Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-01 / 48. szám
©ÍdML/^B)D @ Az apa szerepe a nevelésben A gyermeknevelés mai gyakorlatában jellegzetes munkamegosztással találkozunk. Az anya illetve a női nem játssza a vezető szerepet. A családban az anya, az iskolai nevelésben a túlsúlyban levő női pedagógiai munkaerő. A családban fennálló munkamegosztási gyakorlat a fejlett országokban a múlt század végére alakult ki teljességében, akkorra, amikor a férfiak többsége már közvetlenül kapcsolódott be a társadalmi termelésbe. Mivel az apa naphosszat távol volt családjától, a családdal kapcsolatos teendők elvégzése, beleértve a gyermeknevelést is, az anyára maradt. Ez a szilárd, jól működő rendszer napjainkban egyre inkább ingataggá válik, és egyre többen kérdőjelezik meg létjogosultságát. Ma a nők is — akárcsak a férfiak — közvetlenül kapcsolódnak be a társadalmi munkamegosztásba. A problémát az okozza, hogy a társadalmi munkamegosztásban bekövetkezett változást nem követi a gyermeknevelésben is ennek megfelelő változás. Magyarán szólva: továbbra is az anya neveli a gyereket, az apára csak úgy tekintenek, mint a család gazdasági és az anya érzelmi támaszára. Sok olyan családban, ahol az anya és az apa is munkaviszonyban van, nehezen tudnak változtatni az öröklött renden. S ha mégis szerepet vállal az apa a nevelés hétköznapi gondjaiban, akkor nem nagyon dicsekszik vele, attól tartva — és nem is ok nélkül —, hogy papucsférj hírébe keveredik. A lelki egyensúlya is kibillen, mert azt hiszi, hogy „női“ munkát végez. Az öröklött rend képzeteinkben az „örök“ rend rangjára emelkedett, s megsértve ezt kinek ne volna lelkiismeret-f urdalása ? Mintha nem akarnánk elhinni, hogy a nevelésben ma meglevő munkamegosztás nem szükségszerű. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez az egyetlen és legjobb. Holott tudjuk, hogy ma is vannak természeti népek, ahol a társadalmi munkamegosztás eltérő jellegénél fogva az anya és az apa között a gyermeknevelésben más munkamegosztás alakult ki. Például a lányok nevelése az anyák, a fiúké az apák feladata. Mivel az illető társadalomban a nőnek és a férfinak jellegzetes szerepe van, a nevelésbeli munkamegosztás abból indul ki, hogy a fiúgyermekkel a rá váró jellegzetes szerepet legjobban az apa, a lánnyal az anya tudja elsajátíttatni. Az emberrel foglalkozó tudományok egyik fontos feladata megmutatni azokat a föltételeket, amelyek az emberi egyed fejlődése során szükségesek lehetőségeinek legteljesebb kihasználásához, Ezzel összefüggésben kell feltennünk a kérdést, hogy vajon ma is az anyaközpontú nevelés jelenti-e ezt a formát, és megteremti-e maradéktalanul az imént említett föltételeket? A következőkben ezek közül csak eggyel kívánok foglalkozni: milyen föltételeket teremt az anyaközpontú nevelés a fiú- és a lánygyermek számára? Egyformák-e ezek mindkét nem szempontjából? Ha nem, milyen következménnyel járnak? Minden társadalomban megvan a nő és férfi szerepének viszonylag állandósult képzete, melyhez az egyének nagyon korán igyekeznek alkalmazkodni és hasonulni. A kisgyermek kétéves korától kezdi felismerni a nemek közti különbséget, a nő és a férfi szerepének eltéréseit. A szakirodalom egyetért abban, hogy a fiú a jövendő szerephez a mintát az apjával, a lány az anyjával való azonosulásból veszi. Ebből az következik, hogy a társadalmakban, amelyekben nincsenek meg a föltételek a szoros apa-fiú és anyaleány kapcsolat kialakításához, a fejlődő gyermek nehézségbe fog ütközni a női illetve a férfi fogalom kialakítása során. Az anyaközpontú nevelés kedvezőbb feltételeket teremt a lányoknak jövendő nő- és anyaszerepük elsajátításában. A fiúk az apák jellegzetes viselkedését közvetlenül nem figyelhetik meg, hisz az apák aligalig avatkoznak bele a nevelésbe, sőt a későbbiek során az iskolában is túlnyomórészt női pedagógusokkal találkoznak. A gyermek fejlődése során van még egy forrás, amelyből meríthet: a vele egykorúak viselkedése és képzetei