Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-04-06 / 14. szám
Házasság, család — XIII. Későn tanultam meg olvasni. Ebben a nagyapám a bűnös. Születésem idején vonult vissza a hivatali, társadalmi és egyéb tevékenységtől, s a szabad idejét — azaz minden idejét — az unokák nevelésének szentelhette. Az én nevelésem pedig így lógta Iható össze: a nagyapám felolvasott. Az ö egyhangú mormolására ébredtem, reggeliztem, ebédeltem, játszottam az udvaron, vacsoráztam és feküdtem le aludni: igy ismertem meg Puskint, Lermontovot, Tolsztojt és sok külföldi klasszikust. A nagyapám kizárólag azt olvasta, ami ót érdekelte, anélkül, hogy bármit is kihagyott volna a szövegből, hisz még oly kicsi voltam, nem érdekelhetett semmi „nem gyereknek való". Néha a nagyapám a mondat közben elszunnyadt. Ilyenkor megböktem: Na, nagyapa ... Kinyitotta a szemét, s a tekintete olyan tiszta és pajkos volt, hogy nemegyszer úgy tűnt fel nekem, csak tetteti magát, hogy meggyőződjön, figyelmesen hallgatom-e; csöppet sem haragudott, elégedetten hümmögve folytatta a könyvet, sőt egy ideig igyekezett kifejezően olvasni, de később újból egyhangúan mormolt, ami mellesleg engem egyáltalán nem zavart abban, hogy kövessem a kibontakozó cselekményt. Gondtalan gyermekkoromat — ahogy az lenni szokott — az iskola szakította meg. Azt hiszem, az osztályban egyedül én nem tanultam meg olvasni, akadozva, megfeszített erővel küszködtem az olvasókönyvvel: „Mása kását eszik“. A tudás — hatalom, de én, bevallom, nem törtem magam érte, mivel a nagyapám a regények és elbeszélések több órás felolvasásaival továbbra is elszórakoztatott. Hallván a világ legbúsabb meséjét Rómeóról és Júliáról vagy Francesca de Rimini nem kevésbé szomorú történetét, természetesen nem korbácsolta fel képzeletemet Mása, aki kását eszik. A szüleim már arra gondoltak, hogy megszakítják kapcsolatomat a nagyapával, de hát mint minden fiatalnak, sok egyéb elfoglaltságuk volt a gyermeknevelésen kívül, s mi a nagyapával bőséges időt töltöttünk együtt az ő felügyeletük nélkül, amikor a nagyapa változatlanul felolvasott. Igen ám, de a nagyapa öregedett. Az öregedésnek és a gyerekkornak különböző szakaszai vannak, s mindegyik szakasz élesen különbözik az előzőtől. A nagyapa ugyanolyan gyorsan veszítette el az erejét, amilyen gyorsan én — az unokája — erősödtem. Ha elaludt vagy szünetet tartott az olvasásban, már nem voltam türelmes, mint azelőtt. En hálátlan izgatottan, sőt dühösen ébresztgettem: „Na, mi lesz!?...“ Egyszer kikaptam elgyöngült kezéből a könyvet, és feldúltan magam próbáltam olvasni. Ügy jártam, mint a majom a szemüveggel! — elfogott a düh a szabvány nyomtatás tovalutó pici betűi láttán. Má-sát, aki ká-sát eszik, jóval nagyobb betűkkel nyomtatták. Elhajítottam a könyvet. Az önálló olvasás első kísérletét tehát nem koronázta siker. Meglehetősen hosszú idő telt el, amíg a következő kísérletre rászántam magam. Végül, természetesen, vettem az akadályt — megtanultam olvasni. A nagyapa, akire már nem szorultam rá, fokozatosan, eltűnt az életemből. Egyre öregedett, én megnőttem, de már egymástól függetlenül éltünk, a kapcsolatunkba udvarias és rideg hivatalosság lopakodott be. Engem ez kevéssé zavart. Hát a nagyapát? Igaz, mindig azt olvasta, ami őt érdekelte, de ki tudja, mit jelentett neki a felolvasás, mire gondolt, amikor a könyvből felnézett rám, aki mellette matattam. Es mit jelent vajon az öreg, visszavonult ember számára egy lény, akinek szüksége van rá, aki a ragaszkodását oly egyszerűen és nyíltan mutatja ki, ahogy csak egy gyermek képes? Nem tudhatom ... Szeretném átélni egyszer, amit valaha a nagyapám érzett. Okos könyveket fogok hangosan olvasni a lányomnak s később — ha lesz — az unokámnak. Végül is minden ember joga, hogy éljen mindazzal, amit a sorsa lehetővé tesz. Nogyezsda Koisenyrkova: Az anyai és gyermeki szeretetről B. Petrák Márta fordítása A válással kapcsolatban szólnunk kell még az elvált házastársak kölcsönös eltartási kötelezettségéről is. (Űn. szükséges eltartáshoz való hozzájárulás.) Mint ismeretes, amíg a házasság fennáll, a házastársaknak kölcsönös eltartási kötelezettségük van egymással szemben, amit rendes körülmények között természetben teljesítenek, legtöbbnyire úgy, hogy a közös háztartásban nemcsak a közös, hanem az egyéni szükségleteiket is együtt, a közös keresetükből természetben elégítik ki. Ha ezt valamelyikük nem teljesíti, vagy azért, mert nem