Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-07-27 / 30. szám
JEVGENYIJ JEVTUSENKO: „Tartsatok kommunistának!" (részlet) Én Majakovszkijhoz fellebbezek, ki értette e két lábra nem állott csont nélküli kígyósereget, s róluk igaz szavakat kiáltott. Majakovszkij! — ma persze citálják! S nem takarékoskodnak a bronzzal. De e „lelkesedök” hogy utálták, s mit küzdött ő e sok sunyi korccsal! Cikkecskéik légyraja lepte, meghurcolni nevét: — nem aludtak. — „Nem proletár író!" — süvítette felé ez a bandita-osztag. Hány pimasz üggyel dühítette ez az álszent motyogó gárda, s a VERSET A SZOVJET ÚTLEVÉLRŐL életében elszabotálta. De ő fiatal haragja tüzében az idézőjeleken át közibénk lép: hatalmas, akár a Forradalom, s halhatatlanná teszi lényét áldozatos lobogása — s örökre, mint a vér, huhog, lázadozik: Majakovista-szívünk örökölte önzetlensége forró ritmusait. Amikor a ragyás arcú parasztok, kucsmák és katonasisakok, követtek — Forradalom! — vállalva a harcod, azok önzetlenül hoztak áldozatot. Sebesült kezüket kulcsolva köréd hűen öleltek, kínban, becsülettel; MOLDOVAN DOMOKOS A iulattiií Közbe jött egy másik asszony férjével. Hát má azért ki is jött, rögtön, oda, az ajtóba. S akkor mondta neki, Hogy hát: Maguk jöjjenek be! Ok bementek. Nem telt egy jó három percbe, mikor ők kijöttek. Rögtön mondta nekünk, hogy hát: No, mennyének be magukl Hát mink is bementünk, ugye, hát má nagy izgalomba. Leültetett bennünket és kérdezte, hogy miről akarunk beszélni. Hát mingyá ugye a fia mondta neki, hegyhát: Édesapámról. S azt mondja: — A felesége hol van? Azt mondja, hát itt ül a felesége. Hát akkor, aszmongya: Maga a felesége? Maga a fia? És a két hölgy? - A két hölgy meg hát menye. Akkor mingyár elkezdte mondani, hogy hát: férfi vagy nő? Mi mondtuk, hogy férfi. És akkor mondja, akkor mondja nekünk, hegyhát: Fullad nagyon. Már akkor gondolkoztunk, hogy fullad? Hát sose fulladt! Hát ilyen betegségbe soha nem vöt, hogyhát ő fulladt véna. No de ez, ugye nem szótunk neki semmit, hát hagy mongya. Fullad nagyon. És mongya, hogyhát: Ne haragudjatok meg, drága gyerekeim, de én rákbetegségben haltam meg. Hát ez is ide ütött nekünk, hogy hogy? Rákbetegségbe az soha nem vöt ugye! - De az az egy kérésem van hozzátok, hogy nagyon-nagyon sok misét mondassatok értem! Mert éhes vagyok. Nem birok járni. No, hát ebbe az egybe valahogy kételkedtünk, mer ez igaz, egy hónaptól nem evett semmi. Hát éhes lehetett, igaz-e. Hót jó, hát mondassuk majd érte, ha hazamegyünk, a misét. Vártuk, hogy majd mond még ugye többet is. Ugye, hogy megköszöni nekünk „Mikor feltündökölt az arcod" Mikor feltündökölt az arcod tört sorsom égboltozatán, csak akkor értettem meg azt, hogy minden, amim van, mily silány. Tengerre, erdőkre, tavakra ráhullt glóriás sugara, s nékem, világtalannak a világ színeit felmutatta. Úgy félek, hogy elmúlik egyszer sírás, gyönyör, felfedezés, a nemvárt napfelkelte — és nem perelek a félelemmel. Tudom, maga a szerelem ez a rettegés. És habár nem tudok becézni én, szerelmem kevély őrét becézgetem. Gúzsba kötöz a rettegés. A perc rövid, szürkére válnak, tudom, színei a világnak, újra, ha arcod ködbe vész Pór Judit fordítása tötöttkáposztát, hogy kivittük neki. Megköszöni nekünk a virágot, amit mi, tényleg, hát minden hónapba, amilyen virág nyílott, olyant vettünk rája. Ezt egyetlenegyet se, semmit. Se a káposzta, se a virág, köszönés nincs. Csak egyszerűen aszongya, hogy: Kérdezi itt az öreg bácsi, hogy akarnak valamit mondani neki? Akkor lehet. De mink, az igaz, úgy meglepődtünk abba, hogyhát őneki rákbetegsége vöt, hogyhát ez borzalom. Egyszerűen nem tudtunk szóhoz jutni, egyikenk sem. Hanem oszt felelte: Hát akkor legyenek szivesek kifáradni! Na, hát az igaz, hogyhát a sógornőm adott neki ötven forintot, én amit rászántam, odadtam: én egy százast adtam neki. Az anyósom akart adni, én má azt mondtam, hogy nemi Gyerünk. Elgyöttünk főle. És akkor ugye hát az úton beszélgettünk, hogyhát ez egyszerűen nem igaz! Hogy ő rákbetegségbe halt meg) Hát másnap megint összejött a család és beszélgettük ezt a rákbetegséget. Mondom anyukának, hogy: - Anyuka, gyerünk el a körzeti orvoshoz IS tudjunk meg mindent pozitív, pozitív, hogy mi igaz ebből, hogyhát ő rákbetegségbe halt meg! Azt mondja anyukám, hogyhát: - Hát én nem bánom, gyerünk, jányom! Erre föl elmentünk a körzeti doktornőhöz, oda Somsályra, s megkérdeztük tőle: - Drága doktor nénil Utánna vagyunk. Semmi nem történik belőle, hb a tiszta szin igazat mondja nekünk I - De még akkor nem mondtuk neki, hogy mink a tudósnál vótunk.- Hát ide figyeljen, Váradi nénil Biztos, hogy utána vagyunk, Váradi bácsi meghalt. De megmondom magának, hogy mi baja volt a férjének. Őneki egyáltalán rákbetegség még nem is árnyékozta. Hanem, ő rengeteget ivott. A szeszes ital, az az erős pálinka - mer ő abszolút nem itta az édes pálinkát, csak a fehér pálinkát itta - elrágta a gyomorfalakat, megette a torkot, és azért halt meg Adolf bácsi. De nem azért, hogy ő rákbetegségbe volt. Hát tisztára meg vótunk döbbenve. Hát az igaz, hogy hát utánna aztán, rá egy hétre mink azon vótunk, hogy megmondassuk a misét. Jöttünk, itt is mondattunk egyet, Bánrévén, mondattunk egyet Csépányon, mondattunk egyet Ózdon. Ahol gyerekei vótak, mindenütt misét mondattunk érte, hogy hát no, hát birjon már járni, bírjon enni. Mert hát azt mondta nekünk, hogy hát nem bír egyszerűen járni. S azt mondja nekünk, hogy: A kis unokának meg mondjuk meg, hogy ne féjjen, nyugottan
