Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-04-06 / 14. szám
ÉLETREGÉNY HELYETT SŰRŰN TELEGÉPELT. SOK-SOK OLDALAS SZÖVEG. EMLÉKEZÉS: MÁRTÍROKRA, HALDOKLÓKRA. SÍRÓ ASSZONYOKRA, ÉHEZŐ GYEREKEKRE... EMLÉKEZÉS: A MEGFESZÜLT AKARATRA. IZZADSAGOS MUNKÁRA, A DACOS FÉLELMET NEM ISMERŐ ELLENÁLLÁSRA, AZ ELSZÁNTSÁGRA, A HÁLÁL KÍSÉRTŐ Árnyékára. .. MEZEI JENŐ, NYUGALMAZOTT VASÚTI DOLGOZŐ, TISZTOKTATÓ VALLOMÁSAI, EMLÉKEZÉSEI EZEK A SOROK. ÉLETREGÉNY IS LEHETNE. MINT AHOGY GYŐRBEN, E KIS HATARMENTI VAROSBAN MEGANNYI NÉVTELEN HŐSNEK AZ ÉLETE AZ LEHETNE. ÉS VAJON HÁNY ILYEN HŐSIES MAGATARTÁSRÓL SZÓLÓ ÉLETREGÉNYT LEHETNE ÍRNI HAZÄJA VAGY AKAR EURÓPA FÖLDJÉRŐL? VAJON A SOK ISMERT SZÁMADAT ÉS VALÓSÁG MÖGÖTT HÁNYÁN ÉLNEK MÉG OLYANOK, AKIKBEN MÉG MA IS. HARMADÉVSZAZAD TELTÉVEL AKAR EGYETLEN MONDAT IS TRAGIKUS EMLÉKEK SOROZATÁT IDÉZI FEL? (MEZEI JANOS VISSZAEMLÉKEZÉSEI A MAGYARORSZÁGI NŐK LAPJA „EZT ÍRJAK MEG“! PALYÄZATARA ÍRÓDOTT. MAGYARORSZÁG FELSZABADULASA ÉVFORDULÓJÁNAK ALKALMÁBÓL E PÁLYAMUNKÁBÓL KÖZLÜNK NÉHÁNY FEJEZETET.) M. A. A vasutasok hősi helytállása a felszabadulás előtt és után (részletek) ЯТу-Ьеп Thurzó Gábor a „Ráttek" című novellájából készült filmben a minisztert alakító színész drámai kijelentése ragadta meg a figyelmem, amely így hangzott: „Aláírásomra vonatszóm ment az érték Nyugatra." Gondolatainkat, érzelmeinket mélyen felkavarta ez a mondat, és ez adta az ötletet megírni azt, hagy sok helyen ennek ellenkezője is történt ... Láttuk, éreztük a magyar-német barátság népünk életére kiható szomorú következményeit. Az 1940-es évek elején kötött kereskedelmi szerződés értelmében minden mezőgazdasági „terményfelesleget" át kellett adnunk a németeknek. A kiviteli tanúsítványokban, mi, vasutasok, láttuk, hogy az árak nagyon alacsonyak voltak, és később megtudtuk azt is, hogy a német márkát húsz százalék felárral kellett elszámolni. Valóban vonatszómra ment a sok gabona, liszt, élőállat, hús, állati és növényi zsiradék Németországba. A háborús évek borzalmai külön fejezetbe tortoznok. Itt csupán anynyit említek meg, hogy a német megszállás kegyetlenségeinek a vasutasok között igen sok tanúja él még. Látva a németek kegyetlenkedéseit és a „Viszünk mindent nyugatra" jelszót — megkezdődött a vasutasok ellenállása. Néhány epizód, amire harminchárom év távlatából is jól emlékszem: — 1942. dec. 22-én Acs állomás bejárati jelzőjénél álló német katonai lőszervonatba belefutott egy német katonákat a frontra visszaszállító „szabadsógos" gyorsvonat. Az ütközés okozta robbanás sok lőszerébe és katonájába került a németeknek. Mi, vasutasok, láttuk, hogy a „Mindent nyugatra jelszóval" kezdetben még a trágyát is kivitték a fronton kiürült vagonokban. Később már minden elérhető anyagot elvittek: vasat, fémeket, fát, szenet, olajat, élelmet, textilfélét, építőanyagokat ... A áruval megrakott vagonokat az állomásokon nem továbbították a címzettekhez, hanem a németek áttol .Nyugatra" átbárcázva Németországba irányították valamennyit. Nemegyszer láttuk azt is, hogy egy-egy áthelyezett dolgozó bútorait, ingóságait is átbárcárták nyugatra. Ezt látva már 1943-ban, de különösen 1944-től a győri vasutasok — a nyilas és németborát vasutasok mellőzésével — az üzemek, gyárak munkásaival összefogva megállapodtunk, hogy „Mentsük, ami menthető" jelszóval a Győrön keresztül menő vonatokból, elsősorban a Nyugatra irányítottakból kirakattuk, eltérítettük a szállítmányt, rendszerint vissza a küldő gyárhoz. Sok árut sikerült megmentenünk és visszautalnunk a Magyar Vagon- és Gépgyárba, szeszgyárba, gázgyárba, textil- és lenfonó gyárakba. Sok vagont átcímeztünk a veszprémi és szombathelyi állomásra, és megegyezésünk alopján ott rakták ki azokat. Még nagyobb ellenállásra és mentésre késztetett bennünket az 1944. április 13-i győri szőnyegbombázás, amely városunkban felbecsülhetetlen károkat okozott. Emberéletben, anyagiakban egyaránt. Számos hűséges vasúti munkásunk is odaveszett, eltűnt. A teherpályaudvar és raktárak felújítása elsőrendű feladat volt, kemény munkát követelt a pályomunkásoktól. Hiszen enélkül a gyárok sem kezdhettek volna újra. És tovább menthettük, ami menthető volt. Emlékezetes egy esemény, omely a Magyar Textilgyárban játszóídott le. Először irányítottunk oda árut: fonalat, textíliát, cementet. Csak hosszas rábeszélésre voltak hajlandók kirakni, mivelhogy „nem