Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-24 / 47. szám
BtRÖSÄG ELŐTT Sokgyermekes családban serdült tizenöt évessé. Idősebb testvérei már elkerültek otthonról, a kisebbek között ő a nagy fiú. Komoly, igyekvő gyerek, szobafestőnek készül. Alkalomadtán segít kifesteni a lakásokat, de majd az iparitanuló-iskolában még jobban megtanulja a szakmát. Biztosan viszi valamire — ez a vágyuk a szülőknek, mint minden szülőnek, hogy többre vigye, mint ők. Nemrég költöztek a faluba, még nem is ismernek mindenkit, csak a szövetkezeteseket, mert az apa ott dolgozik. Állatgondozó. Az anya otthon gondoskodik a családról, övéinek ellátása készteti fáradhatatlanul cselekvésre. Tortát süt éppen, mert a fiú nevenapja lesz. De hol marad ilyen sokáig az a gyerek? Jöhetne már ebédelni! Aztán hirtelen felsír, falut riasztó vészmadárként vijjog egy szirénázva száguldó autó. Mi történt? A békés otthon jó ízei egy pillanat alatt elillannak. Az ismeretlen veszedelemtől az emberek megborzonganak; az anyák szíve megdermed: Jaj, mi történt? A fiatalember eddig beváltotta a szülők reményét. Már a katonai szolgálat is mögötte van. Eddig soha nem volt panasz ellene, ellenkezőleg: mindig csak dicsérték. Iskolás korában ugyanúgy, mint a katonaságnál, meg most, a munkahelyén. Kitanult villanyszerelő. Jó munkalehetőséghez jutott; egy szomszédos szocialista országban dolgozik, építkezésen. Huszonnégy éves, nősülni készül. A hétvégeket otthon tölti, jókedvű baráti körben. Ami a tréfálkozást, 10 vidámságot illeti, ő a hangadó. Vadászni is jár, engedélye van rá. Éppen ezen a hűvös, őszi napon is nála van a puskája. A művelődési otthon ajtaja tárva, bemegy három-négy társával. Vannak néhányon a helyiségben, elég hideg van benn is, csak egy kis kályha erőlteti a meleget. Nem enged fel egyhamar a kéz hidege sem; foga van az időnek. A fiatalok vidámak, hangosak, ketten, hárman körülveszik a puskást: — Mutasd azt a fegyvert, hogy kell kinyitni? Hogyan kell megtölteni? — Mutatja, megtölti, a hozzáértő fölényével, egy kis hányavetiséggel, egy kevés, ritkán élvezett alkohol gátlástalanná hatása alatt, ki a legény a csárdában! virtussal. Majd két méterről ráfogja az asztal mellett ülő kamaszfiúra, ijesztgeti: „Lelőlek, mint egy nyulat! Aztán ... Ne félj, nem lövök" A következő pillanatban ... magában, vagy hangosan . . . senki nem emlékszik: „Jaj istenem, meghalt!" A kamasz szétroncsolt fejjel fordult le a székről. Emberek futnak, szirénázik egy mentőautó, megjelennek a közbiztonsági szervek. Két anya szíve megdermed. A bíró: — Ismerték egymást? A vádlott: — Nem A bíró: — Szóval semmi indítéka nem volt, haragosa sem voll az áldozatnak. A vádlott: — Nem. A bíró: — Mondja el, hogyan történt. Mutassa meg, hogyan fogta rá a puskát. A vádlott beszél, mutatja. Nem volt szándékában. Tanúskodnak a barátok, szűkszavúan, tényt rögzítőn, a környezetet lefestve, a vádlottat jellemezve. A fegyverszakértő: — A vádlott vadászpuska használatára jogosult személy, aki tisztában van a fegyver szerkezetével, használatával. Kinyitotta, megtöltötte a puskát, nem biztosította, hogy ne sülhessen el, és meghúzta a ravaszt. Tudnia kellett, hogy mit tesz! A pszichológus és a pszichiáter: — A vádlott abban a körben, melyben él, az átlagosnál magasabb intelligenciájú. De az érzelmi szintje alatta marad az értelminek. Ez abban nyilvánul meg, hogy szeret kitűnni, gyerekesen felkelteni maga iránt az érdeklődést. Ez az infantilizmus motiválja a cselekedetét. Az apa kicsi, töpörödött ember. Előveszi a személyazonossági igazolványát, mutatja benne a fia fényképét. A fiú komoly-értelmes szemmel néz vissza, most már soha nem változón, tizenöt évének lendületéből értelmetlen tragikumba hullva. Mi az a négy év?! A fiamat nem tudják visszaadni. BERTHÁNÉ S. ILONA О ■и < 2 2 si
