérségi köteléket, melyet cibálhat, téphet, majd újra kikezdhet az „iszonyú sors”! „Halljátok, hogy folyt le a pör Hogy dőlt el, ki a gyermek igazi anyja A Krétakör híres próbája által.” fogd a krétát. Rajzolj kört a földre. Az idézetek Bertold Brecht Kaukázusi krétakör című drámájából valók. Állítsd a közepére a gyermeket! Felperes és alperes, álljatok a kör szélére, mind a ketten! Fogjátok meg a gyerek kezét. Az a gyerek anyja, aki az erősebb, és a körből magához húzza Végenincs dulakodás. Papírhalmaz, vádaskodás, magyarázkodás, mentegetőzés „a vérszerinti kötelék” jogán... És görcsös ragaszkodás a szeretet, a féltés, a megszokás, a gyermekké fogadás, a biztonságot adó otthon jogán. A kislány összerezzen az idegen láttán. — Nem akarok elmenni, ugye, anyuci, innen már soha senki nem vihet el? — és eltűnik a biztonságot adó játékszoba birodalmában. Nem hallja, amit az anya mond: - Nem, kislányom, te már örökre a miénk vagy, innen senki nem vihet el. — Nem adom, az enyém csuklik el az apa hangja. Sokat próbált ember. Életében csak egyszer sírt: amikor reszketve várták, hogy a gyermeket visszaviszik a gyermekotthonba, mert jön érte a szülőanyja. De — szerencsére — akkor is „közbejött valami”, és nem érkezett meg. Azóta sem. Csak ez a három év nyugtalansága. . kik hallottátok a Krétakör történetét, Véssétek eszetekbe a régiek tanácsát: Hogy minden azoké legyen itt, akik bánni tudnak vele, A gyermek az anyaszívűeké, hogy fölnevelődjön, A kocsi a derék kocsisoké, hogy sebesen szaladjon S a völgy azoké, akik öntözik, hogy gyümölcsöt teremjen.” О О •ш _> о мО N «Л *о >*■ О) О Z