volt az övék". Az átbárcázásokat, a gyárakba állításokat a náci tisztek később észrevették, és figyeltek bennünket. Ekkor elhatároztuk, hogy a vasúti kocsik csapágyába homokot, kavicsot szórunk, hogy azok hőnfutottak legyenek és ne tudjuk azokat kiszállítani. így sok kocsit Győrben és környékén ki kellett üríteni, könynyebbé tenni. Sok gabona került a lébényi malomba, ahol azt megőrölték és itthon maradt a liszt... Persze erre is rájöttek. Később még azt is megpróbáltuk, hogy civilbe öltözve láttunk munkához, hogy a figyelmet eltereljük magunkról. Én negyvennégy szeptemberében indultam a frontra, de hamarosan leszereltem, mivel vonatunk a félúton szovjet fogságba esett. Visszavonulásunkkor is láttuk a vasutasok ellenállását. Torma László, Galántoi Nándor, Tóbiás József, Musitz József, Kis Gyula, Szabó Mihály, Bokadi József, Écsi Imre, Csillag Alajos és a többi névtelen hősnek köszönhető, hogy óriási értékeket mentettünk meg városunk lakosainak. A felszabadulást követő nehéz időben a Back-malomban maradt gabonával, liszttel, és az olajgyórban maradt étolajjal nagyrészt biztosítottuk városunk élelmiszerellátását. (Erről részletesebben olvashattunk a Kisalföldben is). Az 1975. okt. 8-i szám egyik cikke idézi a főispán 1945 júliusában kiadott rendeletét: „A városi lakosság kenyérszükségletének ellátására a győri Henger-malom azelőtt Back-malomban tárolt, kissé dohos rozs ipari célokra történő felhasználását megtiltotta. A rozsot a város kenyérszükségletének ellátására a közellátás keretében történő szétosztásra rendelte el.. ." A felrobbantott hidak, épületek, vágányhálózot a vasúti közlekedést lehetetlenné tették. Nagy munka várt a vasutasokra, a lakosságra. Eleinte gépek, szerszámok hiányában kézi erővel, nagy megerőltetéssel takarítottuk el a romokat. Ezután a vágányokat kellett helyreállítani, amiben segítettek a szovjet katonák is. Ez az együttműködés sokáig emlékezetes marad számomra, hiszen szlovák nyelvtudásomat felhasználva sokat tolmácsoltam a szovjet és magyar embereik között. És az örömtől repesett szívünk, amikor végre Győrbe érkezett Pápa és Budaoest felől az első vonat... Ezzel lezárult a vasutasok, pályamunkások, üzemi dolgozók hősies küzdelmeinek első felvonulása „Egy hónapja nagy izgalom és fejetlenség uralkodott a városban. Napról napra közelebb jött a front, aknák robbantak, a géppuska kattogása mind élesebbé vált, és a náci banditák soraiban is nyugtalanságot lehetett észrevenni. Aztán a nagy nap hajnalán__Ismét és ismét felvijjogtak az aknák, és dörrenést dörrenés követett. Ekkor tudta meg a város, hogy a németek halálra Ítélték. Felrobbantották a Back-malmot — suttogták elszoruló torokkal az óvóhelyeken. Eg a Karolina-malom! Eg a Dobozgyár. Levegőbe röpítették a Baross-hidat! Égnek a vasúti raktárak! Felrobbantották a Rába-hidakat, a Duna-hidat, ég az egész város. Mi lesz velünk? — sötétlett mindenkiben a szörnyű kérdés. Ügyis elvittek már mindent. A raktárakat kifosztották, a gyárakat leszerelték, és most, ami megmaradt, azt is elpusztítják Szabad Győr, 1945. ápr. 27. (Részlet) „El sem képzelhető, hogy milyen károkat okoztak a németek közlekedésünkben. Elhurcolták mozdonyaink nagy részét, s a megmaradtak szintén javításra szorulnak. Körülbelül csak tíz százaléka maradt meg a mozdonyoknak, míg a személykocsiknak alig négy százaléka, a teherkocsiknak negyven százaléka. — A legnagyobb barbárság az, ami a vasúti pályatestekkel történt. Nemcsak a főútvonalakat robbantották fel a németek, hanem a helyiérdekű vasutak legnagyobb részét is teljesen hasznavehetetlenné tették. Másutt felszántották a pályatesteket, felrobbantották a műszaki berendezéseket, sok helyen pedig még a síneket is felszedték és elvitték ...“ Szabadság, 1945. jan. 26. (Részlet). „Vasárnap kora reggel a Keleti pályaudvar sokat szenvedett csarnokából utasok siettek le a lépcsőkön. Fejkendős asszonyok, csizmás férfiak, és mindnek hátán, kezében csomag és batyu. Megszólítjuk az egyik alaposan felpakolt nénit. — Honnan jönnek, néném? — Miskolcról, kedves — a kis unokámnak hozok valami élelmet. — Tegnap reggel ültem fel a vasútra, és ma már Pesten vagyok! Bent a pályaudvaron az egyik vasúti tiszt tájékoztat: Hetek kitartó munkájával sikerült a pályaudvart annyira helyreállítani, hogy végre beérkezhetett az első szerelvény, “ Népszava, 1945. febr. 20. (Részlet).
