Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-10-27 / 43. szám

M ■mikor gyerekfejjel, tiszti allűrökkel terhelten, a frontról visszabuktunk az ismeretlen életbe, és láttuk, hogy az a fogalom, az az érzés, melyet — sár, vér. piszok, tetű, kolera és halál ellenére — talán csak mi éltünk meg valóságillúzióvá: a „haza" mint lesz siratnivaló semmi, akkor ki csodálkozik azon, hogy mi csak ezt az érzést élhettük tovább első bódultsógunkban. Impresszionista lelkek voltunk, érzésemberek, a XIX. század esztétikai kultúrájának a neveltjei, fiatalok, akiket más eszme még nem érintett. Én ma már nem csodálkozom azon, hogy én voltam, és csak én lehettem az, aki Trianon napján magára öltötte a hadnagyi uniformist. a sapkarózsa helyére gyászkokárdát tűzött, és néma daccal kisétált az utcára, hogy a cseh csendőrök elvigyék. Egy emberséges hadbíró elé kerültem, aki megértett és haza kergetett. A dalia örök időkre letört bennem, a frontok tudóemléke is megtette a magáét, és én a fekvőszék foglya lettem. És itt, a fekvőszékben — meditáló mozdulatlanságban — kezdtem látni, szenvedni, élni és megváltozni. (. . .) Itt és így ismertem meg a háború utáni embertörténetnek az orosz szociális építés melletti egyetlen pozitívumát: a német emberirodalmat, a marxista szellemet, mindazt, aminek hatása és továbbélése pontosan kimutatható az összes nemzetek szellemiségében. Szobám négy fala hihetetlenül kitágult: a világ szociális valóságát éltem, a marxizmus szemével néztem, és az entellektuel korparancsát jelentettem: változni és változtatni.

L

ШЯШ miékezzünk: csendőrgolyó, csendőrszurony most egy éve avatta, történelemmé. Magyar falu. 142 ház, 1239 lakos. Kis hely, kis pont és Szlovenszkó, ez a lehetetlenül kiszabdalt földterület, ez a cseh tőke és irredenta aspirációk közt lebegő függvény, itt ezen a helyen társult a Téli Palotához, a weddingi barrikádokhoz, itt lépett be vérkontúrosan az osztályharc történetébe. A szlovenszkói munkássors, a kisebbségi magyar sors, ez a kétszeres kiszolgáltatottság, ez a kétszeresen érezhető elnyomás itt ezen a vérkeresztségen lett valóság : látható vád. csendőrszuronynak feszülő számonkérés. Itt, ebben a tükörben látta meg a szlovenszkói összproletariátus a kisebbségi magyarság igazi arcát.

(Az út, 1932)

A

* ■ csehszlovák demokrácia élethalálharcban áll egy inferióris ellenféllel szemben. A harc legitimációja és apropója mindkét részről a kisebbségi kérdés. A fasizmus — farizeus módon — a kisebbségi kérdést csak hódítási ugródeszkának használja, mellyel szemben a demokrácia csak a kisebbségi megbékülés pozitívumát játszhatja ki. Ha a demokrácia erre képtelen: elvesztette a csatát. Épp ezért a közvetlen fronttól a legutolsó zugig, Prágától Kassáig egységes és mindenütt jelenvaló demokratikus szellemnek kell a kisebbségi megbékülést előmozdítani. Minden más az ellenség malmára hajtja a vizet!

(MAGYAR NAP, 1938)

Г

■ elszólítjuk Csehszlovákia magyarjait, hogy párt- és osztálykülönbségekre való tekintet nélkül sorakozzanak fel a demokrácia, a szabadság és a béke zászlói körül!

Felszólítjuk a kormányt, hogy ne hagyja magát eltéríteni a csehszlovákiai magyarsággal való demokratikus nemzetiségi kiegyezés útjáról. Adja meg azokat az igazságos politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogokat, amelyek összeegyeztethetők a köztársaság épségével, integritásával.

Testvéri közösségben a köztársaság összes népeivel, az egyenlő emberjogok és szabadságok alapján

2

26

kijelentjük, hogy a köztársaság sorsa a mi sorsunk is, s e nehéz időkben a köztársaság ránk teljes mértékben számíthat!

Szűnjön meg a szörnyű veszély óráiban az egyenetlenség. Alkossuk meg haladéktalanul a haladó magyarság széles népi arcvonalát, mely minden veszéllyel szembeszállni képes, és önfeláldozó, hősies módon fog tudni küzdeni a demokráciáért, szabadságért és békéért!

(MAGYAR NAP, 1938. szept. 19.)

M

И ■ i majd négyéves késéssel lépünk a béke küszöbére. Behozhatatlan hátránnyal, de le nem becsülhető előnnyel indulunk: tiszták maradtunk, emberek maradtunk. Némák voltunk, és embertelen hang nem hagyta el szánkat. Némák voltunk, de dac és harag nem gyülemlett. fel bennünk. A sértődöttség, bosszú és türelmetlenség elvakító szenvedélyét mi elemésztettük magunkban: ennyi az előnyünk, és ezt meg kell tartanunk, ez kincsünk, zálogunk és menlevelünk: mi voltunk és vagyuk a vox humana népe! A szlovenszkói magyarság tegnap és ma csak csonkítatlan vagyonából, szociális emberségéből és emberségének élhet. Erre kötelezett el sorsunk, és ez marad további tisztünk és lényegünk. Nemeskossúton a gyarmati kapitalizmus sortüze magyar zselléreket terített le. És amikor jött a fasizmus próbája: a szlovenszkói magyarság egyöntetűen állta a sarat, mártírokat adtunk és koncentrációs táborokat népesítettünk lllavától Dachauig: a szlovenszkói zsidótörvényt ugyanakkor csak magyar vétó bélyegezte. Schönherz Zoltánok innen indultak, és a Héber Zoltánokat, a munkástoll hivatott mestereit, mi gyászoljuk. Spanyol harcosokat adtunk és partizánokat. . . Antifasiszták voltunk mindenképpen, példák visszhangtalanul, kikről senki himnuszt nem zengett. Mi sose voltunk a napos oldal elkényeztetettjei, gerincbe épp azért nehezen roppanhattunk. Történeti té-