Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-01 / 48. szám
Mino elsápadt, és szájához kapott, mint akinek a foga fáj. Először is körülnézett, mintha azt leste volna, nem figyelik-e, de újra kezdte az ide-oda tekingetést, s nézése azokéra hasonlított, akik ösztönösen valami bátorító részvétet keresnek. Pillantása megállapodott egy porcelántörpén, a törpe a vitrinüveg mögött, egy rokokó hölgy oldalán ácsorgott. Minő a törpe széles vigyorú, baráti, mintegy köszöntő, csupa száj fizimiskájára irányította minden figyelmét. Úgy szemlélgette a törpét, mint aki valami garázda dolgot tapasztalt, és attól fél, hogy majd tanúskodnia kell. Közben teleszippantotta a tüdejét, szemét behunyta, fogait összeszorította, amitől szeme alatt a járomcsont élesen kiütközött. Fokonként egyre inkább úgy látszott, hogy kezdi fölismerni, hogy valaki váratlanul rájött a különbségre, amely a felszínen hivalkodó, de fáradságos pompa és takargatott, veleszületett természetes lénye között tátong. Közben nagyot nyelt, szemét a kiürült kávécsészére, majd anyja púderes bőrére szegezte, jobb szeme alá, elöntötte a pír, mint akit váratlan és alattomos szégyen, illetve kétségbeesett és vakmerő düh szállt meg, amelyről még csak nem is sejtette, hogy éppen most fog kitörni, s így beszélt: — Ezt... Ezt akarod nekem bedumálni! Mint... mint izé ... mint úgynevezett útravalót? - kérdezte, kiáltotta lilára vált és nyáltól csillogó szájjal, mintha apró celofándarabkák tapadtak volna ró. - Szóval a kis Lina! A te ideálod, a kis Lina! A kis Lina! Az, aki elvből csak olyanokat csíp fel magánok, akik jóformán azt se tudják, hogy kell a csajhoz hozzálátni! Akik elszégyellik magukat, vagy gőzük sincs, hogy s mint álljanak neki! Hát ő csak ilyeneket csipdes fel. Tisztára olyan az ábra, mintha előtte direkt kiszúrná őket magának! Mintha beérné, abszolúte beérné annyival, hogy ez vagy az a pali itt-ott rábámult, egy olyan es-ó-es pali, a többit ő már elaranzsírozza. Abban a minutumban kiveti a hálóját. Igen, a hölgyválasz, az az ő eleme. Egyszóval az van, hogy már nyújtja is a mentőkezét. Meg hogy mindjárt a második-harmadik alkalommal ... ez attól függ ... már viszi is haza a palit estebédre, perfektül jóllakatja, és kioktatja, hogy s mint bedobni magát a csajnál. Mentőke! így hívták: Mentőke! Először Mentőkének hívták. Igen sokáig hívták Mentőkének! Aztán . .. tudom is én . . . igen sokáig valami közgazdász fejjel futott, aki egy rakás naftalint nyelt, szabályos naftalint, de kiöblögették belőle, valami csaj miatt akart végezni magával... Most aztán Naftalina a csaj neve... Nem mintha nem akart volna másfajta srácokkal is futni, de minden normális fej, testületileg, becsszó, hogy mindegyik, aki behatóbban ismeri, azt mondta, hogy olyan túlfinomult, valami olyan nem evilági csaj, hogy végképp hidegek maradtak tőle! Most.