Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-14 / 37. szám
LEV NYIKOLAJEVICS TOLSZTOJ tazs-mo Mi az, ami az ő müveit is átemeli koron, időn és mindig elő valóságként szól az olvasóhoz? A család-ideál keresésében éppúgy ráébredt útja, elképzelése reménytelenségére, mint krisztusi jóságú földosztó magatartása hiábavalóságára. írói látásmódja, realizmusa könyörtelenül leleplezi saját nézetei helytelenségét. E látszólagos ellentmondás a maga dialektikus egységével teremti meg azt a sajátos tolsztoji világot, amelyben a patriarchális család női eszményképei vonnak bűvkörükbe. Natasa és Kitty, tiszta lebegésü, minden szépre, nemesre hivatott mindkettő. Majd kiábrándulón nézzük asszonyi életüket, amint fésületlenül matatnak szétdobált ruhák, pelenkák között, és eltompult szellemmel süllyednek bele a mindennapok gondjaiba. Miért lettek ilyenek — lázadnánk velük, helyettük, Dolly helyett. Anna 'Karenina a válasz. Az ö elképzeléseiben éppúgy, mint Levin elveiben Tolsztoj vall álmáról: olyan emberi, társadalmi kapcsolatokról, amelyek hazugságtól, képmutatástól mentesek. A tiszta emberségből sarjadó igények a kor, a társadalom valóságában pusztulásra Ítéltetnek. Ez a felismerés vezeti a Feltámadás Nyehljudovját az önmarcangolást enyhítő hit passzív vigaszáig. Levint csak-Csikóink kényesek nem az öngyilkosságig. Maga sem hiszi, hogy menedék lehet — mégis szeretné annak tudni a családot. De Anna Karenina sorsában a válasz, hogy hiába. A társadalom csak a saját képére teremtett családot fogadja el. Aki nem alkuszik, nem adja fel belső függetlenségét, érzései és elképzelései oszthatatlanok, csak a teljességet vállalja és akarja, annak pusztulnia kell. A pontosan megrajzolt társadalmi kép őrzi a kort, a megváltoztatottat. De eleven lüktetéssel sugározza az igaz emberség igényét koron, időn túl — a mai olvasó felé is. A mai Karenináknak nem kell öngyilkosnak lenniük. Törvények, jogok, társadalmi közvélemény ad erőt önbecsülésük kivívásához, hogy hazug kapcsolatokba beletörődve ne kelljen megalkudniuk. De a sóvárgás a harmóniát adó családi boldogságra, amit férj és feleség, gyermekek egyaránt igényelnek — még mindig sok tekintetben beteljesületlen. Hiszen Szerjozsák kutató tekintetében még sok anya, apa áll tanácstalanul vagy lelkiismeretlurdalással. Ezért Tolsztoj műveinek olvasása nem függhet attól, hogy most emlékezünk születése 150. évfordulójára. @ÖWSl©(ő)CrD®l[o)0 (ö) Lakatos Menyhért „Füstös toépek"-je után ez a népköltési gyűjtemény ad átfogó képet a. magyarországi cigányság életéről, magatartásáról, kultúrájának alapjairól. Amit Lakatos regényével kapcsolatban nagyszerűnek, újnak tartottunk, az a népcsoport belső életének ábrázolása, a nem romantikus cigónyszemlélet. A Szegő László szerkesztésében megjelent népköltészeti antológia is ezt az új szemléletet teljesíti ki az olvasóban. A kötet népdalaiban, botiad ói ban egy nép vall önmagáról, sorsáról, történelméről. — magyarországi cigány népköltészet — A közreadott szövegek egy aránylag egységes népcsoport, a kolompár cigányság szellemi kincsének javát ölelik fel. Népdalaik sorsa: az ő sorsuk tükre. Sajátos, szókimondó, érzelmi telítettségű „költésük" annak ellenére eredeti, hogy sok nyilvánvaló idegen hatás fedezhető fel benne. Ami szép és megragadó más népek költészetében, azt átvették (szláv, román, magyar népdal- sőt, nótatöredékek), s fő motívumaik, népdalbeli alaphelyzeteik azonosak. Az átvett motívumokból, sorokból és sortöredékekből mégis egy sajátos, összetéveszthetetlen költészet alakult ki az idők folyamán, s a cigány folklórban a népköltészet legősibb létezési