Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-17 / 46. szám
Kedves Julika! Azt panaszolod leveledben, hogy bár még csak tizenhét éves vagy, iskoláidat sem fejezted be, s magadban még azt sem döntötted el, hogy mit akarsz csinálni a szakérettségi után — de szüleid máris döntöttek további sorsod felöl. Mégpedig úgy, hogy vőlegényt szemeltek ki a számodra, s érettségi után azonnal „meg lesz tartva” az esküvő. Véleményünk szerint a fiú korban éppen hozzád illik, most szerelt le, jó állása van, sokat keres, és az új ház is elkészül addigra, autó pedig már van. Szüleid már megegyeztek a fiú szüleivel és beleegyezett a fiú is. Számodra mindez természetesen képtelenségnek tűnik, egyáltalán nem gondolsz a férjhez menésre, s a házasságkötést aztán végképpen nem így képzeled el. Ráadásul máris elkezdett udvarolni, sőt ajándékokat erőszakol rád, ide-oda akar vinni, s csak erösködik, hogy az esküvőig úgyis megszokjátok egymást, s aztán tiétek a világ, hiszen mindenetek meglesz Sajnos, nem a te leveled az első (s attól tartok, nem is az utolsó), hogy baj van a nagy jólét, a vagyon körül. S annál is inkább, mivel a ti szüléitek már nem hatvan-hetven éves idős emberek, akiknek lelke mélyén ott bújkál a rettegés, hogy jaj csak a lányunk jól menjen férjhez, jaj, csak a fiunk jól nősüljön, nehogy a nyomor nyomorral lépjen párba, mint az ö idejükben. A ti szüléitek már belenőttek vagy éppenséggel beleszülettek a társadalmunk által megteremtett életvitelbe és a családalapítás kezdeti gondjai, az előző nemzedékekhez képest, távolról sem voltak súlyosak, és hamarosan meg is oldódtak. És mire felcseperedtek a gyerekek, mindenük meglett. Kénytelen vagyok jobb híján közhellyel élni: a szülők sokszor elfeledkeznek saját fiatalságukról. A te szüleid is, Julika, már elfelejtették, milyen öröm volt, amikor összegyűlt a pénz erre-arra, amikor fokozatosan szépült a lakás, külön kis boldogság volt a televízió, az új szőnyeg. s milyen büszkék voltak, amikor hozzáfoghattak a házépítéshez ... és igy tovább lehetne sorolni a mindennapi munkából és a beosztott gazdálkodásból származó „közös szerzemények” adta családi örömöket. Bizonyára nem is tudatosítják, hogy mindettől ez a „vagyont a vagyonnal" alapon összehozott házasság megfosztana. Az egyebekről, az erkölcsiekről és érzelmiekről már nem is szólva! Kedves Julika! Köteles vagy meghallgatni szüleid véleményét, tanácsát (és még sok más kötelességed is van velük szemben), de azt a sorsot, azt a jövőt, amit jóformán a hátad mögött és határozott tiltakozásod ellenére rád akarnak kényszeríteni, nem vagy köteles elfogadni. Ebben az esetben a döntés joga a tiéd. Meg kell velük értetned, hogy ez a jót akarás, ami kizárólag csak az anyagiakat, csak a jómódot nézi, senkit sem boldogít! Szeretettel üdvözöl 10 SZILÁGYI- FERENC Róza — Rózsa, Csilla, Tünde - Ubul, Kleofás Egy-egy szó szépségének megítélése nagyon is egyéni dolog, ízlés dolga, s nehéz volna biztos, csalhatatlan mértékegységet találni e kérdésben, noha az általános használat, a szokás nagyban befolyásolja azt, hogy valamely szót az emelkedettebb, választékosabb stílus körébe vagy az alantasabb» tartozónak érzünk-e. Ma a tavasznál választékosabbnak érezzük a kikeletet, míg a régi nyelvben ez is mindennapos volt. S itt álljunk is meg egy szóra. A viola meg az ibolya esete ugyanis nagyon érdekes. Ugyanannak a viola szónak származéka — alakváltozata — mindkettő: csakhogy a vioila megőrizte eredeti latin alakját, az ibolya viszont egy kicsit megmagyarosodott. Ahogy aztán a szó két különböző alakra hasadt, kezdett idővel két különböző virágot jelölni. Az azonos tőről sarjadt ibolya meg viola érdekes kísérletre nyújt alkalmat: a két szó jelentése eredetileg ugyanaz, s alakjuk sem nagyon tér el. Melyik mégis a szebb? Van-e egyáltalában érezhető különbség köztük? Ha nem tuduók dönteni, próbáljuk megnézni, mit mond a közvélemény. Mivel mindkét szóból női név lett, annak utána tudunk nézni, melyiknek nagyobb a keletje, divatja mostanában. Adataink szerint az Ibolyát a közelmúltban 945 kislány kapta, ezzel szemben a Violára csak 58 szülő választása esett. Persze, ezek a számok nagyon viszonylagosak, a választék sokkal nagyobb volt. Bizonyos ízlést, divatot azonban jelez ez a két szám, ha a nyelv művészi, az írók pl. nem is egészen így döntenének ebben a kérdésben. Az Ibolya és a Viola