járul hozzá a közös háztartás kiadásaihoz, illetve a másik házastárs szükségleteinek kielégítéséhez, vagy azért, mert nem élnek közös háztartásban, ami a házasságból eredő alapvető kötelességek megszegését jelenti, akkor a tarlásdíj-kötelezettséget készpénzben kell kifizetni, aminek összegét a bíróság állapítja meg abból az alapelvből kiindulva, hogy a tartásdíjnak elvben biztosítania kell mindkét fél egyenlő anyagi és kulturális életszínvonalát! A házasság megszűnésével — bírósági felbontásával — a házastársak ilyen jellegű kölcsönös eltartási kötelezettsége is megszűnik. Az elvált házastársnak a válás után csak ún. eltartási hozzájárulásra van igénye akkor, ha saját maga nem képes önmaga eltartásáról gondoskodni. Az eltartási hozzájárulás mértéke más, lényegesen szőkébb tartalmú, mint a házasság fennállása alatti tartásdíj mértéke! E hozzájárulás megállapításánál már nem érvényes az az elv, hogy a két fél anyagi és kulturális színvonala elvileg egyenlő legyen, mert ez a hozzájárulás csak a legszükségesebb eltartás biztosítására szolgál. Erre az eltartási hozzájárulásra való igényt a válás jogerős kimondása után kell az arra rászoruló elvált félnek a bíróságnál érvényesítenie, mert a bíróság csak az érvényesítés napjától kezdődően ítéli meg e követelést. E hozzájárulási kötelezettség a válástól számítva legfeljebb öt évig tart! Azonban rendkívüli esetekben fontos okokból a bíróság időkorlátozás nélkül is meghosszabbíthatja a kötelezettségeket akkor, ha az elvált házastárs ez idő letelte után sem képes önmaga eltartásáról gondoskodni. Ez az eset állhat fenn akkor, ha például rokkant, vagy egészségi állapota miatt munkaképtelen nőről van szó, akinek nincs sem keresete, sem más jövedelme, vagy ha az elvált asszony kiskorú gyermekeiről való gondoskodás miatt nem léphet munkába, mert nem tud róluk másképp gondoskodni, vagy bölcsődében, óvodában elhelyezni őket. Olyan helyzet is előállhat, hogy az idősebb nő, aki nem volt munkaviszonyban, vagy még nem nyugdíjjogosult, korára és egészségi állapotára való tekintettel nem kap munkát, vagy annyit sem tud keresni, ami a legszükségesebb eltartására szükséges. Ha a jogosult személy új házasságra lép, akkor a volt házastársával szemben fennállott igénye az eltartási hozzájárulásra megszűnik, s az újabb házasságának megszűnése esetén sem újul meg. Ezt az eltartási hozzájárulást a bíróság nem ítélheti meg akkor, ha a szocialista társadalom erkölcsi elveivel ellentétben állna. DR. BERTHA GÉZA (folytatjuk) fi EGÉSZSÉGŰNK VÉDELMÉBEN Az idült, vagyis állandó székrekedés, ami egyébként a nőknél jóval gyakoribb mint a férfiaknál, sok kisebb-nogyobb kellemetlen panasz előidézője lehet. Többek kőzett bizonyos idő után aranyeret okozhat, ami komoly és fájdalmas s ha elhanyagolják, hosszan tartó betegség. Kisebb, de rendkívül kellemetlen tünetek: rossz szájszag, beteges arcszín, gyakran pattanásos bőr s nemcsak az arcon, állandó telítettség, feffúvódottság érzése, vagy állandó kellemetlen közérzet, gyokori fejfájás. A panaszok a székrekedés befejeztével megszűnnek. Természetesen, mint minden más bojt, a székrekedést is jobb megelőzni. Már az egészen kicsi gyermekbe be kell oltani a higiénia, a testápolás szokásait (az édesanyának ügyelnie kell, hogy a gyermeknek mindennap legyen széklete). A felnőtt ember, ha huzamosabb ideig küzd székrekedéssel, szinte természetesnek veszi, hogy hashajtót szedjen. Ej azonban a legrosszabb segítség, meri egy ideig hosznál, de később a szervezet megszokja és hatástalanná válik. A székrekedésben szenvedőknek a legtöbb esetben változtatni kell az életmódjukon és táplálkozási szokásaikon. Több mozgásra van szükségük — mtndennopi sétára és 10—20 perces tornára. Főleg az ülőfogiaikozósúaknál nagyon fontos! Étrendjükben csökkentsék a minimumra a kenyeret, tésztaféléket, a túl zsíros, nehéz ételeket. Ezzel szemben sok nyers gyümölcsöt és zöldségfélét kell fogyasztaniuk, azon kívül sok tejet, tejterméket. Az emésztőrendszerre igen jó hatással van a joghurt,'aludttej, savó. A főzéshez állati zsiradék helyett étolajat használjanak. Ajánlhatjuk még a gyógyszertárakban kapható Reduktan vagy Senna teát, vagy a Senagran nevű készítményt, ami szárított gyógyfüvek keveréke. Jó a Saratica ásványvíz is. Amennyiben az életmód és étrend megváltoztatása, továbbá az ajánlott teák sem segítenének egy-két hónapon belül, panaszukkal feltétlenül keressék fel az orvost. (folytatjuk)
