Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-11-17 / 46. szám

1979

nebb területeket jelölték ki. összesen 18 millió ember él bennük.

... A közelben pedig, alig néhány kilométerre, smaragdzöld rétek a golfpályák számára, strandok aranysárga fövennyel és hófehér villák . . . Mindez azonban „csak fehéreknek". Valóságos ostorcsapás ez a két szó, amely születésüktől halálukig üldözi a sötét bőrű afrikaiakat. A legjobb munkahelyeket, a fő- és középiskolákat szintén csak a fehéreknek tartják fenn. Még az esti séta a városok utcáin is csak a fehérek joga. A fekete bőrű afrikaiaknak egyetlen joguk van: az, hogy

Kigyúlt a fény, és a csendet, amely néhány másodpercig uralta a termet — idő kellett hozzá, hogy a néző gondolatban visszatérjen ide, a terembe —, hatalmas taps törte meg: a világ asszonyai Afrika déli részének hős asszonyait köszöntötték vele.

Amint a filmet nézték, olyan feszült figyelemmel hallgatták végig a dél-afrikai küldöttek felszólalását az ülésszak résztvevői.

Kate Molale, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (Dél-Afrika) női titkárságának vezetőségi tagja a következőket mondotta:

HARCUNK CÉLJA A SZABADSÁG

AZ NDNSZ TANÁCSÁNAK ÜLÉSÉRŐL

— . . . Barátaim! Amikor visszatértek hazátokba, amikor megölelitek gyermeketeket vagy unokátokat és látjátok tiszta tekintetét, jusson eszetekbe a dél-afrikai gyermekek könnyes, szenvedést tükröző fekete szeme! Emlékezzetek a dél-afrikai gyerekekre, ne feledjétek el őket!

Amikor hazatértek és érzitek a hozzátartozóitokkal, szeretteitekkel, családotokkal való viszontlátás osztatlan örömét, gondoljatok arra, hogy sok ezer dél-afrikai asszony nem találkozhat hozzátartozóival, nem élvezheti a családi élet örömét és boldogságát. Emlékezzetek rájuk, ne feledjétek őket!

Gondoljatok arra, hogy Afrika déli részén emberek millióit fosztották meg attól, ami a legtermészetesebb, a legpótolhatatlanabb emberi szükséglet: attól, hogy saját földjükön szabadon élhessenek, szeressenek, családot alapíthassanak, gyermekeket nevelhessenek.

Évtizedek óta átok nehezedik sorsukra. Úgy hívják ezt az átkot, hogy apartheid.

Esküdjünk hát meg, hogy addig nem szüntetjük be harcunkat a gyűlöletes jelenség ellen, amíg egyszer s mindenkorra el nem tűnik a föld színéről! A világ lelkiismerete mindaddig nem lehet nyugodt, amíg a földön létezik az apartheid. Esküdjünk hát meg, hogy szívünk, erőnk, rokonszenvünk mindig harcoló afrikai nővéreinké lesz.

— Esküszünk! — válaszolta Freda Brownnak, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnökének szavaira az egész terem.

így fejeződött be az NDNSZ tanácsának ülésszakán az apartheid elleni harc nemzetközi évének szentelt rendkívüli ülés.

Rendhagyó módon kezdődött ez az ülés.

Freda Brown bevezetője igen rövid volt.

— ... Bemutatunk önöknek egy dokumentumfilmet, amely a Dél-afrikai Köztársaságban készült. A fajüldöző hatóságoknak nem volt tudomásuk a forgatásról: a filmet illegálisan készítették, és csak egyetlen kópia van belőle. Most mutatják be első ízben közönség előtt.

Lehetetlen mindazt elbeszélni, mit láttak a mozivásznon az ülésszak résztvevői. Akik megtekintették a filmet, egyöntetűen ugyanazt mondták a későbbiekben: hatása alól szinte lehetetlen szabadulni! Elmosódnak a határok a film és a valóság között, az embernek az az érzése, hogy mindez vele történik, hogy a nyomortól és keserűségtől megkínzott emberekkel együtt él Transkei bantusztánban, a nyomorúságos viskókban, amelyek körül egyetlen fa, egyetlen árva fűszál sincs: mindent kő és homok borít.

A Dél-afrikai Köztársaságban független afrikai etnikai települések — bantusztánok — ürügyén valóságos rezervátumokat hoztak létre. Ezek számára a legterméketlenebb, a leghasznavehetetlemesés hasznot termeljenek az ország jelenlegi gazdáinak.

Az aranybányákban az afrikai munkásnak havonta mintegy 20 randot fizetnek: egy pár cipő árát.

Újabb filmkockák következnek . . . Töpörödött asszony — hány éves lehet vajon: 20 vagy 40? — búcsúzik több hónapra munkába induló férjétől. Még annak is örülniük kell, hogy munkához jutott a cukornádültetvényeken vagy az aranybányák poklában. A többi „szerencsés" társaságában napi 16 órán ót inaszakadtóig dolgozni fog, szögesdrót mögött lakik, hogy minden este átvehessen egy csészényi kukoricakását, hét végén pedig néhány garast.