formája van jélen: a dallam és szöveg szoros egysége, az utóbbi természetes másodlagos funkciójával. A szöveg szekundér szerepéről tanúskodik a sokhelyütt hiányzó logikai folytonosság, az asszociatív kapcsolatok lehetetlensége, a különböző népdalok strófáinak tetszőleges összekapcsolása. A cigány népköltészet a szövegvariációk és merész átvételek síkján bizonyos hasonlóságot mutat némely modern költői törekvéssel, mégsem hozható közös nevezőre e kettő: a dallam elsődlegessége, rendezőelvvé válása az előbbiben elfedi a szöveg értelmetlenségét; míg az ugyanígy alkotott modern vers átértékeli, új mondanivalóval ruházza fel a szöveget. A motívumkincs hasonlósága ellenére van egy sajátos, megkülönböztető jegye is a cigány népköltészetnek: a drámaiatlanság, pontosabban az egyoldalú drámaiság. A kötetet végigolvasva világossá válik, hogy a férfi — nő (férj — feleség. ..) kapcsolat problémáinak ábrázolása a népdalok leggyakoribb témája; viszont az erkölcsi mérce határozottan más, mint a környező népek folklórjában. Nem találunk e kötetben a mi mércénkkel mérhető boíladókot; a tragikum csak ritkán jelenik meg. A hűtlen feleség története így oldódik meg: „Motorra felültem, „Adod vissza, sógor, Pestre fölkerültem. Karcsú feleségem! Ott elvették tőlem Nem adom, nem adom, Karcsú feleségem." Magamnak akarom. Ha már nem akarom, Majd hazazovarom...“ Ez a szemlélet persze nemcsak azt mutatja be, hogy más a népköltészet, hanem azt is, hogy maga az életforma, amelyet ez a folklór tükröz, sokkal ősibb, mint a mi társadalmunké. Erről tanúskodik az a tény, hogy a kötetben egyáltalán nincsenek olyan versek, amelyek a népcsoporton belüli osztólytagolódást szemléltetnék. Ezt és még sok más dolgot árul el a „Csikóink kényesek", s nincs szükség hozzá vájtfülű olvasóra, hogy megszólaljon az igazi, temperamentumos cigánydal ritmusa, hiszen sok szöveg még a hiányzó réjákat is asszociálja... Az ízléses kivitelezésű, igényes fordítóink tolmácsolásában olvasható líra Bartha László szép illusztrációival és Szegő László remek tanulmányával az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg. GYURKOVITS ROZALIA *** ~ hhoz, hogy a házaséletben kezdeni lehessen valamit, vagy teljes meghasonlásra, vagy szerelmes egyetértésre van szükség a házastársak között. Ha a házastársak viszonya bizonytalan, sem így nincs, sem úgy, nem lehet semmihez kezdeni. Sok család éveken át ottmaradt a régi helyén, amelytől mindkét házastárs megcsömörlött, csak azért, mert sem teljes meghasonlás, sem teljes egyetértés nincs köztük. A porban és hőségben, amikor a nap már nem tavasziasan, hanem nyáriasan sütött, a körutak fái régen levélben álltak, s a lombokat is por borította, a moszkvai élet Vronszkij és Anna számára elviselhetetlenné vált; mégsem költöztek le Vozdvizsenszkojéba, ahogy rég elhatározták, hanem ott éltek tovább a mindkettőjüktől megutált Moszkvában, minthogy az utóbbi időben neem volt köztük egyetértés. Az ingerültségnek, amely elválasztotta őket, nem volt semmiféle külső oka, s a kimagyarázkodási kísérletek nemhogy rendbe nem hozták, de növelték csak. Belső ingerültség volt az alapja, hogy Vronszkij szerelme csökkent, Vronszkijnál — a megbánás, hogy Anna kedvéért ilyen nehéz helyzetbe keveredett, amelyet 6 ahelyett hogy könnyítene rajta, még nehezít Egyikük sem mondta ki ingerültsége okát, egymást hibáztatták, s azon voltak, hogy ezt egymással minden lehető alkalommal éreztessék. Anna szemében Vronszkij a szokásaival, gondolataival, vágyaival, egész testi és lelki alkatával együtt egyet jelentett: szerelmet a nő iránt; ez a szerelem pedig, amelynek érzése szerint