Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-07 / 36. szám
0^[ЖШМ[кМШГ ©SIMMMM]©©OI Méhitől Ostraváig szokott mozdulattal — ezt nem tudom — a gázszivárgást mutató műszerre pillantottam. Szemvillanásnyi idő alatt átfutott az agyamon, hogy mit csináljak. Elkiáltottam magam: fiúk, fel a védőálarcokat! Hajszálon múlott, hogy ki nem tört a pánik. Többeket nyugtatni kellett, majd felhívtam a bányamentőket. Jöttek és minden elcsitult. Aznap este mindannyian ott ültünk a megszokott kisvendéglőben. Ahogy egymás közt mondani szoktuk, „leöblítettük a keserűséget“. Sör mellett beszéljük meg, ki mit érzett, mit gondolt, hiszen hajszál híján kerültük el a robbanást. Olyankor kinyílik a bányász lelke, volt úgy, hogy sírva is fakadtunk. De azért másnap ugyanúgy mint tegnap, vagy tegnapelőtt leszálltunk a mélybe. Fegyelmezetten. Ez a legfontosabb szabály, így elkerülhető a baleset. Ostravában mondogatják is, hogy a bányászok szeretik a sört, azt már kevesen teszik hozzá, miért. Emberek vagyunk, a feszültséget oldani kell. A bányában nem lehet kótyagosan dolgozni, így munkaidő után ülünk össze néha. A bányászfeleségek ezt már megszokták... már amelyik. Amióta mezővezető lettem, a munkaidőm reggel öttől este ötig tart. Nem hivatalosan, önként vállalom. Műszakkezdés előtt nekem már tudnom kell, mi volt éjszaka, mi vár ránk délelőtt. Később meg tudnom kell, mit hagyok itt éjszakára. Felelősségemre több mint kétszáz ember számít. Első házasságom ezért is futott zátonyra. Gyakran voltam távol otthonról. Egy lányom van, aki Olomoucban tanul pszichológiát. Időközben újra megnősültem, de a lányom velünk maradt. Gyakran járok haza Gömörbe. Szüléimén kívül ott él minden rokonom. Általában a Balkánon, vagy Magyarországon üdülünk, útközben megállunk néhány napra szüleimnél. Esténként énekelünk, néha előveszem a hegedűmet. Olyankor meglepődnek, hogy olyan dalokat tudok, amelyeket még ők sem ismernek. Feleségemmel megvesszük a magyar népdalok, nóták kottáit. Ha a szövegét nem is érti, a dallamot zongorán játssza. Az otthonról elszármazott magyar bányászokkal mindig magyarul beszélek, és ha csak tehetem, olvasok. Élő a kapcsolatunk a komlói bányászokkal, így a szaknyelvet is tudom. Hibát azért vétek, dehát nem is csoda. Számomra nyugalmat, lelki biztonságot ad, hogy van hová hazamenni. Ez olyan kapcsolat, amely minden ember számára a legfontosabb. Egy ostravai háromszobás lakás ajtaján névtábla áll: Máté Dezső. A munkahelyi vallomás után itt folytattuk a beszélgetést, a társakról, Végh Endréről, a Méry családról, amelyből apa és két fia dolgozik a Svermában, Hrúza Miskáról és a többiekről forgott a szó. Mindketten gömöriek lévén, közös ismerősökre is akadtunk, s ahogy az már mifelénk lenni szokott, a távoli rokonságra is fény derült. Majd kitüntetéseiről kérdeztem. — Az mind mellékes, lényeg a bányásztársak szeretete, tisztelete; hogy magyar létemre barátomnak mondhatom a cseh vájárt, a szlovák csillést, a lengyel lakatost. Az üzem megbecsül, s ez minden kitüntetésnél többet mond. Úgy vélem, minden munkának ez adja meg az értékét. A könyvespolcokon cseh, szlovák, magyar könyvek. Az egyikben ajánlás: „Máté Dezsőnek szeretettel, mély tisztelettel Dr. Szirtes Lajos.“ Az Európa-szerte elismert bányaipari szaktekintély, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora tisztelte meg így az Ostrava-Karvinai Szénmedence bányászát. A szerző Szénás gázkitörések leküzdése című könyve mellett a Tisztelet Komlónak egy példánya. Moldova György bányászszociográfiája egy ostravai bányász könyvespolcán — a tény közös sorsvállalásról, internacionalizmusról beszél. DUSZA ISTVÁN 3
