Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-01 / 22. szám
CSEKE GÁBOR* Gyermekkor derékig ködben térdig gyomban állig emlékben foszló kékben dombok keletien agyagcipók nyomok ormótlan agyagcipők a fák nyesetlen gyenge szárnyak füvek gubancos őszi hajszálak apák kérdőjelek az időben anyák halkuló darvak elmenőben házak kopott festékű kockák dalok vékony füstölgő illatocskák hűség síró kutya lánca szükség boszorkányok tánca állig ködben derékig gyomban talpig emlékben foszló kékben Romániai magyar költő. Biricás Endre: ELFELEJTETT EMBEREK »Igen jó reménységgel indul a balatoni Fürdőévad. “ Esti Kurír, június 14. 1942-t írnak. A pesti polgárok a Váci utcán sétálgatnak, az eszpresszókban üldögélnek, moziba, színházba járnak; egy csomó ember katonai behívót kap. Köztük van Bándy Géza is, az »antikatona", aki a hátországba kerül néhány emberrel. Bándynak semmi köze az egészhez muszájból intézkedik, szívesebben olvas detektívregényeket, színházi lapokat, s minden lehető intéznivalót beosztottaira bíz. A katonáira, akik ott vesztek a Oon-kanyarban, akik nem eszmékért harcoltak, hanem egymásért Egymásért lopnak is a kincstári készletből, amiért hadbíróság elé állítanak közülük hármat. A hadbírósági 3gy a szabályzat, az előírások szerint folyik, szabályos vádiratot olvasnak fel, szabályos vádbeszédet mondanak akkor és ott, ahol és amikor már mindennek vége, amikor minden összeomlott, s másnap már az alkalmi hadbíróság emberei együtt menekülnek a vádlottakkal, akiknek a háborúhoz annyi közük van csupán, hogy oda vezényelték őket, s fegyvert is csak azért fogtak a kezükbe, hogy megtisztítsák. Azaz csak menekülnének, menekülhetnének, mert a szálláshelyre menet Bándyék aknára futnak, s hárman ott pusztulnak, hárman súlyosan megsebesülnek. Társaik megtalálják a három holttestet, de a keresztet már nem áshatják a földbe, bajtársaikat már nem temethetik el, a menekülők hada magával sodorja őket is. Bándy Géza megmenekülhetett volna. Anyja - aki híres, befutott írónő — elintézi, hogy hazamehessen szabadságra, s leszereljen. De Bándy az utolsó pillanatban másként határoz. Akkor, amikor megtudja, két társát, mivel zsidók, át akarják helyezni a munkaszolgálatosok közé. S az ítéletre váró .tolvajok* is visszavárják. A zászlóst emberi, erkölcsi tartása parancsolja vissza a Don-kanyarba. Nemcsak azért tér vissza, mert utálja Pestet, a .más bőréért-hósöket", hanem mert katonatársait sem hagyhatja cserben. Amikor aknára futnak, Bándy hátgerincsérülést szenved. A kórházból az állomásra szállítják a sebesülteket, ott még utoljára találkoznak katonatársaikkal, de ahonnan többé már nem indul vonat, mert a németek felrobbantották a síneket. Horváthot, akit családja vár otthon, felesége, két gyermeke, Bándy a menekülő társakra bízza. Mint felettesének joga lenne neki elmenekülni, de Bándy magától értetődőnek veszi, hogy föláldozza életét. Pózmentesen, természetesen veszi, hogy sebesülten ott maradjon másik társával, aki nem tudja, hogy a barackpálinka, mellyel megitatták, utolsó korty volt életében ... Bándy tudja', hogy mindketten megfagynak, vállalja sorsát, mert önmagát is felelősnek érzi. .Holnap visszautazom a frontra...- Nem igaz!... Nem lehet igaz! Olyan szörnyű, amit mondasz. Hisz úgysem segíthetsz rajtuk... Se azokon a tolvajokon, se a másik kettőn. Nem tehetsz róla, téged nem terhel felelősség. — Mindnyájunkat terhel! - felelte halkan Bándy.“ S míg »Kállay Miklós beszédet mondott a felsőházban a honvédség megerősítéséről és a nemzeti egységről. A honvéd élete és lelke egyaránt fontos*; s »A jelenlegi nagyméretű küzdelmek nem érintik a Don menti magyar csapatokat*; s „Megérkezett Oroszországba a tábori színház második csoportja*; s .Kemény küzdelem indult Bars megyében az egyke ellen"; s tisztek az írógépeket, íróasztalokat mentik az emberek helyett, mások emberségből vállalják a halált társuk helyett. Kevés ilyen megrendítő pátoszmentes, letisztult regényt olvastam a második világháborúról, amely tömörségében, egyszerűségében megrendítő. Gr. SIMONFFY ANDRÁS •• IIres kád Petra kitáruló szivvel foglalta el helyét a műhelyben. Tetszett ott neki minden: a levegő megtelt az édes csemege illatával, a rádióból áradó szinte puszta ritmussá egyszerűsödött zene, a gépek zakatolása, az asszonyfecsegés egyhangú zsongásban olvadt össze, a fény sűrű, aranyló tokaji borként csörgött alá a magas ablakokból. Elébe sietett a múvezetőnő. Egy közömbös, minden rokonszenvet nélkülözd pillantással végigmérte Petrát, s megkérdezte: — Hogy hívnak? — Petrának. — Kár, hogy nem Pavlának. — Petra nem mondott ellent. Lehet, hogy ebben a műhelyben inkább megfelelne a Pavla név, ha egyszer a művezetőnőnek ez a véleménye. Máskülönben egészen megtetszett neki az asszony. Erőteljes, de nőies vonásai voltak, kiálló arccsontja, apró füle, mélyen ülő szemében rejtett fények villogtak. Vajon milyen fények? A jókedv vagy a rosszindulat fényei? Petra nem tudta eldönteni. Várta, milyen munkát kap. Legszívesebben a szomszédos teremben ült volna a futószalag végében, és mandulát osztályozott volna, ám a művezetőnő ide irányította. Minden szava úgy hangzott, mintha tankönyvből olvasná. A mandulás keveréket összegyúrjuk, formába töltjük, s az édes massza kész hasábjait tepsire rakva áthordjuk a csomagolóba. — Remélem, a királykisasszony otthon maradt, s ide csak egy egyszerű lány jött — jegyezte meg a művezetőnő. — Igen — bólintott Petra. Azzal nekigyürkőzött, hogy megbirkózzon a szívós, illatozó anyaggal. Gyúrta, dagasztotta, tépte, cibálta, formát adott neki, becsülgette a súlyát. Hamarosan rájött, hogy milyen könnyű dolguk volt az iskolában a szavakkal. A szirupból, zúzalékból és finom magokból összekevert édes tészta dacosan ellenállt a formázó ujjaknak. Petra rövidesen éppúgy verejtékezett, mint a többi munkásnő. • Ez a munka személyiségének mindössze két vonását igényelte. Elsősorban a türelmét, s az volt benne a kezdethez elég, mert hiszen merőben új munkába fogott, és a mandulás masszával folytatott küzdelmet meg is akarta nyerni. Másodsorban pedig az erejét, de az sem hiányzott fiatal testéből. Különben itt fölösleges volt bármiféle ötlet, találékonyság, képzelőerő, gondolat. Semmi ilyesmit
