Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-01 / 22. szám
- Pszt I - suttogta a Ha, amikor belépett. - Elég rosszkor lőttél haza, ami azt illeti. Vendégeim vannak. Úgyhogy maradj csendben, ha lehet. Az ágy alatt például egy teve hasal.- Teve... - morogta. - Mit csinál ott az a teve?- Csak hasalgat, nézd meg. Letérdelt, benézett az ágy alá, de csak pormacskákat látott a félhomályban. A pormacskáknak a szeme se villog, csak ülnek.- Nagyon kicsi teve lehet - mondta rosszkedvűen.- Dehogy! Ez egy egészen nagy teveI Ingridnek hívják.- Aha. Ingrid. — ,Ingrid’ mélázott, és megkérdezte, ahogy szokta: — iá voltál?- £n jó. £s tel iaj, oda ne üljl Nem látod a medvét?- Medvét?- Persze. Nagy, mérges medve, a fotelomban ül, és olvas a kutyának. Inkább simogasd meg azt a kutyát, mert nagyon megvertem az efőbb. Mit vétett szegény ?- Nem vett el semmit, csak megharapott. Itt, látod? A kisliú felemelte a lábát, de csak sima, sértetlen bőre látszott. - Látod, mennyire vérzik? Be is kötöttem, azért sántikálok. Amúgy nem rossz kutya. Sokkal jobb, mint a róka, oki az asztalodon ül, és csak nézeget. Látod? Vicsorog is. Odament az asztalhoz, és megsimogatta a levegőt. »Látnom kell“, gondolta közben a kisfiú apja, .látnom kell, hogy itt egy róka ül. Ahogy gyerekkoromban képes voltam rá. Sunyi, barna pofájú róka. Nyalogatja a szája szélét." De csak egy egészen rövid pillanatig látta a rókát. A felnőttek a legegyszerűbb dolgokra is képtelenek. Egy felnőttről néha nem is gondolná az ember, hogy ő is volt gyerek.- A rókával ma nem vagyok jóban - hallotta a kisfiú apja. - Két egeremet megette ma És nem is ravasz.- A róka csirkét eszik inkább próbálkozott. — Csirkét is — oktatta a kisfiú. - De ez egérevő róka. Ilyen csak egy van a világon. Meg még kettő, de nem nekem. Nem kellene megszerezni a másik kettőt is? Elférnének itt.- Nem lehet. Az egyik erdőben lakik. A másikat régóta nem látták, a harmadik az enyém. Ez a legszebb egérevő róka, ha nem is ravasz.- Aha — bólintott. - Csakugyan ez a legszebb. Elfeledkezve a tevéről, leült az ágyra. Megnyekkentek a rugók.- Nem hallod? — keseredett el a kisfiú. - Nem hallod, hogy sir a teve? Nem jut eszedbe, hogy nyomódik a púpja. A kisfiú apja lelpattant onnan. - Hát légy szives kergesd ki azt a tevét! — kiabálta. De rögtön eszébe jutott, hogy nem jó dolog kiabálni, ha az embernek nincs igaza, így aztán azt mondta még: - Szeretném látni azt a hires tevét. Nem jön ki. Ott lakik.- És ha lefekszünk, mi lesz vele? Bemászik hozzám. Elfér az ágyadban? — Na hallod! Azért teve. Majd kicsit ferdén alszom.- Aha... És mondd csak - érdeklődött óvatosan a kisfiú apja -, hány púpú az a teve? Hatpúpú.- De hát hatpúpú tevét nem szabod lakásban tartaniI Csak állatkertben. Csak állatkertben? Csak ott. A kisfiú felnevetett: - Hát nem látod, hogy ez most egy nagy állat kert?- Ja ... - nézett körül a lakásban a kisfiú apja. Különben minden bútor a helyén állt. De azért volt egy olyan érzése, hogy ez a lakás csakugyan egy nagy állatkert.