Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-08 / 23. szám
sába, sohasem békéit meg azzal, hogy rabszolga. „ ... Ez az amerikai rabszolgasors: semmiféle házasság, semmilyen lehetősége a művelődésnek — a szentírás világosságának nem szabad besugároznia a sötét elmét — a betű tanulását megtiltja a törvény. Ha az anya olvasni tanítja gyermekeit, Louisiana törvényei szerint a kötél általi halál várja ... Hárommillió ember megfosztva a tudás világosságától.. Frederick Douglass szökött rabszolga vádbeszédéből valók e sorok, amelyet 1846-ban mondott el Angliában. Egyike volt népe nagy szabadságharcosainak. Beszédeivel és cikkeivel nagyobbára az európai közvéleményt szerette volna fölrázni. A fekete ember sohasem nyugodott bele sorsába. Megtiport emberi méltóságának tudata 'csiholta ki leikéből a szabadságvágy szikráit, amelyek a 19. század elején nagy rabszolgalázadások tüzét lobbantották lángra. Ezek a lázadások ösztönösek voltak, s akár hosszabb, akár rövidebb ideig sikerült szervezőiknek — Denmark Veseynek, Nat Turnernek — összetartaniuk a felkelőket, eleve kudarcra voltak ítélve. De mindenesetre bebizonyították fehér uraiknak, hogy a négerek ölni is és meghalni is tudnak szabadságukért. A szökött rabszolgák — harcuk, cselekvésük igazának tudatával, bátorítást és bátorságot merítve az ótestamentumi történetek példáiból és hitet és reményt a zsoltárok verseiből — éjszakai úttalan utaik célját fellelték mindenütt ott, ahol úgy hitték szabadok lehetnek ők is. Menekültek a hollandokhoz, az indiánokhoz, a mexikóiakhoz, a brit hadsereghez, a franciákhoz, a spanyolokhoz. És természetesen az északi államokba, ahol már megszületett a Függetlenségi Nyilatkozat, s ahol a négerek felszabadításának voltak már fehér apostolai is. „Egyetlen ember szavazata lehetetlenné tehette volna, hogy a förtelmes bűn tovább terjedjen az új területen. Még meg sem született milliók sorsa függött egyetlen embertől, és ebben a szörnyű pillanatban az ég hallgatott.” Thomas Jefferson Igen. Thomas Jefferson a fiatal Egyesült Államok legnagyobb gondolkodója és államférfija, az akkori európai filozófiai áramlatok kiváló ismerője, az Államok későbbi elnöke, szenvedélyesen ostorozta a rabszolgaság intézményét. De az amerikai történelembe bevonult néger népfölkelők és a négerek felszabadításán tiszta szívvel munkálkodó fehér politikusok bármit is tettek, bármilyen eszközökkel küzdöttek, a szó fegyverével, mint a nagy költő Longfellow (az Isteni színjáték amerikai fordítója), vagy Harriet Beecher-Stove a Tamás bátya kunyhója c. regény írója s aki távoli rokonságban állt Garibaldival), vagy mint Mark Twain és előtte Benjamin Franklin publicisztikai írásaikkal, avagy Thomas Paine éles hangú polemikáival, vagy a maguk gyártotta s később, a polgárháború alatt zsákmányolt fegyverekkel, vagy egyéb, iszonyatos eszközökkel küzdve, mint a tömeges öngyilkosság, az öncsonkítás és hasonlók — a rabszolgatartás intézménye tabu volt. (folytatjuk) Ibsen Nórájának néhány gondolata foglalkoztatott, amikor Gabriela Vránová Pankrác lakótelepi lakásába becsöngettem, ahol férjével Jirí Kepkával és nyolcéves fiukkal, Ondrejjal lakik. Azért jöttem, hogy a színésznővel számtalan film-, televízió-, rádiószerepéről vagy a Vynohrady Színházban nyújtott alakításairól beszélgessek. Elsősorban Ibsenről és az egyik legszebb szerepről, a Nóráról, amelynek alakításáért megkapta a Jaroslav Prucha Díjat. A színház a néző és a színész nagy szerelme. De igényes, boldog és néha hálátlan szerelem ez, átváltozásaival és az alkotás lehetőségével azonban mégis gyönyörű. Valahol a mű elején van egy gondolat, a szerző szándéka, ahogyan papíron megszületik egy alak. A színész lelket önt bele, s elsősorban tőle függ, valóságos, igazi, hihető alakká formálja-e . . . Nóra csaknem száz évet vezet vissza az időben, éppen ezért érdekel bennünket, hogyan sikerült egy mai nőnek megbirkózni ezzel a szereppel. És izgatott bennünket az is, van-e a mai Nórának valami köze a dráma