Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-17 / 33. szám
egy filmet: egy csukcs férfi azt mondja a rendőrnek: „A tajgában bujkál valaki." A rendőr megkérdezi: „Honnan tudod?" „Érzem." így vagyok én is. Érzem. Mika más volt, idegen, nem az enyém. Már alig hittem el, hogy valaha öleltem őt és hogy szeretett engem. — Mojd megszokod. Meg - ígértem. - Majd elfelejtelek. Annál jobban ismersz, hogy elfelejts. Bosszút állok. — Hogyan? — Abbahagyta a sajt szeletelését és érdeklődve arcomba nézett. — Megnősülök és boldog leszek.- Nem is akarok még egy ilyent. Olyan sokat szenvedtem, hogy már feltételes reflexem alakult ki. Most is látlak és sírni szeretnék. Tudod, az eltört zárban forog a kulcs. Azt gondolod, mindjárt kinyílik. A kulcs meg forog, nem jutsz be. Ebbe bele lehet őrülni. Az utcán csengetett egy kerékpár. Mika összerezzent. — Mindig azt hiszem, telefon ... — Könnyein át bűntudatosan elmosolyodott. — Négy évig mindennap vártam a hívásodat. 3;j Difii tßStj (RÉSZLET) Nem leszel. Honnan tudod? Érzem. Miért nem eszel? — Nem megy le a torkomon. — Megfogtam a kezét. — Vele ugyanolyan, mint velem volt? Néztük egymást, szemtől szembe. — Más. Nincs az emlékek zörgő pótkocsija ... Négy év .. . Annyi idő, ameddig a háború tartott. És hol vannak az én győzelmeim? Hol a kitüntetéseim? — Miféle kitüntetések lehetnek a szerelemben? Az érzés maga — ez a győzelem is, a kitüntetés is. — Te a legszomorúbb tapasztalatot adtad, amit férfi adhat nőnek. A megaláztatást ... Jöttél, elmentél, és minden egyes alkalommal féltél, hogy túl hosszú lesz a búcsú. Azt tartottad, hogy egyikünk sincs lekötelezve. — Akármilyen is voltam, még egy ilyent nem találsz. Azt akartam, hogy megijedjen, hogy kétségei támadjanak. És miért alszik? Ki? — A férjed. — Fáradt. — Mivel foglalkozik? — Archeológus. Nemrégen érkezett meg Jakutföldről. Az örök jég vidékén mammutcsigolyát talált. — Minek az neki? — A csigolya? Hogy elképzelhesse az egész gerincet. — És az minek? — Hogy összerakja az egész mammutot. Kinek kell egy mammut, amelyik régesrég kilehelte a lelkét?- A történelemnek. Ha ezer év múlva megtalálják a te gerincedet, az senkit sem fog érdekelni. — Miért? Én igazán korom tipikus képviselője vagyok - becsületes, szétszórt, ügyefogyott, infantilis Mika. Becsületes tolvaj - egészített ki — Hát, tudod ... Mindnyájan lopunk ezt-azt, mást meg ingyen adunk. — Te semmit sem adsz. Te vagy az egoizmus bajnoka. Mindennél fontosabbnak tartod a kényelmes életet. — Mit jelent az, hogy kényelmes? — Kényelmes munka: el is vagy foglalva meg szabad is vagy. Kényelmes gyerek: van is, nincs is. Kényelmes nő: el is mehetsz hozzá, el is mehetsz tőle. Néztem Mikát. Sohasem feltételeztem, hogy ilyen gondolatok érlelődnek benne. — Gyűlölsz engem ... A be nem teljesült szerelem gyűlöletbe csap át. A gyűlölet nagyon erős érzés. Mint a szerelem, csak ellenkező előjellel. De nem tudlak gyűlölni. — Miért nem? Nem a kellő időben jelentem meg az életedben. Tíz évvel előbb kellett volna, amikor huszonhét voltál és szabad, vagy tíz évvel később, amikor fáradt vagy már ahhoz, hogy elhagyj .. . — Lezuhantam és te rögtön félredobtál. Biztos voltál abban, hogy utánad megyek a másvilágra, mi? Nem az a lényeg, hogy lezuhantál vagy sem, egyszerűen kinőttem a viszonyunkat. Mint egy cipőt. — Hogyhogy? — Az emberek szeretik egymást, hogy gyermeket nemzzenek és neveljenek. A virágzás kora — a tavasz, a betakarításé — az ősz. Az én virágjaim lehulltak. És te nem akartál gyereket. — Nem kellett volna rám hallgatnod. — Hogy tehettem volna, mikor a te akaratod számomra szent volt. — De hisz mindent rendbe lehet hozni. — Csak a színészek tudják többször előadni ugyanazt a darabot. Mi pedig nem játszunk, hanem élünk. A szobából férfihang hallatszott: — Ella! Ki az az Ella? (Női hang): — Mit kíván? — Semmit nem kér, mert lelkileg mindent megkapott, amire szüksége van. Különben azt kérdi, hogy elhatározták, hogy a sírját megcsinájják. Azt mondja: — Nem kértem áldozatot, csak annyit, hogy imádkozzatok értem, mer a halálomra nem voltam elkészülve. — Köszönjük szépen. (Majd a pénzt: száz forintot, leteszik az asztalra s kimennek.) — Köszönöm szépen. Tessék a következőt