Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-01 / 48. szám
______ <v _ _ V СУСП Vn^U^Í^IíFT^/ l |ГУ^7ГП Legyen »"У»*- ■ tartalomnak szellem, R0ZSH H eee tSHSSS щ) щ) а/ |/ (Tőzsér Árpád) CSEHSZLOVÁKIÁI MAGYAR KÖLTÖK ÉS KÉPZŐMŰVÉSZEK A SZERELEMRŐL GYURCSÓ ISTVÁN VERSEI Húszéves lányok Rozmaringvirágnak, rozmaringbokornak húsz egyenes szára szagosán meghajlik. Szagosán meghajlik, sűrűn bokrosodik, húszéves leányok jó vízzel öntözik. Húszéves leányok, rozmaringvirágok, szagosán meghajló gyöngyös bokrétátok rozmaringgal ékes, aranyporral hímes. Szagosán meghajtó húszéves leányok, húsz rozmaring szárát fényes porral hintik. Gyöngyös bokrétába sűrűn belefűzik; hószín-szép ruhában mind elfehéredik. Húszéves leányok, rozmaringvirágok, piros-fehér színnel változó orcátok rozmaringgal ékes, szerelemtől hímes. Csak nyugalmat ne adj Megszoktad már, hogy úgy köszöntselek, mint legkedvesebb ismerősömet, s úgy köszönts te vissza, mint azok, illedelmesen, szépen: jó napot. Megszoktad már, hogy ékes szép beszéd dicsérjen reggel, s hajoljak feléd. Rózsa a tavaszt így fogadja el, az ág a rigót, ha rajta énekel. Megszokják egymást a tárgyak, a színek, a fény az árnyékot, partot a vizek, lomb a virágot, fatörzs az ágat, madár a fészket, fészket az ágak ... Csak a tűz, a víz: itt nincs fegyelem. Ne szokj meg engem, légy tüzem, vizem. «**«» N C О _D О N О w Is o° • ■ ы о Оч U 'О 5 “ Sá ф и .. = -2 о ^ iS о J У И. CSONTOS VILMOS VERSEI Régi dal Csendjét teregette falunkra az este, Hajh, rég volt — be rég volt. Felétek indultam — te is jöttél szembe, S az égbolt, — nagy égbolt Csillagtengerré vált, ahogy összeértünk, Be szép volt — be szép volt, S az a csillag, melyre véled együtt léptünk, Miénk volt — miénk volt. Mi ketten ragyogtunk azon az éjszakán, Mi égtünk — mi égtünk. Hajnalban azután a csillag ajtaján Kiléptünk — kiléptünk. Bolyongunk azóta egymás nyomát vesztve, Mi vétkünk? Mi vétkünk? Pedig az a csillag kigyúl minden este Miértünk — miértünk. ősz van felétek Szeretnék ott járni felétek, S meglesni a vetkőző fákat, Nyomodba míg levelet szórnak, Ahogy járod a barázdákat. .. Meglesném a vetkőző fákat. Meglesném a mezőkre szálló S őszbe vezető ökörnyálat, Ahogy csiklandozza a réten Menésedkor, alul a térden Megvillanó, meztelen lábad. Szeretnék ott járni felétek, Mint most egy éve, szüret táján, S lobogó csókvirágot szedni Parasztszerelmed rózsafáján, Mint most egy éve, szüret táján. ősz van felétek, fácánkakas Rikkant nagyot az esti csendben; A fejésből sietsz befelé, Tejesköcsöggel a kezedben. S fácán rikolt az esti csendben. Talán megállsz egy pillanatra, Küszöb előtt, a kerti padnál, Ahol az ősz — akkor — szép volt, S ahol dolgos parasztkezeddel Engem először simogattál... Szeretnék ott járni félétek, Megkérném a vetkőző fákat: Simogassanak meg helyettem, Ahogy járod a barázdákat, Megkérném a vetkőző fákat. Kékestető, 1944
