Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-04-06 / 14. szám

data, lelkiismerete. — Vélekedik Kasliar Stanislav mérnök, igazgatóhelyettes, a gyártási részleg vezetője. — Ez év januárjától dolgozom itt, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy felmérjem a helyzetet. Szebb idők várnak ránk. Az árutermelés tervét teljesítjük. Ebben a legnagyobb része a fonodának van, ahol nagyon jó a kollektíva, a szakszervezet, a pártszervezet és a gazdasági vezetés, s nem utolsósorban a SZISZ, hiszen többségük fiatal. Egyéni és kollektív kötelezettségvállalásaik teljesítésével 1977-ben terven felül 60 000 kg fonalat gyártottak. A jövedelemben mutatkozó lemaradást is igyekszünk behozni. Az itt gyártott fonál nagyobb részét fel is dolgozzuk, de a szövödénk munkája még nem éri el a kívánt szintet. A nemrég az üzem élére került új részlegvezető számos intézkedést foganatosított a terv teljesítésére. Több mint hatszáz ember dolgozik ott. Az elmúlt években nem terveztek generáljavitásokat, s ennek következtében leromlott a gépek műszaki állapota; nem termelhettünk jó minőségű szövetet, s a tervezett jövedelmet sem értük el. De nemcsak erről volt szó. Számos szakképzett szövőnő elment, nagy volt a fluktuáció, amit a káderek stabilizációjával igyekszünk megszüntetni.

A formálódó kollektíva öntudatának legszebb bizonyítéka a fonodaiak helytállása az 1976. július 27-i tűzvész pusztítása után. A fonalat dolgozóink ezután Ruzomberokban készítették, s idehaza még ma is gyakran rendeznek külön műszakokat. Reméljük ezekre egyre ritkábban lesz szükség, mivel a leégett csarnok helyreállítása utón, itt

tines szövetek minden vásárló tetszését

lép kapcsolatában a hozzáértés is fonfázisa a minőség ellenőrzése véleményüket egyszerre formálja

[FtEdltEStETLlD

is megkezdődött már a munka. Erre senkit sem kényszeríthettünk, akik vállalták, azokban már megtermett a munkásöntudat.

A Lévai Gyapotfeldolgozóban az átlagéletkor egyike a legalacsonyabbaknak az országban. Az itt dolgozók többsége^ harminc éven aluli. Az alkalmazottak hatvan százaléka nő. A két adat is bizonyítja, hogy az üzem bölcsőde-, óvoda- és lakásgondokkal küzd. Keresik a megoldást, ennek ellenére az üzemből 1977-ben a nők húsz százaléka ment el. Többségük anyasági szabadságra; 28 anyuka kiskorú gyermekét gondozza. Az 1977-ben anyasági szabadságon levő nők közül 82-en nem térlek vissza, mivel gyermeküket nem tudták bölcsődébe elhelyezni. Az itt dolgozó asszonyok többsége a környező falvakból jár be. Számukra nem építhet az üzem külön bölcsődét, óvodát. Léván ősszel adják át a 120 férőhelyes, új bölcsőde-óvoda komplexumot.

Sajnos még azt a gyakorlatot sem folytatják az üzem vezetői, hogy az egyes falvak bölcsődéjében, óvodájában néhány helyet szerződéssel, vagy patronátus vállalásával lekötnének az onnan bejáró nők gyermekei számára, így számos jó, szakképzett munkásnő kénytelen a népgazdaság más területén munkát keresni, vagy otthon maradni. Szakmai képzésük több százezer

koronába került, s végeredményben tudásuk kihasználatlanul marad.

Másik lényeges gond a lakás. Gyakorlatilag elegendő garzon és egyszobás lakás áll a fiatalok rendelkezésére. Többségük azonban egyfajta igényességre hivatkozva nem hajlandó ilyenekbe költözni. így aztán egyre több egyedül élő fiatal kap új lakást. Az „igényesek” pedig évekig várnak, vagy rosszabb esetben odébbállnak.

— Mezőgazdasági vidék, errefelé az emberek még kötődnek a földhöz. Az üzemben dolgozók többsége, lányok, asszonyok, ilyen „háttérrel" került ide. Az első évekhez képest a helyzet gyökeresen megváltozott. A külső tényezőktől, behatásoktól független munka saját arcára formálja az embereket. — Mondja Mrisa Ján, az üzemi pártszervezet alelnöke. — A munkásöntudat, az üzemhez való kötődés, az „itt dolgozok, tehát az enyém is" nézet lassan gyökeret ver. Igen hosszú folyamat végét jelzi ez.

— Innen küldtek ki az egyik csehországi üzem szakmunkásképző intézetébe. Ide jöttem vissza, és egyre inkább az a meggyőződésem, hogy szükség van rám — Zakariás Anna az üzem átadása óta dolgozik a fonodában. — Miből gondolom ezt? Hát az egész eddigi munkámat értékelik. Nemrég lakást is kaptam. Tudom, ez nem minden, mégis meghatározó lehet abban,

hogy egy munkásnő elmegy, vagy itt marad és vállalja a nehézségeket. Mert azok is akadnak. Egymásra is hatással vagyunk. A gyengébbeket, a lustábbakat lelkesedéssel magunkkal visszük.

Két és fél ezer ember életének meghatározója lett ez a gyár. Magatartásukat, véleményüket egyszerre formálja, jó vagy rossz irányba. A riportot két esettel kezdtem, amelyeknek szem- és fültanúja voltam. Az öntudatosodást, a rendszerességet, a jó munkát támogató vezető eljárását, szemben a közömbösen vállat vonó termelésszervező szakemberrel. Távol áll tőlem az általánosítás, de meggondolandó, hogy egy üzemben, ahol fiatalok dolgoznak, szakmunkástanulók, szövőnők, művezetők, technikusok, mérnökök, megengedhető-e ilyen kettősség. Hiszen a jó vezető becsületes szándékát is semlegesítheti a másik közömbössége.

A nehézségeket, a hiányosságokat a lévaiak is látják. Jó érzéssel töltött el és nem tűnt udvariasság diktálta gesztusnak Kasliar mérnök kérdése; — Mi tetszett és mi nem tetszett üzemünkben?

Ami nem tetszett neki is elmondtam, s ami figyelemre méltó arról a riportban is említést tettem. A két ellenkező véglet közül inkább az utóbbiból van több a Lévai Gyapotfeldolgozóban, s ez biztató a jövőre nézve.

DUSZA ISTVÁN