Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-17 / 33. szám
OZSVALD ÁRPÁD: Rézharc Fák között ferde fénysugár; ezüstlétrán bandukol a vágy mindig csak fölfelé, a rézkastély ablakából egy fehér kéz integet, a parányi kertben maszatos árvácskák örvendeznek — végre itt a nyár! Q) Ф •Ф _> Ф Z < > F— Ö) NJ D z D Sí Moszkvai idó szerint húsz órakor Mika ajtaja előtt álltam és megnyomtam a csengőt. Mika otthoni papucsának fatalpa van, úgy kopog vele, mint egy japán nő. Mindjárt kopognak a gyors léptek. Kitárul majd az ajtó, belépek, ő nyakam köré kulcsolja karjait és felforrósodik körülöttünk a levegő . . . Csendes, mezítlábas lépések hallatszottak. Kattant a zár. Mika .. . Nem léptem be. Csak álltam egy helyben. Valami visszatartott. A szemei. Tekintete szigorú volt, mint egy tanárnőé, aki rajtakapta a gézengúzt.- Tudtam, hogy így lesz — mondta Mika. re az életedet?- Nem lehet rosszabb, mint volt. Kérsz enni? Marad a férjednek? Jut mindannyiunknak. Mindig szeretett engem etetni és szerette nézni, ahogy eszem. Könnyedén mozgott, tányérokat rakott szét az asztalon. Tudod, mikor lezuhantál, leültem és azt gondoltam: hogy fogok ezután élni? Aztán éjszaka felébredtem és rádöbbentem: rettenetesen éltem eddig... — Hogyhogy lezuhantam? — Lezuhant a repülőgép. A szomszédasszonyod telefonált. Sírt. — Miféle repülőgép? A 349-es járat. Moszkva—Adler.- Tudtad, hogy előbb megjövök? Sajnáltam magam, azt, hogy mint egy hülye, átrepültem az egész országot - ezekért a szemekért, ezért a mondatért.- Gyere be - mondta Mika. — Csak csendesen. Óvatosan becsukta mögöttem az ajtót. Érthetetlenül álltam az előszobában.- Mit álldogálsz? Letettem a bőröndömet. Olyan volt az egész, mintha szerelő lennék, s a vezetéket jöttem volna megjavítani. Mika lábujjhegyen a konyhába ment. Én utána. Szintén lábujjhegyen.- Kérsz valamit enni? - kérdezte halkan. Miért suttogsz? Alszik — mondta zavartan. Ki?- A férjem. Mikor a kakasnak levágják a fejét, még egy ideig futkos az udvarban és bizonyára azt hiszi magáról, hogy nagyszerű formában van. Leültem egy konyhaszékre.- Hol szedted fel?- A metróban ismerkedtünk meg.- Mikor?- Egy hete. A Krasznopresznyenszkán szállt be, leült velem szemben és nézett, nézett, aztán mellém ült. Kiszálltam, ő is. - Ez minden? - Ez. Tegnap elintéztük a papírokat.- De hisz nem is ismered!- Érzem őt. A jó embereket fel lehet ismerni.- Elment az eszed. Miért teszed tönk-VIKTORIA TOKAREVA: — Levált a szárnya ... — bukkant föl a távoli álom. — Azt nem tudom. Azt neked jobban kell tudnod. Mindent megértettem. A repülőgép, amiről lemaradtam, lezuhant, és rajta voltam az utaslistán . .. De ez most nem tett rám semmilyen hatást. Mika házassága elnyomta a saját halálom hírét. — Lezuhantam, és te rögtön férjhez mentél? Egyáltalán nem azért, mert lezuhantál. Hát miért?