Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-24 / 47. szám
KINEK A TÖRVÉNYE? Ezen a címen közöltük az elmúlt héten riportunkat, amely egy üzem keretében, a munkabalesetek kapcsán vetette (el az alkoholizmus munkást — társadalmat károsító hatását. Az alkoholizmus társadalmi veszélyességét jelzik azok a szerkesztőségünkbe érkezett levelek is, melyekben olvasóink elszomorító tényeket villantanak fel arról, hogy a családok életében, a gyermekek fejlődésében is jóvátehetetlen károkat okoz az alkohol, mert nemcsak az alkoholista egészségét rombolja, a környezetét is. Szülő, feleség, férj és gyermek válnak áldozatává az alkoholista felelőtlen, erkölcstelen életmódjának. Az alkoholizmus betegség, tehát gyógyítható. Meg is előzhető. Ehhez azonban a társadalom, mindannyiunk tudatos küzdelmére, valamennyiünk segítőkészségére van szükség. Es arra is, hogy megtaláljuk az alkoholizmus továbbterjedése megakadályozásának leghatásosabb módját. Lapunkban helyet adunk olvasóink leveleinek, munkatársaink véleményének, szakemberek nézetének, hogy rávilágítsunk a felelőtlenségre, áttörjük a közömbösség frontját, megtudjuk kik, hol, miben kerülik meg törvényeinket — amelyek következetes és szigorú alkalmazásával nemcsak enyhítenénk, hanem sok esetben meg is előznénk e veszélyes betegség terjedését. Egy falu Ítélete A falunak vannak hétköznapjai, közös ünnepei de közös tragédiái is. A minap öngyilkost temettek a faluban. A közvélemény szerint azért vetett véget az életének, mert családja alkohol - elvonó kúrára vitette. „Még ma is élhetne, ha békén hagytátok volna” — hangzik a könyörtelen ítélet. S nemcsak hát mögötti suttogás, pletyka, hanem nyílt vád formájában. Ez a vád pedig nem ismer enyhítő körülményt És fátylat borít az előzményekre is. Egycsapásra elfeledteti a feleség éjszakai bujkálását, a gyerekek rettegését és menekülését hazatérő apjuk elől, a szitkokat a verést, a kocsmában hagyott ezreket, a jól kereső ember családjának nincstelenségét. Elfeledteti a közömbös tartózkodást, a felszínes sajnálkozást is, amivel évek óta elnézték a szomszéd, a rokon a munkatárs garázdálkodását. Pedig ott zajlott le minden a szemük előtt. Láthatták, állapota egyre rosszabb, már csak nagyritkán voltak józan pillanatai, amikor rátört a kétségbeesés. Azután jött az elvonókúra. A végén pedig a meghasonlott, a kiutat пип találó emberroncs ítélete önmaga felett: nincs öröm, nincs cél, alkohol nélkül nincs élet. Alkohol nélkül nem is érdemes élni, mert a józanság olyan, mint az igazmondó tükör. És 6 belenézett. Meglátta benne magát. Nemcsak önmagát, hanem egész zátonyra futott családi életét is. Most pedig a falu ítélete: „ha nem vitették volna el (azaz, ha nem gyógyíttatták volna), még ma is élne!” A megbántott, megszégyenült család helyett nadd szálljak perbe a közvéleménnyel : Ha epebántalmak, vagy vákbélgyulladás gyötörte volna — kórházi sebészek adják vissza az életnek. S ha e betegségek bármelyikébe belehal —, a közvélemény azonnal kész ítélni: „...ha idejében orvoshoz vitték volna, ha törődnek vele, ha kezeltették volna...” Ebből a szemszögből nézve még fonákabbnak tűnik az az előbbi vélemény, amely — valami érthetetlen oknál fogva — feketelistára helyezte a gyógyító intézmények egyikét, az alkoholelvonót. Vajon miért? Még mindig élne az a szemlélet, hogy aki az alkoholizmus betege, aki önmaga és családja pusztítója, társadalmunk munkasorból kiesett tagja, gyermekeinek rossz példája, szépet, értéket nem ismerő mpsolytalan árnyékember, akinek már nincs annyi józan ítélete, hogy baját felismerve orvosi segítséget kérjen — egyszóval az ilyen beteget békén kell