-, fut valakivel... pontosan nem is tudom... csak annyit tudok, hogy a pofát kivágták az egyetemről! Meg hogy mindig, minden pofába komplett belé volt esve! Dumálgatják, hogy ezek a selejt pofák temérdek sok lóvéját felélték! Az őrvezető tekintete úgy siklott ide-oda az anyján, mint aki szavainak föltételezett, előrelátott, kiszámított hatását ellenőrzi, s így folytatta: — Te ismered... Stefant! Stefant! Aki a faternak a garázsredőnyt felhajtotta, aki később átevezett a szociológiára... aki a városi asztalitenisz-tornán második lett... bomba srác... az az egy tény, hogy bomba srác. .. meg olvasott is már egyet-mást! No, hát ez a srác futott Mentőkével, csak azért, hogy kiszedje belőle, mért olyan, amilyen, meg egyebeket is. Hogy már előtte hetekig etette a csajt... hogy tény és való, hogy a legínyencebb falatokkal táplálta, jó sűrűn adagolta, ami kell, hogy jó legyen a harapás, de hosszú ideig hiába ügyködött! Hiába! A zsíró elmaradt! Hogy előbb nonstop váltogatta a csalikat, mindig bedobott valami А Вв€ТК0ИУЧ В Ы Ш КА JÁN JOHANIDES csillogó bigyót, kecsegtette a csajt, amivel csak tudta, hogy az összes sperhaknijait bedobta a menetbe, az összes Raszputyinjait! Ahogy ő hívja az ilyesmit! Hogy jegyezgette, mit és mikor, és megsúgta, hogy az egész anyagból, szóval a mindenféle foszlányokból olyan sperhaknit fabrikál, ami a csajt totál ki fogja nyitni neki! A srácnak tisztára a nyála csörgött! Az egész matériából, egyszerűen, egyszerűen ... az egészből, amit már szépen eligazgatott. . . egyszerűen azt akarta kihámozni . . . hogy a csaj milyen hát valójában . . . Mentőke ráfüggesztette a szemét, és megkérdezte, miért fárasztja vele magát olyan hosszú ideje, hogy miért kínlódik vele olyan rég, hogy miért nem foglalatoskodik inkább Dorinkával . . . Dorinka, az a fekete barifrizurás csaj, a srácnak még mindig ő az anyahajója . . . hogy rmért hanyagolja Dorinkát, hogy ő . .. mármint Mentőke .. . úgyis tisztában van vele, mégpedig az elejétől, hogy Stefan csak azért van a nyomában, csakis azért, hogy ha törik, ha szakad, kiszimatolja, miféle tésztából gyúrták, mármint őt, Mentőkét. Hogy tudni szeretné, mért olyan ostoba, hogy örökség-e ez ... ha igen, kitől... hogy már rég töri a fejét, mért éppen ő. . . aki ilyen bomba jó csaj . . . szed föl épp ilyen ... a tetejébe úgy látszik, szántszándékkal . . . ilyen kifejezetten madárijesztő pofákat! Óriáscsecsemőket! Harmincéves csecsszopókat! Csupa ilyen reménytelen figurát! Ilyen gnómokat! Akiknek szerinte nem is vön szabad megszületni! De ha már itt vannak... tennék őket tüstént, de tüstént spirituszba! Hogy Mentőke nem Hófehérke-é, aki a törpe-mesét akarja eljátszani! Hogy.... ne haragudjon, de őt, Stefant példának okáért az is érdekelte, érdekli, mért éppen azt regisztrálja, ha ilyen alamuszi pofák meresztik rá a szemüket, és hagyja észrevétlen, ha egy normális hím szegődik a nyomába! Hogy ez az első dolog . .. hogy ez fúrja az oldalát... éppen azért, mert együtt futnak... hogy miért műveli ezt! A csaj sokáig egy mukkot se szólt! Ki se nyitotta a száját! Stefannak az volt a benyomása, hogy még az orrával se lélegzik, csak a pórusaival. Csak aztán... mikor haza vette az irányt, fordult a csaj feléje, és jelentette ki, hogy ő teljesen belátja, ha érdekli az eset... és meg is mondja, mért műveli ezeket a dolgokat, ba mór mindenáron tudni akarja! Hogy maga se tudja, hogyan, de kicsi korától... meg hogy a muterja is így érezte valahogy ... hogy már kicsi korától istentelenül fáj neki a nézés! A nézés meg a látás! Hogy a muterja is meg ő is egyik szemésztől a másikhoz vándorolt emiatt. (folytatjuk) Dobsirató címmel jelent meg az Európa Könyvkiadó Modern Könyvtár sorozatában a mai nigériai költők versantológiája. Az antológia egyedülálló kiadvány