Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-11-10 / 45. szám

kesztyűt, lábbelit, sisakot, ruházatot. Rendszeresen ismertetjük velük a legfon­tosabb tudnivalókat. Ezeket mindenki ismeri. Újabban, szeptembertől, a meste­rek szaktanfolyamra járnak, ahol külön tantárgy a munkabiztonság, a vezető beosztású dolgozók a tanfolyam befe­jeztével vizsgáznak. Mégsem titkolhatjuk, milyen gondjaink vannak. Például? Menjünk csak végig a csarnokokon. Könnyű lesz lencsevégre kapni olyan dol­gokat, ami szigorúan tiltott a munkahe­lyen. A függőszalagok alatt védősisak nélkül dolgoznak, késfenés közben szó­rakoznak, a kesztyűket a szekrényben tartják, munka közben cigarettáznak, a kézi használatú gépek védőlemezét le­szerelik, elővigyázatlanul dobják a húst, miközben a kést kezükben tartják . . . Nagy gondunk az alkohol. Köztudott, hogy a húsiparban dolgozók italozása nagymértékű. Talán, mert összefügg az étkezéssel is. Az alkohol már több eset­ben volt baleset okozója, sajnos a nők körében is. Becsempészik az üveget, vagy már úgy jönnek munkába, hogy ittak. Nem sokat segít a rendelet, miszerint tíz óráig nem lehet szeszes itaft venni. Elő­ző nap megveszik, vagy a saját termé­süket hozzák. Pedig nemcsak a szesz­­fogyasztás tilos, hanem mindennemű üvegtárgy behozatala a munkohelyre. Sajnos, az alkohol elleni küzdelmünk azért is eredménytelen, mert gyakran a mester, a csoportvezető a rossz példa. Éppen a napokban kellett két vezető be­osztású dolgozónk felett pálcát törni. Csak sajnos egyszeri intézkedéssel nem oldjuk meg az italozás problémáját. Eb­ben nagyobb társadalmi összefogásra lesz szükség, hiszen nemcsak ezt az üze­met érinti. Az üzemlátogatás során meghallgattuk mindkét fél véleményét. Fotósunknak sem kellett keresni a hibákat, sem a dolgo­zók részéről, sem az üzeméről. így me­rültek fel bennünk azok a kérdések, a­­melyek joggal érintenek mindannyiunkat; ha már a sajnálatos baleset megtörtént, miért nem segíti a szakszervezet jobban a dolgozókat, hogy a hibát ne csak az ő számlájukra könyveljék el? Miért es­nek el rendszerint a dolgozók a fájda­lomdíj kifizetésétől? Az üzem vezetői jól ismerik a 120-as törvényt a szeszes italok fogyasztásá­nak tilalmáról. Miért nem érvényesítik jobban, következetesebben, nagyobb szi­gorral a munkahelyeken? Kinek a tör­vénye ez? Hiszen ebben az esetben nem­csak a dolgozó testi épsége forog koc­kán, hanem munkájának minősége, mun­katársi kapcsolatai, családi élete, ami szintén nem lehet közömbös a szakszer­vezetnek. A biztonsági előírások be nem tartása, a helytelen munkamenet, a mun­kafolyamatok pontos végzése ellenőriz­hető, számonkérhetö . . . Csak egy valami nem kérhető számon; ilyen nyilvánvaló­an: az egymás iránt érzett felelősség. Hogy a munkatárs ne legyen társ a vét­ségben, ne legyintsenek a hibák láttán, és ne adjanak alkalmat egymásnak a mulasztásra. Egy-egy szocialista brigád­nak, alkoholellenes bizottságnak (itt ilyen is működik) sok mindennel kellene még tervét kiegészíteni, történetesen ebben az üzemben is. Szerencsére riportunk színhelyén az utóbbi időben nem történt súlyos kime­netelű munkaboleset, de ilyenért sem kell messzire mennünk ... A baleset a jegyzőkönyvben egy tárgyilagos megálla­pítás, a statisztikában egy szám — és utólag egy tanulság. Amit sokszor későn vonunk le. És még valami: Az új mun­kásnemzedéket öntudatos, a munkájához szocialista módon viszonyuló