Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-31 / 35. szám
A FELKIÁLTÓJELES Jaj, de gyönyörű életünk és halálunk ez nekünk, szerszámainkkal a Napba belépünk, vésővel és lánggal, anyaföld, vallatunk s nyílik felkiáltó s nyílik kérdő szavunk. Csokorba kötve, világ-nagy csokorba mindent, mi ép és mindent, mi csorba, reánk hagytál, vad szívünkbe tesszük: ha lesz, hát a minden legyen csak a vesztünk. 2 Sorsok, évek, szavak: népek folyva folynak, könyörtelen jelet írnak elevenek, holtak sorsok, évek, szavak terhesekké válnak, mutatják lángoló bokruk a világnak — jaj, a pipacs magasabb, jaj, nagyobb mint a Tátra, nincs, nem lehet lépés arasznyi se hátra: ideák és csodák érlelődnek régen, őrző szemek néznek a világmindenségben. Nyíló anyaöltől nyíló anyaföldig kivésett ábráid jelentésük küldik, általküldik minden tudathasadáson, szurony-gyermekkoron, gyermeklovacskákon, kemény földrengések szakadékain át páva kényes módján emelik a hazát, mert jöhetnek bármely elvek és érák, ezek maradnak az örök problémák. 4 Nagyasszonyunk, Európa, lemeztelenítve ráforrt a Napnak mutatott vésőre, vijjogott, vágyódott, testesült a vásznon, ideák vajúdtak s lobogtak e nászon: ragyogta célját, lényegét a boldog, megvilágosodtak a roppant dolgok. Itt jelentkezik a néninek a férje. Tetszik erről a bácsiról tudni? (Öregasszony): — Igen. — Ö jelentkezik. És van egy fiatalember halott, aki hirtelen halállal ment el. Ez pedig édesanyámnak szól. (Sírva): — Igen. — A fia haláláér kit tetszett hibáztatni? (Az öregasszony, sírva): — Igen. — Édesanyám I Drága jó anyám, hogy tudott eljönni? Öregségére, anyám, miért törekedett? Hisz mér nem tud belenyugodni? Mér mongya nekem mindég, hogy maga halt vóna meg helyembe inkább? De nem lehetett. Anyám nehéz volt a kereszt rajtam. Csak azt nem tudom, hogy maga mindenkit hibáztat a halálomért. Édesanyám! Tuggya maga nagyon jól, hogy az én életem mi volt. Csak meg tud-e nekem bocsájtani? Mer talán nem köszöntem meg, amiért fölneveltI Sokszor én is rosszul cselekedtem, rosszul szóltam, anyám. Felejcsen el mindent! Ha tudná, hogy milyen kálvárián mentem keresztüli Én éreztem mér, az utolsó két hét két évet jelentett a számomra. A családdal mi van anyám? Meg tudnak-e egyezni? Megvan-e közöttök a békesség? Mert nagyon rosszul esik, hogy azt mondja, hogy: senkim sincs, fiam, mér hagytál itt? Édesapámat megtaláltam, azt kérte tőlem: Fiam, azt hittem, anyáddal találkozók. Anyám, köszönöm az imádságát, amit lelkem üdvéért felajánlott, de senkit ne hibáztasson I Csak annyit kérek, hogy lelkileg nyugodjon meg! Az idő lejár. Nem egyszerre születtünk. De édesanyám, ne rijjonl A sorsom nem kerülhettem el, hiszen nem voltam gyerek. Édesapám azt üzente, hogy mongyam ■ MOLDOVAN дшшш meg édesanyámnak, ha bekövetkezik a sors, oda tegyék, őmellé, mert magával akar megpihenni. — Tessék kérdezni valamitl A betegségirűl tud-e valamit? Igen. A gyomrát fogja, nénikém. Itt fájtassa, meg a szivét. Meg a fejét is. De hát három-négy orvos gyógyította, tudták azt, és nem szóltakI Azt mondja itten, hogy a nénit nem akarták ezzel háborítani, mer tudták azt, hogy a néni már idős, és nem akartak fájdalmat okozni a számára, hogy lássa a fiának a szenvedését. Az asszony föláll, befejezte a jóslást. Az ajtóhoz megy, hívná már a „következőt", de az öreg néni még egyre kotorász a motyójában: sírva keresgéli féltve őrzött pénzét, hogy kifizesse a jóslást. Az öregasszony: — Az Isten álgya meg! Két fiatal lány indul kifelé a verandán az asszonyok gyűrűjében. (A kérdésekre a lányok felváltva válaszolnak.) (Mit mondott?) — Hát azt fájdalmas még mondani is. Fájdalmas mondani. De mindent, ahogy történt, mindent, mindent. Cyermekeitűl. Azt is tutta, hogy édesanyám nem tud elgyünni, mer beteg. Hogy a gyerekei vagyunk. Szóval mindent, mindent. (Viszontlátásra.) A feketekendős lány támogatja sánta testvérét. Ahogy mennek sírva, kopog a bot a lépcsőn, a ház előtt. HATODIK JÓSLÁS Egy fiatat cigány pár „jósoltat". A halottlátó: — Itt van egy gyerekhalott, erről tudnak? Ez egy régebbi halott már. (A férfi): — Gyerekhalottunk nincsI — Igen? És ez a fiatalember? Aki most halt meg, utoljára? (A férfi): — Nem, az apósom halt meg.