nemcsak magyar, hanem világviszonylatban is, sőt hasonló jellegű kötet magában Nigériában sem látott napvilágot. Ezerkilencszázhatvanban sorra vívják ki függetlenségüket Afrika gyarmati sorban levő országai, köztük Nigéria is, mely a földrész legsűrűbben lakott állama. Határain belül mintegy kétszáz törzs és nyelvcsoporthoz tartozva él lakossága, melyre a felszabadulás után roppant nehéz feladat hárult: Újjáépíteni az országot, eltüntetni a kolonializmus hagyta átkos örökséget. A feladatból oroszlánrészt vállaltak az e kötetben szereplő költők is, gyakran egy személyben országépítő mérnök-, orvos-, politikus-, vagy művészként. Az Európába induló első nigériai költőnemzedék, az európai költészet klasszikus formáival, az angol nyelven elsajátított műveltség, a haladás, az új formák birtokában tért meg hazájába, elhagyva cserébe édes anyanyelvét. „Hadd próbálják a földet hol a tenger elriad Chinua Achebe Az utánuk jövő nemzedékek feladata így elsősorban a már meghonosodott idegen nyelv (az angol nyelv) saját képükre való átformálása volt. „de nincs olyan hamuhodás amiből ne fakadna lángzó liliom .. „mert rügy mozdul s új levélzet nyitja fohászos ujjait az ég felé". Chukwuma Azuonye Így beszélhetünk ma már nigériai angol nyelvről, mely legalább annyiban különbözik az eredeti angoltól, mint az amerikai angol nyelv az őshaza nyelvétől. Így kapott helyet „az őserdei dobok titkos ütemének sürgönye“, a vér lüktetésének folyama, egy új nyelv formamedrében. Így válik a nigériai költészet sajátságos hangjával, formáival a modern európai költészet szintézisévé, így alakul huszadik századi lírává. Az afrikai és európai költészet első eredeti hangú képviselője Christopher Okigbo, a polgárháború áldozata. Az ő indítása, ösztönző ereje válik létmozgatóvá, tudatformálóvá az őt követő lírikusok költészetében. „Maszk van az arcomon — az enyém nem az ősöké-keresztet írok: nem tudom mi a fájdalom útja, mi az ártatlanság kora, és mitől Christopher Okigbo A két költészet ötvöződésében lelt új forrásokra a művészet alaptörvénye, a szépkeresés. Soraiban vállalva egy nép ősi hagyatékát a „mákonyos, halálos álmot“, a múltat. A múlt valósága ihletőie a jelen, a „halállal viselés feketesors“ — az élet vállalásának. „és magasra csap a vérem, zuborog, nekizúdul az éveknek, és nyomban csecsemő vagyok az anyám ölében, Gabriel Okara A múlt hiánya a hagyatéknélküliség, gyökértelenség a jelenre hat vissza és teszi hézagossá napjainkat a „mesén túl, hiten is túl“. „Hát mi itt az enyém? Az átmeneti övezetfalu és város és sor és habzóbor vagy az amit a szél hord. ő)Uw®i Hiányoztok, fekete árnyak. És elvesztem a képsort.” Obiora Udechukwu A kötet szerzőinek örökös sorsa a végnélküli vándorlás az ősi hagyaték, a jelenkor létrezdülései és a jövő között. E költészet Alfa — Omega közti tere már nem kisajátított, egyedi, hanem határokon túlra vetítődve, önmaga megosztásával válik egyetemessé, jelezve ezzel helyét, szükségét korunk, a huszadik század modern lírájában. Ezt a jelenséget tudatosítva építik világukat és a nagy mártír-ős Christopher Okigbo testamentumát tovább Nigéria költői, vállalva sorsuk, népük hagyatékát és küldetését is. „és mennünk kell, a vállakon est-köd, viaskodó napfény-por, a késhegyen csonkig ég a tűzkard.” Ch. Okigbo MOLNÁR IMRE Л)ОоЩ°)0(0)
