Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-06-01 / 22. szám

a megfelelő lakás, berendezés. Nevelőnő is kell, olyan, aki hozzáértéssel, türelemmel, szeretettel tud foglalkozni öt kis aprósággal. (Ennyi a megengedett létszám.)

Margit néni azelőtt élelmiszerboltban volt pénztáros. A „Mindent az emberért“ felhívás hozzájuk, a Maksi családhoz is eljutott, és úgy határoztak: a mama szereti a kisgyerekeket, a nagymama, aki egyedül lakik, nem szereti a magányt, és a Hurbanovo utcai házban van bőven hely arra, hogy házi bölcsődét nyissanak.

Margit nénit „betanították“. A szoba berendezését, a felszerelést (kb. 40 000 korona értékben) a városi nemzeti bizottság utalta ki. Gazdaságilag a minibölcsőde az egyik városi anyabölcsődére kapcsolódik. Innen hordják háromszor naponta a kicsinyek táplálékát, Margit néni meg eteti őket.

A mikrobölcsőde naplóját forgatom, amibe dátum szerint pontosan jegyeznek mindent a kicsinyekről. Azt is, hogy hetente kétszer itt járt a doktor néni, minden héten egyszer a nagybölcsőde igazgatónője, havonta kétszer — rendszeresen — a gyermekpszichológus. Azt is bejegyzik, hogy mikor milyen oltást kaptak a gyerekek, melyikük mikor hiányzott betegség vagy egyéb ok miatt.

Ebben a hiányzásrovatban alig volt bejegyzés.

Lehet, hogy éppen olyan gyerekek kerültek ebbe a mikrobölcsődébe, akik ellenállóbbak a betegségekkel szemben. Viszont az is lehet, hogy a kisebb közösségben nevelődés előnye ez is, akárcsak az, hogy élénkebb, gyorsabb a gyerekek értelmi fejlődése. Meglepődtem, mennyi mondókát, gyermekdalt ismernek már ezek a mindössze kétéves apróságok.

Egyelőre három mikrobölcsőde működik Rimaszombatban és ez kevésnek bizonyul. A rendkívül nagy érdeklődés miatt a városi nemzeti bizottság az állami alkalmazottak dolgozóinak gyermekeit részesíti előnyben a felvételnél azzal a reménnyel, hátha megszánják az üzemek saját alkalmazottaikat, és önköltségen maguk létesítenek bölcsődét

vagy miKrobölcsődét. Megvan rá a lehetőségük!

Hogy a város három mikrobölcsődéje közül miért éppen a Hurbanovo utcait választottam? Mert sorrendben ezt említették először. De a másik kettőről is hasonló dicséreteket hallottam.

A kérdésekre megtaláltam a választ. Amit láttam, az meggyőzött arról, hogy a mikrobölcsőde nemcsak szükségmegoldás! Kell a dolgos kéz nálunk. A munkaerőhiányt csak úgy tudjuk csökkenteni, ha minél több bölcsődei férőhelyet biztosítunk, hogy az édesanyák, akik nem élnek a gyermekgondozási segély lehetőségével, a szülési szabadság után újra munkába állhassanak. Ahol nagy bölcsőde építésére nincsenek meg a feltételek, ott a mikrobölcsódénél jobb megoldást jelenleg aligha tudnék elképzelni.

JANDANÉ H. MAGDA

Kertész

leszek,

jón, mert nekem az a véleményem, hogy a tudás az érvényesülés. A jó alapokat az itteni magyar iskolában megszerezte, rajta áll, mit épít rá, és hogyan. A fiúkat is így neveljük. Még nem is nagyon beszélünk arról, ki mi szeretne lenni. Jól tanul Laci is, Pityu is, s ha így folytatják, mi nem fogunk az útjukba állni.

Búcsúzás közben Laci még kihívóan megjegyzi: ő mérnök, építészmérnök lesz. A geometriát szereti a legjobban. A többi leckét is megcsinálja, de csak ha édesanyja figyelmezteti rá.

Borbélyné Hegedűs Irén zavartan hallgatja, hogy Róbert fiát a hetedikesek közt a legügyesebbek közé sorolják, de

fát nevelek.

— Nem szeretem a divatos szakmákat. Mérnök, orvos, pedagógus, idáig ér az emberek többségének képzelete. Ha az érvényesülésről van szó, akkor ez a kezdet és a csúcs. Szeretnék szépet, jót mondani. Két lányom van. Azt akartam, nyomdokaimban haladva tanítók legyenek. Mert én igazán csak a gyerekek közt érzem jól magam. De bárkinek és mindenkor azt mondom: mindenki azt tegye, omit szeret. Lányaimnak sem mondhattam mást, s ha mégis, ők visszafordították fegyverem. Éva lányom most fejezi be az alapiskolát itt, Tardoskedden (TvrdoSovce) aztán Csehországban folytatja a Seói Pedagógiai Szakközépiskolában, ahol pionírvezetői és nevelői képesítést kap majd. Tulajdonképpen pedagógus lesz, mégsem az, amit én szerettem volna. Ügy harcol választott irányzatáért, mintha már most hivatását gyakorolná, védené. Ez jó: így hivatássá fejlődhet egy szakma.

Csomóné Borbély Magda vélekedik így a Tardoskeddi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanítója. Jó néhány gyereknek adott már tanácsot, irányította fantáziáját bizonyos szakmák felé. Sok szülőt győzött már meg gyermekük érdekében arról, hogy az érvényesülés egyik fajtája a hivatástudat és -szeretet.

Ruzsikné Soós Mária háztartásbeli. Korábban egészségügyi dolgozó volt, most négy gyermekét neveli: a nyolcadikos Annát, az ötödikes Lászlót, a harmadikos Istvánt és az óvodás korú Pétert.