mind őrá, egymagára kellett volna összpontosulnia, most csökkent; a szerelem egy részét tehát, Anna véleménye szerint, más nőkre, vagy egy másik nőre kellett átvinnie — s féltékenykedett. Nem egy bizonyos aszszonyra volt féltékeny, hanem ä csökkenő szerelmére. Minthogy féltékenységének nem volt még tárgya, keresett neki. A legkisebb jelre egyik tárgyról a másikra vitte át. Majd azokra a közönséges nőkre volt féltékeny, akikkel legénykori kapcsolatai révén olyan könnyen kerülhetett össze; majd nagyvilági nőkre, akikkel találkozhatott; majd meg egy elképzelt lánykára, akit miután vele szakít, el akar venni. Az utóbbi féltékenység kínozza legjobban, különösen amióta Vronszkij egy őszinte percében elég vigyázatlanul maga mondta el: az anyja oly kevéssé érti őt, hogy rá akarta beszélni, vegye el Szorokina hercegnőt. S minthogy féltékenykedett, méltatlankodott is és ürügyet keresett a méltatlankodásra. Ami csak nehéz volt a helyzetében, mindenért Vronszkijt vádolta. A várakozás kínos állapota, amit Mos zkvában ég és föld között töltött, Alekszej Alekszandrovics lassúsága és határozatlansága, a magányossága — mindent Vronszkij számlájára írt. Ha szeretné, megértené helyzete nehézségeit, s kiragadná belőle. Abban is Vronszkij volt a hibás, hogy Moszkvában élt s nem falun. Vronszkij nem tudott falun eltemetkezni, ahogy ő szerette volna. Neki kellett a társaság, és ezért őt, Annát ebbe a rettenetes helyzetbe taszította, amelynek a súlyát nem akarja megérteni. Abban is ő volt a bűnös, hogy örökre elválasztották a fiától. S még ha el is jöttek a gyöngédség ritka percei, azok sem nyugtatták meg; Vronszkij gyöngédségében most egy árnyalat nyugalmat, önhittséget érzett; régebben ez nem volt meg benne s ingerelte. Alkonyodott már. Anna egyedül várta őt haza egy legényebédről s föl-alá járkálva Vronszkij szobájában (ebben a szobában nem hallotta úgy az úttest zaját) tegnapi civódásuk részleteit gondolta tüzetesen végig. A viszály emlékezetébe vésődött, sértő szavairól visszajutott arra, ami kirobbantotta, s végül is rátalált a beszéd elejére. Sokáig nem tudta elhinni, hogy a veszekedés ilyen ártalmatlan, a szívügyeiktől ennyire távolálló beszélgetésből indult ki. Pedig valóban így volt. Azzal kezdődött, hogy Vronszkij kigúnyolta a lánygimnáziumokat, amelyekre véleménye szerint nincs szükség, ő meg védelmébe vette. Vronszkij aztán a nőképzésről kezdett el — csak úgy általánosságban — tiszteletlenül beszélni s azt mondta, hogy Hannának, Anna angol pártfogolnának egyáltalán nincs szüksége rá, hogy a fizikához értsen. Annát ez fölingerelte. Lenéző célzást látott benne a foglalatosságára s olyasmit eszelt ki és mondott oda, ami megfizessen a neki okozott fájdalomért. — Azt nem is várom — mondta —, hogy tekintettel legyen énrám, az érzéseimre, ahogy egy szerető ember tekintettel lenne, de a puszta tapintatot, azt elvártam. S Vronszkij a bosszúságtól csakugyan elpirult és valami kellemetlent mondott. Nem emlékezett már, hogy ő mit felelt neki; de Vronszkij, nyilván, hogy 6 is fájdalmat okozzon, rögtön, utána azt mondta valamire: — Az igaz, hogy engem a maga szenvedélye ez iránt a leány iránt nem érdekel; látom, hogy természetellenes. Ez a kegyetlenség, mellyel az ő világát szétdúlta, pedig milyen keservesen építette föl, csakhogy nehéz életét elviselje, az igazságtalanság, hogy képmutatással, természetellenességgel vádolja, felbőszítette. — Nagyon sajnálom, hogy csak a durvát és az anyagiast tartja érthetőnek és természetesnek — mondta és kiment a szobából. Amikor tegnap este Vronszkij bejött hozzá, nem említették a lefolyt Családi kép /884-ből