- Az más - biccentett. - Persze. Allatkert, azt mondod? — Kiment a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát, meri elég fáradt volt. Egész délelőtt vitatkoznia kellett egy tevével. A fürdőkád szinültig volt vízzel. Az aitónyitásra rózsaszínű víziló dugta ki fejét a szappanhabból. — Na de uram! — méltatlankodott a víziló. - Kopogtatás nélkül rám nyit?- Bocsánat... - Várt egy percig, aztán újra benyitott a kisfiú apja. Megint ott látta a vízilovat. És akkor már tudta, hogy ez az ő gyerekkori vízilova ... - Kumpala Jónás? - kérdezte bizonytalanul -, te vagy az? — Naná - prüszkölt a víziló. Szép, hogy megismersz.- Mi van veled? Rég láttalak.- Hülye kérdéseid vannak. Vakard meg inkább a hátam. Ahhoz senki más nem értett úgy... így jó lesz?- Hát... Nem vagy már az a régi. Kicsit feljebb, balra ... A kisliú csodálkozva állt meg mellettük: - Mit csinálsz a kezeddel? - kérdezte félénken.- Nem látod? Egy víziló fürdik a kádban. Annak a hátát vakarom. De csak az óramutató járásával ellenkező irányban szabod, úgy szereti. A kisfiú közelebb hajolt.- Víziló, azt mondod?- Kumpala Jónás a becsületes neve - mondta a kisfiú apja, és beleizzadt a dologba. — Tetszik?- De hiszen ez egy egészen üres kád — nevetett fel kajánul a kisfiú. - Te becsapsz engem. Ez üres kód! Ores! Ugye, Ingrid? nem igényelt ez a munka. Bizonyos fokú jegyesség, nagy adag alkalmazkodóképesség, megszokás — és Petra bekapcsolódhatott a közös társalgásba. A műhelyben kíváncsian fogadták, mint olyan valakit, aki friss áramlást hoz az áporodott levegőbe. A munkásnők sóváran faggatták, kutattak a bensőjében, mindenfélével törődtek, ami nem tartozott rájuk, mindenáron szórakozni akartak. Az egyhangú, gépies munka felszínre hozta az asszonyi jellemek különbözőségét. — Mihasznának érezném magam, ha csak két gyerekem volna. Hát neked hány lesz? — Még nem döntöttem el. — De szemfülesnek szemfüles vagy. Sokszor látlak az utcán fiúkkal. — Lehet, hogy látott — hagyta rá Petra. — Hány fiúd van? — Három. — Az asszonyok csiklandósan fölnevettek, mert hiszen régóta egy férfihoz szokott már mindegyikük. Munka után Petra együtt sodródott a gyárkapun kitóduló asszonyokkal, amikor a három fiú egyike kihúzta a tömegből. Ruda volt. Lenyíratta a haját, s ezáltal ugyancsak megférfiasodott. Senki sem nézett rá, de mindenki látta. Túlságosan is életrevaló fickó. A Geiger-féle számlálócső jókora feszültséget mérne benne. Petra nem örült a jöttének Fájt a háta. Két karja fáradtan csüngött lefelé. Hanem hát mit tegyen? Kénytelen-kelletlen kikanyarodott az országút szélére, s türelmesen megvárta, hogy az asszonyok elhaladjanak mellettük. kadni? Petra az éber megfontoltság bástyája mögé húzódott. — Húsz év múlva birtokba vesszük a holdat, gyárak lesznek a tenger fenekén, Párizsba egypár pillanat alatt eljut az ember, s a televíziós riport egy gombnyomásra bejön a világ bármelyik sarkából. Lehetetlenné válik bármiféle kaland. Nem értelek. — Látni akarom a világot. A világ olyan, mint egy nagy színház, és én látni akarom. Itthon maradni?! Eszem ágában sincs. Miért mondod mindezt nekem? Gyere velem. Petrából kitört a nevetés. — Te