Minden ezer, aranybányában dolgozó afrikai közül öten meghalnak szerencsétlenség vagy foglalkozási betegségek következtében, 17-en pedig örökre nyomorékká válnak.

A bantusztánban gyermekeivel otthon maradt asszonynak nincs fizetett munkája. Időnként még egy csésze kukoricakását sem adhat gyerekeinek.

És milyen siralmas látványt nyújtanak ezek a gyerekek! Nem játszanak, nem nevetnek: ernyedten rakosgatják a kavicsokat, a fadarabkákat. Sohasem volt igazi játék a kezükben. Az egész képernyőt betölti tekintetük: bágyadt, bánatos gyermekszemek, amelyekből hiányzik a gyermekkor öröme. Nekik készült az a filmen látott temető, ahol jó előre kiásták az apró sírokat: hosszan sorakoznak a nyitott sírgödrök. Még abban a hónapban valamennyi megtelik. Ezeken is, csakúgy, mint a már betemetetteken, riasztó síremlékként, az embertelen rezsimre szórt átokként ott állnak majd a cumisüvegek meg a házilag készült babák.

A Dél-afrikai Köztársaságban a fekete bőrű gyermekek 50 százaléka nem éri meg az ötéves kort.

Egy óra hosszat tartott a film, amelynek minden egyes kockája leleplező vádirat napjaink legszégyenletesebb jelensége, az apartheid ellen.

De ezek a filmkockák e rendszer kilátástalanságát is tanúsítják. Napról napra gyarapodik azoknak a harcosoknak az ereje, akik Afrika déli részén a függetlenségért és a nemzeti felszabadulásért küzdenek.

Az afrikai földrészen már 49 szuverén állam jött létre. Ilyen a történelem logikája, és a történelmet nem lehet sem megállítani, sem megmásítani, bármilyen erőszakhoz folyamodjanak is, bárhogy fegyverkezzenek is az imperialisták.

A film bemutatta nekünk a nép haragját és a győzelembe vetett törhetetlen hitét. Láthattuk azokat is, akik elhatározták: életüket a szabadságért folytatott küzdelemnek áldozzák. Számuk ma már több millió.

— Az imperialisták jól tudják, hogy ha Afrika déli felének népei kivívják függetlenségüket, ez a kizsákmányolás minden formájának véget vet a világnak ebben a térségében.

A világnak tudnia kell, hogy harcolunk a bennünket mint népet, nemzetet megillető jogokért. És semmiféle kínvallatás, semmiféle üldözés nem állíthat meg minket. Amikor „óvatosságra és megfontoltságra" szólítanak fel bennünket — az egyik bíró használta ezeket a szavakat mozgalmunk harcosainak tárgyalásán —, azt feleljük: folytatni fogjuk a harcot, mert „az óvatosság és megfontoltság" azt jelentené, hogy beletörődünk a fennálló állapotokba, megbékélünk a könyörtelen kizsákmányolással, az emberi méltóság megsértésével.

Tonata Anvoola, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO (Namíbia) női szekciójának titkára ezeket mondta:

— Dél-Afrikóban az emberek élete mindig veszélyben forog. A fajüldöző rezsim rendszeresen razziákat, tömeges mészárlásokat rendez a fekete bőrű lakosság körében. Népünk legkiválóbb képviselői koncentrációs táborokban, börtönökben sínylődnek.

Az apartheid elleni harc nemzetközi éve, amelyet az ENSZ meghirdetett, vonuljon be az emberiség történelmébe az afrikai fajüldözés elleni küzdelem éveként.

Jane NGWENYA, a Zimbabwei Afrikai Népi Szövetségnek a nőkérdéssel és szociális ügyekkel foglalkozó titkára a következőket mondta felszólalásában :

■— A filmvetítés körben sírtam. Hiszen az itt látott körülmények között élünk. Ilyen az életünk. De van bennünk erő, hogy harcoljunk. Boldog vagyok, hogy leolvashattam arcukról, mennyire támogatják harcunkat.

Amikor az apartheid ellen, a faji megkülönböztetés ellen harcolunk.

Szeretnénk, ha Afrika olyan földrész lenne, ahol minden ember boldog. Ennek záloga a szabadságért harcolók akarata, elszántsága és a nemzetközi szolidaritás.

A szovjet nők nevében az ülésen Valentyina Nyikolajeva-Tyereskova, a Szovjet Nőbizottság elnöke a következőket mondta:

— Dél-Afrika, Namíbia és Zimbabwe asszonyainak és népeinek igazságos harca a faji elnyomás ellen szüntelen és következetes támogatásra talál az egész szovjet népnél, amely mindenkor a haladás, a demokrácia és a nemzeti függetlenség erőinek oldalán áll.

Biztosítjuk afrikai nővéreinket, hogy változatlanul szolidárisak vagyunk DébAfrika, Namíbia és Zimbabwe népeinek felszabadító harcával annak teljes és végső győzelméig. D. VIZIRENKO