a nőies és férfias viselkedésről. Ez a második forrás nem helyettesítheti teljes mértékben az elsőt — két oknál fogva. Az egyik ok az, hogy a gyermek képzetei a nő és a férfi jellegzetes szerepéről és viselkedéséről még pubertáskorban is meglehetősen éretlenek. A másik ettől sokkal súlyosabb. Állatlélektani kísérletekből tudjuk, hogy a fejlődésnek vannak szakaszai, melyek során az állat rendkívüli fogékonyságot mutat bizonyos tapasztalatok befogadására. Bizonyos viselkedési formák, amelyek az állat jellegzetes repertoárjába tartoznak, csak meghatározott időszakban sajátíthatók el. Sem előtte, sem utána. Ha ezt a tapasztalatot nem szerzi meg, a későbbiekben ez nem pótolható. Bár kevés megfelelő tanulmány áll rendelkezésre, de feltételezhető, hogy az embernél is létezik egy kritikus időszak, mely során, s csak ez alatt az időszak alatt alakítható ki a fiúnál az apa iránti olyan vonzalom, amely lehetővé teszi a vele való azonosulást. Ez az időszak a legkisebb gyermekkorban az iskolába járás megkezdéséig tart. Hogyan és miben nyilvánulnak meg azok a nehézségek, melyek az egyér-10 telműen anyaközpontú nevelés következtében a fiúgyermekre várnak? Ezek a nehézségek a gyermek személyiségfejlődése köré csoportosulnak. Hatással vannak jellemének, érdeklődési körének és képességeinek kialakulására, valamint temperamentumának kibontakozására. Az érzékletesség kedvéért az elmondottakat sarkított példákkal szemléltetjük. Katonai szolgálat miatt a fejlődés legkorábbi szakaszában apa nélkül nevelkedett gyerekeknél a következő tulajdonságokat tapasztalták: önállótlanok, komoly félelmeik és feszültségmegnyilvánulásaik voltak. Csoporthelyzetben a kapcsolat felvételében és fönntartásában ügyetlenebbek voltak, mint a többiek. Jobban kötődtek a tanítónőhöz, gyakrabban fordult elő náluk barátságtalan agresszivitás. A tengerésznemzetek apái sokat vannak távol a családtól. Norvég vizsgálatok szerint az anyák az átlagosnál jobban védelmezik gyerekeiket. Az ilyen családok fiai önállótlanok, éretlenek, s nehezen azonosulnak a rájuk váró férfias szereppel. Egy másik kutató árvaházi gyerekeket vizsgált meg férfiasság — nőiesség jegyeket azonosító teszttel. Azt tapasztalta, hogy az árvaházi gyerekek, akiket nevelőnők gondoztak, sokkal nőiesebbek voltak, mint a normális családok gyermekei. Diákok udvarlási szokásainak vizsgálata során kiderült, hogy azok a fiúk, akiknél bizonyítható volt az anyától való normálisnál erősebb érzelmi függőség léte, sikertelenebbek voltak az udvarlás során. Ezzel függ össze az is, hogy az apa nélküli családból való fiúk a szexualitásban szorongásosak és nőiesebbek, mint a normális családból származók. A magyarázatot az adja, hogy az ilyen fiúgyermekek képzeletében egy nőiesebb apakép él, amelyet a férj hiányában vagy távollétében az anya közvetít számukra. A fiú ezzel a nőies apaszereppel azonosítja magát. Viszonylag régi keletű ismeretnek számít az a tény, hogy az ifjúkori bűnözés okai közül fontos szerepet játszik az apa hiánya. Gyakoribb a fiatalkori bűnözés olyan családokban, ahol az apa hiányzik, mint ahol az anya. A vizsgálatok eredményei azt látszanak bizonyítani, hogy az apagyermek és főleg az apa-fiú kapcsolat minősége fontos szerepet játszik a gyermek társadalmi és lelki abnormalitásainak kifejlődésében. A pszichoszexuális nehézségek — mint a homoszexualitás — világos bizonyítékai annak, hogy a gyermek az ellenkező nemű szülővel azonosult. Ha ilyen esetről van szó, az anyaközpontú nevelés különösképpen alkalmatlan és ártalmas a fiúra nézve. A környezete férfias magatartást követel tőle, s mivel női nevelésben részesült, valószínűleg nőies viselkedési mintát sajátított el. Minden szülő szeretné, ha lánya nőies, a fia férfias lenne. Ez a világ legtermészetesebb dolga, kivétel alig akad. Hogy ez így legyen, meg kell teremtenünk a lehetőséget gyermekeinknek, hogy ezt megtanulhassák. Erre legalkalmasabb színtér a család, legalkalmasabb eszköz a személyes példa. A. NAGY LÁSZLÓ