mindig ilyen dilis voltál, vagy képezted magad? — Semmi kétség, ennek nincs ki mind a négy kereke. Egy népvándorlás korabeli őse szólalt meg benne, és most mindent veszni hagy. Hurrá, ki a vak világba! Bepakolsz két nadrágot Attól még nem leszek fiú. ség. Ügy megyünk, mint férj és fele— Csak nem képzeled magad férfinak? — Tudja isten. Az biztos, hogy egyelőre senki sem parancsol. Hát a kosarad már nem elég? — A kosár... — nevetett Ruda. — Hiszen ha minden úgy volna, mint a kosárban! bán. De hiszen megállsz a magad lá- Azt hiszed? — figyelt fel Ruda. — Gondolod, hogy meg tudok állni a lábamon? Petra pontosan ráhibázott. Ruda csakugyan a maga lábán állt. De hogyan is szakadt el a szüleitől? Gyakran éjszakázott a szövetkezeti vállalat szolgálati szobájában, a Szent Margittemplom közelében. Kimosta a farmernadrágját meg a trikóját, megstoppolta a zokniját. Mit is csinálna otthon? A szülei egy toronyházban laktak a város másik végén. A tizenegyedik emeletről ugyan szép kilátás nyílt, de különben olyan volt, mint a börtön. A lakást nem lehetett mozdítani. Egy és ugyanazon a helyen maradt mindig. A hozzá vivő út meg olyan volt, mintha zsinóron rángatnák az embert: föl, le, föl, le. Az apja eleinte többször ellenőrizte, de a fiút este is a helyén találta. Aztán felhagyott vele. Így Ruda már tizennyolc éves korában szabad volt, és apjáról, anyjáról teljesen megfeledkezett. Este Petra csak egy pillantást vetett a szüleire, s tüstént észrevette az erők eltolódását. Lám, újratérképezték az életet. Anya arcán fáradt mosoly vibrált, Severin doktor hallgatott. Mi mást várhatott volna tőle az ember, mint nemeslelkűséget? Már túl volt a szíve ellen való döntésen. Lemondott a domaníni házról, mert nem tehetett mást. Egyszerűsíteni szerette volna az életét a betegei érdekében. Szerette a falut, rajongott a természetért, ám ugyanakkor ő volt a család oltalmazója is. Nem kényszerítheti a feleségét, hogy tyúkokat etessen és kútról hordja a vizet. Nem kényszeríthet rá egy másféle boldogságot a kedve ellenére. Kinek zöldellnek a fák? Csak a madaraknak. Kinek a birodalma a folyó? Csakis a halaké. Hát a vadaskert? A muflonoké. Meg Obnisko erdészé. £s kire vár a Donáték háza? Valaki másra, akinek nyolc gyereke van, és nem fél a falutól. Petra örül, hogy a szülei kibékültek. Betartották a család íratlan törvényét, amely megszabta, hogy semmiféle viszály sem tarthat egy napnál tovább, s ‘ráadásul Petra elképzelésének is megfeleltek. Petra vidám egyetértésben akarta látni őket. Csak az csöppentett ürömöt a kedvébe, hogy mind a ketten valamivel öregebbnek látszottak. HIDEGHÉTY ERZSÉBET fordítása — Jól nézz meg! Mi hiányzik rólam? — nevetett Ruda. A hajad. — Igen. Meg kellett nyiratkoznom, de a gondolataim megmaradtak. Illik neked a rövid haj. — Azért ne hidd, hogy gyáva vagyok! — Sohasem gondoltam rólad, hogy gyáva vagy. — Tudok éhezni, akkor alszom, amikor akarok, ismerem a villamosság minden csínját-bínját, van szerszámos táskám... Mit akart Ruda? Hová akart kilyu-BOHUMIL ftlHA •• Ot isten száll a tengeren (RÉSZLET) 7