- Szerelmes lettem. — Meg sem sirattál? Nem hittem el. Tudtam, hogy veled minden rendben van. Honnan tudtad? Éreztem. Tudod, nemrégen láttam ELSŐ JÓSLÁS A halottlátó szobájában. A halottlátóval szemben: az asztal elé leül két fiatal és egy idősebb asszony. A halottlátó: ^ Ez a néninek a férje volt? Tessék válaszolni, mert itt van, egy idős, bajuszos bácsi jelentkezik előbb, és egy fiatalember, aki hirtelen halállal halt meg. De várunk rá, mer sir. így félóldalt van hajtva a feje. Tetszettek látni halva őt? (Női hang): — Igen. — Mer ezt mutatja. Édesanyám! Nem találok szavakat. Nagyon elfáradtam. Kimentem a házbúi a viszontlátás reményében. Anyám! Hogy tuggyak megpihenni? — Tessék válaszolni vissza! Fia volt a néninek? (Női hang): — Nem. Most ki volt ez a férfi? Aki ott volt mellette, mikor a halála bekövetkezett? Tessék válaszolni! Minden szóra választ kérek! (Női hang): — Azt nem tudom, hogy ki volt. Mer ketten voltak ott körülötte, aszongya, amikor a halála bekövetkezett. (Női hang): — Azt nem tudom, ki vót. Idegen vöt ott mellette. — Nem. Ketten voltak, azt mongya. Ketten mentek oda hozzá. Az édesanyja hol van? Az édesanyja otthol. Mer az édesanyját keresi, és azt látom én. Otthon van az édesanyja. Az anyját keresi. Tudták maguk? Valakit vádoltak a férfinek a halála ■MOLDOVAN DOMOKOS A iMlaiiÜu II miatt is. Ki volt, akit hibáztattak miatta? Mer a fejét nagyon fájdítja. A fejét fogja, így, s a mellkasát. Drága, minden szóra válaszoljanak, mer akkor különben nem tudom, mer koponyazúzódása van, és belső vérzést kapott, nem tudom, tudtak-e róla? — Igen. — Mer úgy mutatja magát. És azt mondja: Csak az bánt, anyámnak se éjjele, se nappala. Folyton azon sír, hogy mér nem ő halt meg helyembe? Helyettem senki sem jöhetett. S engemet vádoltak, hogy az én figyelmetlenségemből történt. Pedig hibás nem voltam, de nincs már tanú senki. — Mért engedtétek, hogy felboncoljanak? Segíteni rajtam nem lehetett, akkor, amikor az életem legszebb idején lezárni a szemem. S az ígéretem nem válthattam valóra. Nem ilyen évet akartam hazavinni. És egyet szeretnék megköszönni. Csak annyit: köszönöm a virágokat, mit kihoztatok nekem! És nem tudom, megmondták-e nektek: rögtön eszemet vesztettem, semmirűl sem tudtam. Ha tíz orvos állt vóna, se mentettetek véna meg. Anyám a fiúkat mikor látja, folyton azon sír, hogy mindenki ott van, csak nekem kellett meghalni. S még olyat is mondtak rám, hogy én ittas voltam. Ne gondoljatok erre! Nem voltam részeg. S kérdezni szeretném, hogy a kicsi emleget-e majd? Úgy szerettem! — Tessék a következőt beküldeni! A halottlátó asszony házának teraszán várakoznak az asszonyok. Aki kijön az asszonytól, sirva megy el. Egy asszony — sírva: — Fiam, fiam, fiam! MÁSODIK JÓSLÁS A halottlátóval szemben most egy férfi s két asszony ül. — A feleségét keresi. (Női hang): — Itt vagyok! — Azt mondja: Kedves feleségem. Nem találok szavakat! (Sírás hallatszik.) Hogy jutott eszetekbe, hogy elgyüttetek? Feleségem! Éjszakákat mért nem alszol? Mért mindig oda veted a szemed, ahol engem feküdni láttál! Ha tíz orvos lett volna mellettem, se mentettetek volna meg. Vérkeringési zavaraim lettek. A munkahelyemről el tudtál-e rendezni mindent? Megkaptad-e a járadékokat? — Amit elhatároztál, hogy a síromat megcsinálod. Hagytam én ott neked elég bánatot. — Tessenek kérdezni valamit'tőle!