esetében még többé-kevésbé felötlik bennünk, hogy ezek a női nevek egy-egy virágot jelentenek. De ki tudná megmondani, mit jelfent az Irén, az Ilona, az Erzsébet vagy az Éva? Itt csakugyan nem zavarja döntésünket a szavak — nevek — jelentése: pusztán hangalakjuk varázsa, a hozzájuk fűződő hangulat dönti el: a szépek vagy a kevésbé szépek közé számitanak-e. A Róza név jelentését ismerjük-e? Ma már alig jelent valamit számunkra, pedig hát a rózsa jelentésű latin virágnévből, a rosából lett női névvé, s például a nagy művésznő, Déryné Széppataky Róza s Jókai felesége, Laborfalvy Róza is ezt a nevet viselte. Régebben a szónak csak ez a latinos Róza alakja élt nyelvünkben, újabban azonban Rózsa alakban is divatozik. Sőt olyan hölgyek, akik anyakönyvileg három-négy évtizede a Róza nevet kapták, most sietve áttérnek a Rózsa használatára; eredeti nevüket falusiasnak, vidékiesnek, kevésbé szépnek érezve. Pedig csak egyetlen hangnyi a különbség a két név között, mégis az egyik vonzóbb, különb csengésű, választékosabb hatású. A nevekhez tehát, úgy látszik, bizonyos társadalmi jelleg is tapad: félig-meddig jellemzik a névadók vagy névviselők ízlését, illetőleg társadalmi hovatartozását. Kissé más hát a helyzet a nevekkel, mintha közönséges szavakkal, az úgynevezett közszókkal, már csak azért is, mivel egy életre velünk jönnek: nem közömbös hát számunkra, hogy szép-e vagy csúnya az a név. Nomen est omen — a név végzet, mondta a latin szállóige, s nem mindig könnyű a választás. „A szónak — írja Illyés Gyula — hatalma van, ezt az élet minden nagy pillanatában tudjuk. Éppúgy él ezzel az ember a születésnél, amikor valakire egyszerűen rámondjuk, hogy Erzsébet vagy László, s attól fogva az egy életen át, ha akarja, ha nem, erre a szóra fog figyelmezni, mint a halálnál, amidőn a hangosan kimondott vége szegénynek végez igazán a megboldogulttal." Hogy a név milyen sorsszerű lehet, azt jól példázza Csokonai költőbarótjónak, Földi János orvos-írónak családi krónikája. A tudós író felesége gyermeket várt, s éppen Csokonai egyik szép versének hatására elhatározta, hogy a nyíló tavaszi rózsabimbáról Rozáliának, Rózsikénak fogja nevezni. Szépen bele is hímezte a babakelengye darabjaiba az R betűket, amikor megérkezett a várva várt jövevény: kislány helyett — fiú! Hogy a kelengyébe varrt R betűk se menjenek kárba egészen, az újszülöttet Rafaelnek keresztelték a Biblia alapján. Csakhogy ez a név az alföldi kis községben olyan ritkaságszámba ment, hogy — amint Földi János életirója följegyezte — „nevét, melyért sokszor csúfolódást kellett elszenvednie, Mártonra változtatta". A névadás fontos korszaka volt a nyelvújítás nagy hulláma. Ekkor indult meg nemzeti felbuzdulásból az idegen eredetű nevek „megmagyarosítása", így született a Victor magyar pórjaként a ma is közkedvelt Győző. Íróink, költőink ekkor kezdték tudatosan felújítani feledésbe ment régi utóneveinket — Zoltán, Csongor, Buda, Csaba. Vörösmarty Mihály egész sereg szép női nevet alkotott, amilyen a Tündérből rövidített Tünde, a Csillag főnévből s a csillog igéből alkotott Csilla vagy a Hajna, amelyet a hajnal szóból rövidített. A ma divatos Dalma nevet szintén Vörösmarty nyelvteremtő géniusza aíkotto meg a dal szóból, s eredetileg férfinévként használta. Vörösmarty költői csillogásé neveinek méltó párja az Arany János alkotta Gyöngyvér. Egy-egy név kedveitsége, kultusza változik az idővel, és változik a társadalommal. A régebbi, idősebb nemzedékre egészen más nevek a jellemzők. A Hugó, Szerafin, Janka alig találhatók meg a mai gyerekek körében, ahogy az idősebb nemzedék tagjai közül is igen kevesen viselik a Zsolt, Andrea. Krisztina nevet. A nevek azonban más vonatkozásban is összefüggenek az életkorral. A becéző, kicsinyítő nevek csak fiataloknak járnak. Furcsán hanzik az öcsi bácsi, Csöpi néni. Csakhát vannak eleve becéző — vagy annak tűnő — nevek, mint pl. az Enikő, Emőke, Etelka, Aranka, Ildikó, Piroska. Bizony e nevek viselői is egyszer nagymamák lesznek, s az ókulához, a nagyítólencséhez nem nagyon illik a kicsinyítő képző. Bár vezetékneveinkhez a Kisstől, Kovácstól, Szekerestől a Hajdúig, Csicsayn, Cséfalvayn át egészen a Budayig, sokkal inkább illenek az ilyen utónevek, és az „egyszerű" Mária, Erzsébet, Katalin, Éva, Márta, József, János, Péter, László, mint a Claudia, Patrik, Ivett, Anzelma, Roland, Zsanett, Zsaklin.
