Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-15 / 24. szám
valamit a dologról. Hogy az újságok írták, hogy három férfi egy udvarban sörözött, ahol öt vagy hat bölömbika volt. Hét bölömbika. Az egyik férfi énekelni kezdett, mint egy bölömbika, utánozta a madarakat.- Az volt a baj, hogy késett az óra — mondta. — Akkor a madarak az asztalra ugrottak, és kivájták a férfiak szemét. Elmesélte, hogy ezt írták az újságok, de senki se hitte el nekik. Mi azt mondtuk: — Ha az emberek odamentek, látniuk kellett a bölömbikákat. Es a nő azt mondta: Odamentek. Másnap tele volt az udvar emberekkel, de az asszony már elvitte magával máshová a bölömbikákat. Amikor megfordultunk, a nő már elhallgatott. Hallottuk, hogy közeledik. Hallottuk, hogy felegyenesedik mellettünk, és langyos lehelete ismét az arcunkba csapott. — Nyújtsd ki a kezed arrafelé — mondtuk neki. — Van ott valaki, aki ismer minket. Bizonyára kinyújtotta a kezét; biztosan elment arra, amerre mondtuk, mert egy pillanat múlva visszajött. Azt hiszem, egy fiú az. Es azt mondtuk neki: — Jól van, kérdezd meg tőle, ismer-e minket. Megkérdezte. Hallottuk a fiú közönyös és színtelen hangját: Igen, ismerem magukat. Az á három férfi, akinek a bölömbikák kivájták a szemét. Akkor egy felnőtt hang szólalt meg. Egy női hang, mintha egy zárt ajtó mögül szólt volna: ja, hol laknak, mióta a bölömbikák kivájták a szemüket. Majd más hangon folytatta, mintha hozzánk beszélne: — Az a helyzet, hogy senki sem akarta elhinni, azt mondják, hogy kacsa, csak azért írták az újságok, hogy jobban elkeljenek. Senki se látta a bölömbikákat. Es a fiú azt mondta: ■ De senki se hinné el nekem, ha végigvinném őket az utcákon. Mi nem mozdultunk; nyugodtan álltunk, a falhoz támaszkodva, és hallgattuk. Es a nő azt mondta: — Ha ő viszi el magukat, az más. Utóvégre senki se fog adni arra, amit egy gyerek beszél. A gyerekhang közbeszólt: Ha kimegyek velük az utcára, és megmondom, hogy ők azok, akiknek bölömbikák kivájták a szemét, a fiúk kővel fognak hajigálni. Az utcán mindenki azt mondja, hogy ez nem fordulhat elő. Csönd volt egy pillanatig. Aztán ismét becsukódott az ajtó, és a fiú újból megszólalt: — Azonfelül most éppen a Terry és a kalózokat olvasom. Valaki a fülünkbe súgta: — Mindjárt meggyőzöm. Odacsoszogott a hanghoz. — Azt szeretem — mondta. — Legalább áruld el nekünk, mi történt Terryvel ezen a héten. Igyekszik a bizalmába férkőzni, gondoltuk. De a fiú azt felelte: — Az engem nem érdekel. Engem egyedül a színek érdekelnek. Terry egy labirintusban volt — mondtuk. Es a fiú azt mondta:- Az pénteken volt. Ma vasárnap van, és engem a színek érdekelnek — és ezt hideg, szenvedélytelen, közönyös hangon mondta. Amikor a másik visszajött, azt mondtuk: — Vagy három napja tévelygünk, és egyszer sem pihentünk meg. És egyikünk azt mondta: — Jól van. Most pihenünk egy kicsit, de nem engedjük el egymás kezét. Leültünk. Láthatatlan, langyos napfény melengette a vállunkat. De a nap sem érdekelt minket. Ereztük, hogy ott van, valahol, bárhol, már elvesztettük a tér, az idő, az irányok fogalmát. Sokféle hang haladt el előttünk. A bölömbikák kivájták a szemünket — mondtuk. És az egyik hang így szólt: Ezek komolyan vették az újságokat. A hangok eltűntek. És tovább üldögéltünk egymás vállára támaszkodva, vártuk, hogy a hangoknak, a képeknek abban a forgatagában arra vetődjön egy ismerős hang vagy szag. A nap tovább sütött a fejünk felett. Akkor valamelyikünk azt mondta: Menjünk megint a falhoz. Es a többiek mozdulatlanul, a fejüket a láthatatlan fény felé emelve: — Még ne. Várjuk meg legalább, amíg az arcunkba süt a nap. NAGY MÁTYÁS fordítása Megint ott volt a fal. Pusztán azzal, hogy forogtunk, beleütköztünk a falba. Mindig egy fal húzódott körülöttünk, körülfogva minket. Egyikünk újból elengedte a többiek kezét. Hallottuk, hogy ismét nyomoz, a földet szimatolja, és azt tnond ja: — Most nem tudom, merre vannak a ládák. Azt hiszem, már másfelé járunk. És mi azt mondtuk: Gyere ide. Van itt valaki mellettünk. — Már megint magadban beszélsz. És a gyerekhang közömbösen mondta: — Nem. Az a helyzet, hogy megint itt van az a három ember, akinek a bölömbikák kivájták a szemét. Forgópántok csikordulása hallatszott, és aztán a felnőtt hang, közelebbről, mint először. Vidd haza őket — hangzott. Es a fiú azt mondta: Nem tudom, hol laknak. Es a felnőtt hang azt mondta: Ne légy gonosz. Mindenki tud-Nicolós Guillén kubai költő. A világ törvényeinek felismeréséhez az újságírás segítette. Végigélte Kuba valamennyi diktátorát, majd a Machado-diktatúra száműzte. A forradalom győzelme utón tért vissza hazájába, ahol ma nemzete legnagyobb élő költője. 1954-ben Lenin-békedíjat kapott. Verseiben a néger népzene ritmusvilága ötvöződik az európai költészet eszközeivel. Alkotásai a világirodalomban megbecsült helyet kivívott dél-amerikai irodalom legszebb darabjai közé tartoznak. Gabriel García Marquez kolumbiai novellista és regényíró. Foglalkozások tucatját próbálta végig, mig végül eljutott az írásig. Száz év magány című világhírű regényében a társadalom alkotóelemét, a saját és a közösség életét megváltoztatni akaró, történelemformáló embert állítja középpontba. írásaiban ötvözi a délamerikai népek mítoszainak, néphagyományainak sejtelmes világát a kontinens népeire oly jellemző újkori forrodalmisággal. Az általunk kiválasztott, a kötettel azonos című novellában is ez a mitikus sejtelem és realitás keveredik. Marquez írói világának mikrometszetét láthatjuk benne. — D — 7