hagyni, tetteit szemérmesen takargatni, nem kell felelősséget vállalni érte. „Élne még, ha nem vitették volna el.. ” Akármi történt, a család nem felelős a tragédiáért. Mert kévésén múlott — talán éppen a közvélemény segítő, ösztönző erején, hogy egy család egészségesen kapja vissza a fiút, a férjet, az apát, a munkahely a jó szakembert. Példája lehetett volna sorstársainak is. Orvosi és családja érezhette volnál hogy nem hiába küzdöttek érte. MIKOLA ANIKÓ Segítsenek! „Nagyon szépen kérem, hogy legyenek segítségére egy kisfiúnak, Mariánnak, aki mindössze hét és fél hónapos. .. Hadd mutassam be a szülőket: az apa F. J. Az anya F. J.-né — hathónapos terhes. Van egy másfél éves fiuk és a kis Marián, aki hét és fél hónapos. Az apa nem hozott hét-nyolc hete fizetést. Az anya elment valahova, talán a testvéréhez pénzt kérni, addig a gyerekeket egy ismerősre bízta. Amikor az apa hazajött, elvitte a gyerekeket, és ittas állapotban megverte őket. A kis Mariánnak erős ütés helye van a feje bal felén, és a fülében véraláfutás. Már többször elverte így őket. Sőt a terhes feleségét is. Az asszony nem meri sehol jelenteni, mert nagyon fél a férjétől. Én ezt nem bírom nézni, de nem avatkozhatok bele. A NÖ szerkesztőségét látom a legjobb segítőnek, és igen örülnék, ha valamit tudnának ezen a szerencsétlen családon segíteni, ahol minden rossz az apa iszákosságából származik” EGY ANYA Mindent Születési bizonyítvány egy óvodáról got kapjon. Mondták azóta is néhányan, hogy minek kellett rögtön újsághoz fordulni, amikor itthon is elintézhették volna. AZ ÚJSZÜLÖTTRŐL Proscsák Bertalan, a helyi nemzeti bizottság elnöke: — A választási programba mint társadalmi munkában épülő objektumot soroltuk be. A lakosság kérelmére, amely ebben az ügyben néhány kezdeményezőre hallgatott. Nem volt szükség az óvodára? — Szükség volt, csak ennek nem ez a módja. Nem is tudom már, milyen újsághoz írtak, ahonnan kijöttek és a já-ÍSZÜLETÉS HELYE, ÖRÜLMÉNYEI Kistárkány (Maié Trakany) 1470 lélekszámú község a tóketerebesi (TrebiSov) járásban. A határt alkotó Tisza meghatározza az itt élők többségének tudatát. Az őszi esőktől nedvesen süppedő föveny, az ártéri ligetek, a tarkán sátorozó csalitos ugyan néptelen, de estéli borozgatások közben ilyenkor is téma a Tisza. Jövőt formáló párbeszédekre készteti az először ideérkezőt az itt élők sorsa, életének változásai, a jövendölő remény: a Tisza-parti hagyományok kis örököseinek óvoda épült. Azokat kerestem, akik 1971- ben levelet írtak szerkesztőségünkbe: segítsünk, hogy megkapják az engedélyt az óvoda építésére és bekerülhessen a választási programba. Róluk akartam írni, munkájukról, gondolkodásukról példázva. Hogy nem sikerült, annak egyetlen oka van: nem kívánták, hogy nevük nyilvánossá-A Tisza-parti hagyományok örökösei ráson piszkálták az ügyet, mintha mi nem tudtuk volna elintézni. — Végül is felépült az óvoda, hiszen akik írtak, dolgoztak is az építésén ... — Ez így igaz. Nagyon szép, modern épület. 1 millió 200 ezer korona az értéke. Ebből a falubeliek 500 ezer korona értékű társadalmi munkát végeztek. Másfél évig épült és a tervezettnél előbb készült el. Az óvoda már szeptemberben átköltözhetett az új épületbe. Teljes kolaudáció még nem volt, mert be kell fejezni a kerítést és parkosítani kell az épület környékét. — A lakosságon kívül volt más támogatója is az óvoda építésének? — Az építkezés megkezdése előtt 250 ezer koronát adott az akkor még működő szövetkezet. Ezen a hozzájáruláson kívül csak az állami támogatást említhetem. A szövetkezet azután nemsokára beolvadt a Királyhelmeci (Král. Chlmec) Állami Gazdaságba. Innen már