beküldeni. A várakozók között sírva megy le a lépcsőn két gyászruhás asszony. (Egy pillanatra álljon meg! Mondja! Igazat mondott?) Egy asszony: — Száz százalékig, (sir) — Én — mondta Mika. Eszembe jutott, hogy a teljes neve - Mikaella. Most mindene más volt: a neve, a ruhája, a szeme. — Én bíztam benned. — Én meg benned. A lépcsőhózban éreztem, hogy nem tudok elmenni. Szerettem volna a lépcsőre leülni, de Mika „csigolyás" archeológusa megláthat az ajtóban, mint egy kutya. Igencsak bőkezű nászajándék lenne. A korlátba kapaszkodva felmentem a padlásig. A legfelső lépcsőfokon zsibbadtan ültem. Nem tudom, mennyi idő telt el, mikor meghallottam a kopogó lépteket. Mika kissé megemelte a hosszú szoknyáját, hogy ne húzza végig a lépcsőn. Olyan volt, mint egy tizenkilencedik századbeli nemes hölgy, aki bálba megy. — Ne ülj a kövön. Kelj fel! Felálltam. Kézenfogott és a lifthez vezetett. Nyomd meg a gombot. Megnyomtam, a piros fény meggyulladt. A rácsos ajtón át láttam, hogyan forognak a kerekek, és másznak a drótkötelek. Megjött a lift.- Nyisd ki az ajtót. Most menj. Nem ülhetnék még egy kicsit? Nem. Menj. Mihez kezdek most? Élni fogsz. Gondold el, hisz valóban le is zuhanhattál volna. A legfontosabb, hogy éljünk. Ez nélkülözhetetlen feltétel. Az összes többit lehet variálni. Beléptem a liftbe. Mika becsapta az ajtót. Alit, várta, mikor indulok. Mindez olyan kíméletlen és ostoba volt, mintha a fejem tőlem külön nézné, hogyan futkos a test. Bocsáss meg - mondtam Mikának. Nem. Nem bocsájtok meg. Becsuktam az belső ajtót és megnyomtam a gombot. Nagy fehér számok úsztak el előttem: 5... 4... 3... 2. . . Fordította: B. Petrák Márta HARMADIK JÓSLÁS — Férfi halottal akarnak beszélni? lessenek válaszolni! Minden szóra választ fogok kérni. Itt egy ember halott jelentkezik. Hoz magával agy gyermek halottat is, erről tudnak? Kicsi gyerek volt, amikor meghalt. És neki a mellének mi baja van? Mer a mellét mutatja. Tessenek válaszolni! Minden szóra választ kérek! És a mellét mutatja. A mellének mi baja volt? Mer ilyen fulladosan beszél. (Egy asszony): — Igen, fulladt. — A felesége hol van? Feleségemnek szól és gyermekeimnek beszél. De kik voltak mellette négyen, mikor a halála bekövetkezett? Négyet mond. (Asszonyhang): — Mindenki ott volt. — Igen. Drága gyermekeim! Kedves feleségem! De nagy fájdalommal értem el idáig! De szeretnék letérdelni és megcsókolni a kezed, hogy bocsáss meg nekem! De nagyon sokat kértél, de nem fogadtam meg a szavad. Sokat éreztem, hogy nem bírok. Valami majd megfojtott. Ügy éreztem. Sok éjszakát ülve tőtöttem el. — Fiam! Álmodtál velem. Úgy láttál, mint élőt. Mintha otthol lettem volna. Nagyon fájt, hogyha bementetek a házba, sokat oda vetettétek a szemeteket, ahol enged feküdni láttatok. Mér mondtad, feleségem: ha feküdnék is, csak ott vónék, hogy tudnál kihez szólni. Tudod, sose tudok magamnak megbocsájtani, mer mán az utolsó időben nagyon ingerült, ideges vótam. Magamra is haragudtam, hogy élek, hogy tehetetlen vagyok. Tán soha nem lett vóna szabad egy nyelet italt elnyelnem. De nem hallgattam. Tudtad te azt, hogy a szívemmel probléma vót? És a tüdőmmel? Mer érszűkületeim vótak és úgy tudtam, hogy asztmám van, mert megfojt valami. Nem tudok panaszt ejteni, mert hiába mentem orvoshoz, nem vót gyógyír. Csak az Isten két évet adott vóna még a számomra! Még a családomat láttam vóna, hogy az élet útjára indulnak! De erre nekem idő nem jutott. — Nem kérek tőletek mást: elhatároztátok fiaim, hogy a síromat még fogjátok csinálni. Nem kérek áldozatot. Hagytam én ott nektek elég bajt! Csak azt szeretném megmondani: nagyon rosszul esik, fiam, a viselkedésed. Nem úgy alakult a helyzeted, mind ahogy szeretnéd, vigyázz! Mert nem tudod, mi elejbe nézz! Anyádnak nagyon sok keserű szavat adtok, pedig neki nem vót terhére egy nagy családot felnevelni. És sokszor úgy érzi, hogy nincs senkije, csak a fájdalma maradt. Megpihentem, mert mit ért az életem? Hisz élő halott vótam. Már énnekem úgyis teher vót a sorsom. Ne féjjetek tőlem, én már visszamenni nem tudok. Nem vagyok egyedül. Anyámékkal találkozók. — Tessenek kérdezni valamit! (Egy asszony): — A halálába bele van-e nyugodva, amit. (folytatjuk)