dolgozókká kell nevelni. Az idősebb munkásnemze­dék a példa, a tiszta forrás, amelyből mindig meríthetünk. A munkaerkölcsnek nemcsak írásos hanem íratlan törvényei is vannak. Minden üzem vezetője, minden dolgozó felelős érte, hogy törvényeink­nek aranyfedezetük legyen. MEGYERI ANDREA A híre megelőzte. Előbb jutott haza, mint maga a győztes, Bolgár Alica, a Jednota gútai (Kolárovo) csemege­készítő részlegének cukrászmestere, aki az október 9—12-e között Prágában le­zajlott, cukrász- és vendéglátjHpari dol­gozók nemzetközi vetélkedőjén két arany- és egy ezüstérmet nyert. A munkahelyén gratuláltunk neki és vallattuk, hogyan sikerült? k ©G [°)@[p© Dmiál ©(ö)(^fe(® IP© Ez rekordidő? Igen. Az első aranyat az ügyes­ségi versenyben szereztem. Elém tették az alapanyagot a krémhez, a díszítéshez és a megsült torta­lapokat is. A krém összeállításá­hoz húsz percet vehettünk igény­be, utána tizenhárom perc alatt kellett a tortát megtölteni, díszí­teni, tálra tenni és felszeletelni. Nekem öt perc harminc másod­perc alatt sikerült... A másik aranyat? Azt egy fantázia-tál elrendezé­séért kaptam. Az őszi tál nevet viselte. Volt rajta szőlős szelet, gesztenyés golyó és többféle gyü­mölcs marcipánból. Kóstolóba is készítettem a zsűrinek a szőlős szeletekből, de azt a nagy igye­kezetben a szállodában felejtet­tem Ékszerdoboz-variációk marcipánból? Erre kaptam az ezüstérmet. Tu­lajdonképpen csak egy marcipá­nos dobozt kellett volna bemutat­nom. De én hármat készítettem azzal, hogy majd a legsikerülteb­bet viszem magammal. Indulás­kor nem volt szívem itthon hagy­ni egyiket sem. A végén majd­­hogy egy sem ért célba belőlük. Amikor Prágában, reggel hatkor autónk a kongresszusi palota felé hajtott, elénk ugrott egy néni a járdáról. Fékcsikorgás és én kis híján marcipánpalacsintával ne­vezhettem be a versenybe Versenytársai ? Kilenc ország közel hetven ver­senyzője — szakácsok, cukrászok, pincérek, italkeverők voltak. Cuk­rászok tizennyolcán. Valamennyi versenyző között mindössze há­rom nő volt. Még egy cukrásznö Magyarországról és egy szakácsnő Bulgáriából rajtam kívül. Hamu­pipőkének éreztem magam meg­annyi rangos hazai és külföldi Interhotel közismert doffitfSója között. Az első gratulálok? Feri és Alica, a tizenöt éves fiam és a tizenhárom éves kis­lányom voltak. Repülővel jöttek utánam, hogy itt, helyben „szorít­sanak". Itt volt Prágában üzem­részlegünk vezetője is, otthon meg a többiek szurkolták, a ki­lenctagú kollektíva. közvetlen munkatársaim, akik segítettek és végigizgulták velem a körzeti, járási, kerületi, szlovákiai vetél­kedőt és az országos döntőt. És a győzelem után? Az egész héttagú csehszlovák csapattal együtt csodáltuk végig az „Arany-Prágát". A patinás utcákat, a Lőportornyot, a Vencel teret, a Metrót. Ki-be szálltunk a földalatti egyik szerelvényéből a másikba, mint a pajkos gyerekek. Pihenőt az „U fleku” vendég­­fogadóban tartottunk. Óriás kor­sókban tették elénk a habzó sört. Nem is tudtam, hogy a barna sörnek ilyen ereje van... A sok szép élmény megért minden iz­galmat, fáradságot, ami a készü­lődéssel járt. Külön ajándék száj momra, hogy novemberben juta­­lomútra indulunk, az egész hét­tagú csapat — Moszkvába. Ez lesz az első külföldi utam. Méghozza repülővel. Egyszer már neki kell bátorodnom, mert hátha sikerül a jövőben egy külföldi cukrász­vetélkedőre is beneveznem Feljegyezte: J. HEGEDŰS MAGDA

Next

/
Thumbnails
Contents