hősnőjéhez. A kritikusok a Nóra első színrevitelekor azt állították, hogy kihívás a női egyenjogúságért vívott harcra, de Ibsen szembehelyezkedett ezzel a véleménnyel, és hangsúlyozta, hogy a női jogokért vívott küzdelmet az általános emberi jogokért folyó harc részének tekinti. A Nóra bemutatása után egyeseket az háborított fel, hogy az aszszony elhagyja gyermekeit. Voltak színésznők, akik ezért Nóra szerepét elutasították. „Az, hogy Nóra elmegy a családból, a saját gyermekeitől, az események folyásának, és az asszony gondolati fejlődésének logikus eredménye” — mondja Gabriela Vránová, „Enélkül lázadása nem lehetne tökéletes. Erről tanúskodik тш йшш az a tény, hogy maga Ibsen, aki néhány színésznő kérésére átírta a befejezést, mindig visszatért az eredeti véghez. Természetesen sokat beszélhetnénk orról, hogyan is döntene ma az ő helyében valaki, de nem szabad elfelednünk, hogy Ibsen Nórája olyan korban született, amikor a nő anyagilag teljesen a férjétől függött. Ami mindannyiunkat, akik a Nóra színrevitelén dolgoztunk, csalogatott, nem az emancipációs probléma volt, amely nálunk már régen megoldottnak mondható. Inkább az egyenjogúság a szó mélyebb értelmében (ami valószínűleg Ibsen szándéka is volt): a gondolkodás azonossága, az egymás iránti bizalom, két ember viszonya, amely nyíltságon és őszinteségen alapul stb. Nóra megismerése számomra nem volt könnyű. Gyakran ágaskodott bennem a mai nő gondolkodása Nóra férje iránti passzív engedékenysége miatt" — ismeri el a színésznő. „Hányszor mondtam, hogy ma egy nő ilyen házastárstól már rég megszabadult volna.” Hálás vagyok Jirí Dalik rendezőnek, aki szabadon hagyott próbálni, és Nóra legnagyobb hősiességére, saját hibáinak és hiányosságainak beismerésére rávezetett. Tudjuk, milyen nehéz dolog ez, Nóra mégis megtette, még övéinek elhagyása árán is. Tudatosította méltánytalan helyzetét a házasságban, és a hibát nemcsak a férjében, hanem önmagában is kereste. Ezért a férj érveire: „Mindenekelőtt asszony és anya vagy" így válaszol: „Mindenekelőtt ember vagyok, vagy legalábbis próbálok az lenni A színészi hivatás szorosan öszszefügg a mindennapi élettel, minden színész szerepe egy részét átviszi a magánéletbe és fordítva. A család nagyon fontos háttér, a nyugalomra és biztonságra, amelyet nyújt, nagy szükségünk van. A színészi elfoglaltság nehezen viselhető el, erről Gabriela Vránová így vélekedik: „A színházi munka (délelőtti próbák, esti előadások), a televízió-, rádiószereplések, a konzervatóriumi előadások meg a háztartás vezetése minden időmet lefoglalja. De olvasnom, tanulnom is kell, ceruzával a kezemben átgondolni, kiművelni a szerepet. És ez az autóban, metrón, bevásárlás közben nem megy. Konzervatóriumban tanítok, az órákra is készülnöm kell. Ezenkívül a fiammal is szeretek beszélgetni, játszani. És van férjem, aki nemcsak megért. hanem segít is. Pedig ö szintén igényes munkát végez. Ha valaki megkérdezi, hogy bírom mindezt, azt felelem: nem bírom. Mégis sokkal többet szeretnék, például darabot írni egy mai Nóráról. De valahányszor el akarom kezdeni, vacsorát kell főznöm, mosnom, rakodnom." A kis Ondrej — akárcsak a többi kisfiú és kislány — minél többet akar lenni az édesanyjával. „Már megszokta, hogy ritkán vagyok otthon, hogy az elalvás előtti puszit tőlem már délután ötkor megkapja, mert az esti előadásra kell mennem. Ondrej jó fiú, kitűnően tanul, szívesen olvas, de legnagyobb hobbija a fényképezés ... és örül annak az ígéretemnek, hogy ha egyszer lesz időm, eljátszok vele valamilyen érdekes szerepet. . Hiszen már játszottak együtt a televízióban, B. Zelenková Nénike című darabjában. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a fiú majd anyja nyomdokain haladna — erre még sem 6, sem a szülők nem gondoltak. A beszélgetés róla, a gyerekről is témához tartozott, mert a legnagyobb és a szó legszebb értelmében vett szerelmekről beszélgettünk. Nórával kezdtük és a modern nő örömeivel, gondjaival végeztük a beszélgetést. Bozena Kollmanová 5