— Hiába próbáltam rábeszélni lányomat, hogy nővér, vagy akár orvos legyen. Mondtam neki, nincs szebb hivatás, mint az emberek életéért küzdeni. Mikor elhárította ajánlataimat, a férjem javasolta neki, hogy menjen vegyészeti iskolába, hogy a Duslóban laboráns lehessen. Tiszta munkahely, fehér köpenyben járhatott volna, ö nem. ö csak azt hajtogatta, hogy ökonómus akar lenni. Most már nem szólunk neki. Jól tanul, s ha bármit is tudni fog, az nem veszik el. A lényeg, hogy tanulaz enyhe pirulásban az anyai büszkeség is megbújik. Az iskola titkárnője mentegetőzik: „Mindig mondom Robi tanítóinak, nagyon szigorúan fogják a gyereket, hiszen az semmit sem jelent, hogy itt dolgozom. Igaz, Robi nagyon alapos gyerek."

Robi a gépeket nagyon szereti. Talán édesapja után, aki géplakatos. Gépipari középiskolába megy, bár még végső döntés nem született.

— Nem akarom, hogy gimnáziumba menjen, — folytatja Borbélyné, amikor felvetem ezt a lehetőséget, tekintve, hogy még nem kristályosodott ki a gyerek elképzelése. — Nem biztos, hogy közben nem unja meg a tanulást, és ha nem megy főiskolára, akkor a gimnázium vajmi keveset ad. Egyébként maga dönt, csak a gimnáziumot ne válassza. A másik fiammal jelenleg olyan gondjaim vannak, hogy 6 nem szeret tanulni. „Jó traktoros lesz belőlem” — mondogatja. Nem is bánom, hiszen akkor egész az ember, ha munkáját szereti. Az az igazi érvényesülés, ha valaki szakmáját hivatásnak érezve a maximumot adja önmagából. De tanulnia kell, mert a mának olyan követelményei vannak, hogy megfelelő képzettség és képesítés nélkül már nem állhatja meg senki a helyét. Persze nem veszem egészen komolyan, hogy ö traktoros lesz, hiszen a társadalom széles skáláját nyújtja a lehetőségeknek, benne foglaltatva saját igényeit, s Péter még nagyon kevésről tud. Dehát ő még csak negyedikes.

A Bősi (Gaböíkovo) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola másodikos kisdiákjai szorgalmasan húzogatják, mártogatják az ecsetet. A téma: Mi leszek, ha nagy leszek? Ha hallották is már a szót, hogy érvényesülés, a fogalom lényegét aligha értik. Aligha úgy, mint a felnőttek — esetleg a szüleik. A rajzos vallomások

(elhatározások?) körhyezetük megfigyelésének és élénk fantáziájuknak szüleménye.

Darnay Károly kőműves akar lenni, mert nagy házakat akar építeni. Csak akkor jön zavarba, amikor az előregyártóit elemekről kezdünk beszélni. De — hogy is lehetne másképp — kivágja magát: ö falun fog nagy házakat építeni. (Otthon is építkeznek.)

Mezei Eleonóra zavartan keresi az ellenőrzőjét. Óvónő szeretne lenni, jól tanul, ezt akarja bizonyítani. Miközben a táskájában kutat, feltűnik a sok könyv.

— Ezek nem iskolai könyvek. A könyvtárból kölcsönöztem. Sok mesét kell megtanulnom, hogy a gyerekeknek majd elmondhassam őket. Olvastam már a Hetvenhét magyar népmesét, Az aranyláncon függő kastélyt, Grimm legszebb meséit, a Ludas Matyit. A verseket is szeretem, Weöres Sándorét a legjobban. Korábban rövidebb mesekönyveket olvastam, ahol nagyon sok volt a kép. Édesanya, meg a tanító néni is mondta már, hogy nagyon sokat kell majd tanulnom. És a testvéremet már tanítom is, mert ő kisegítő iskolába jár.

És többen akarnak sofőrök lenni. Néhányon „ponyvás” autóval járni, mások „kamionossal”, sokan „téglát hordóval”. Személyautóval viszont senki. (Talán a vízduzzasztő építésének előszele?!)

Lapacher Iván azonban űrhajósruháról álmodik. Mert repülni szeretne, és még repülőgépen sem ülhetett. „A repülőgép a leggyorsabb autókat is elhagyja, az űrhajó még annál is gyorsabb.” Hogy ahhoz milyen sokat kell tanulni, azt ö még nem tudja

A takarítónő, mint szakma, foglalkozás, nem fordul meg a szülők fejében. Sípos Anikó takarítani akar, amit már most is szeret. Később már nemcsak otthon, az iskolában is ezt fogja tenni. Mert ő takarítónő lesz.

S mellette mindjárt orvos cseperedik. Miklós Anikó és Izsmán Éva is az akar lenni.

Érvényesülés-e, ha ezek az álmok megvalósulnak? Menynyire változnak majd a mostani elképzelések? Hány szülő ellenzi majd, hogy gyermeke elárusitónő, traktoros, sofőr, villanyszerelő, festő, takarítónő legyen, esetleg, hogy fia, lánya gimnáziumban folytassa tanulmányait. Pedig, úgymond, nem szólnak bele a választásba, csak éppen ezt ne, azt ne! Mert a gyerek még nem tudja, mi az érvényesülés. A szülő tudja. (?) Mert ilyen jelszó alatt kergeti el a gyermek legőszintébb álmait, valósítja meg saját akaratát, kényszeríti ilyen, vagy olyan iskolába.

De ki érvényesül ebben az esetben?

NESZMÉRI SÁNDOR