Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-11-17 / 46. szám

Mezőgazdasági Főiskola gépészeti szaka nak hallgatói. A kelet-szlovákiai kerület­ben a védnökségi üzemek sofőrjei vállal­ták a kisegítést a rászoruló szövetkezetek­ben. Veszteségmentes betakarításról az őszi terményeket illetően még nem beszélhe­tünk. Vannak már gépek, de a burgonya, répa, kukorica termésének húsz-negyven százaléka is kárbaveszhet (a szövetkezet számára — mert a tagság saját részére csak összeszedi), ha a gépkezelők csak a hektárokat számolják, a hektárhozamot nem. Ezért érdemelnek dicséretet és el­ismerést azok a mezőgazdasági üzemek, amelyek asszonybrigádokat állítottak a gé­pek mögé. A dióspatonyi (Orechová Po­­tón) és a hegyétei (Kútniky) szövetkezet­nek így lett országos viszonylatban leg­kisebb a hektáronkénti vesztesége. Ennek ellenkezőjét mondhatjuk el a szomotori AG-ról. Sok városi, fővárosi család érzi közeleb­binek a burgonya betakarításának, raktá­rozásának, szállításának a gondját, amióta több mint háromezer diák segített a pop­­rádi, bardejovi és a többi burgonyater­melő járásban. Közös volt a gond, közös az eredmény — és az erőfeszítés, az igyekezet, hogy együtt örülhessünk annak, amit csűrbe, raktárba, kamránkba gyűjtöttünk. azonban nagy volt a hőmérsékletinga­dozás. hűvösek voltak az éjszakák, s ezt megsínylette a termés. A Zemko család is lényegesen kevesebb papri­kát szedhet le a szövetkezetüknél vállalt 25 ár területről, mint amennyire számított. 3. Л gépek után sok cukorrépa a földön marad. A szövetkezetben dol­gozó asszonyok ezeket is összegyűjtik, hogy egy darab se menjen kárba abból, ami megtermett. A tavaszi jégeső után. amely szinte tönkretette a növényeket, aligha hitték volna, hogy 450 mázsa; termést érnek majd el hektáronként méghozzá Ifi—18 százalékos rnkortarta lommal! тт-угр­ш ( WZ ~ ' -X* ' -^ V' ' ' . £ v *" ' A -- ' “ « i-, * V. # * 4.» Z L-+- ín* 4 V*­­WhalimbWb. ’

Next

/
Thumbnails
Contents