Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-10 / 2. szám
A KÖNYVTERJESZTÉS MINDANNYIUNK ÜGYE FŐNÖD ZOLTÁNNÁL, A MADÁCH KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ, N. V. IGAZGATÓJÁVAL BESZÉLGETETT: DUSZA ISTVÁN Néhány év óta egyre több fórumon kerül szóba a csehszlovákiai magyar irodalom terjesztése, s ennek kapcsán a Madách Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalat munkája. Jogos és jogtalan bírálatok hangzottak el, amelyek elsősorban a kiadott müvek hullámzó színvonalát és a könyvek alacsony példányszámát kérték számon. A bírálatok meghallgatása után (nemcsak az általam felsoroltakra gondolok) milyen változásokra került, illetve kerül majd sor a kiadó munkájában? — A magunk részéről a kritika pártján állunk, s örülünk az észrevételeknek, megjegyzéseknek, különösen ha a bírálat segítő szándékkal párosul. A könyvterjesztés ügye egyébként csaknem három évtizede szerepel napirenden. A mi érdekünk, hogy kielégítsük az olvasók sokrétű érdeklődését, mégpedig nemcsak Madách-könyvekkel, hanem a közös könyvkiadás keretében kiadásra kerülő művekkel is. Az alapvető hiba megítélésem szerint azonban abban van, hogy könnyebb — és divatosabb — az alacsony példányszámot szóvá tenni, kifogásolni, mint ennek okait keresni, kutatni. Több évtizede halljuk már, hogy a közkönyvtárakból, iskolai könyvtárakból stb. hiányoznak a csehszlovákiai magyar írók művei. Az elmúlt években e téren előbbre léptünk, általános tendenciáról azonban nem lehet szó. Sokat változott az író-olvasó találkozók szervezésének módja, körülményei elsősorban az aktívabb CSEMADOK-szervezetek, a nőszövetség, s nem utolsósorban a könyvterjesztők jóvoltából. Attól azonban még mindig messze vagyunk, hogy azt mondhassuk, egyértelműen más lett, megváltozott az érdeklődés a csehszlovákiai magyar írók művei iránt. A szociológiai kutatás legalábbis azt mutatja, hogy elsősorban falun sok még a fehér folt. Ezt annak ellenére mondom, hogy tudom, ma már nem szokatlan egy-egy regényt — hazai piacra — 3—4 ezres példányban, egyegy verskötet 1—3 ezer példányszámban szállítani. Százalékosan ez az arány nem rosszabb, mint a szlovák vagy a cseh könyvpiac esetében. Az igények alapján a kiadó évről évre növeli a példányszámot, s két-háromszorosát jelenteti meg annak, amit a könyvterjesztő igényel. Ezenkívül az iskolákban, tömegszervezetekben a tömeges rendelés lehetőségeit is keressük, sőt az író-olvasó találkozók könyvellátására is gondolunk Persze, józan keretek között. A társadalmi igényt és a könyv valós értékeit vesszük figyelembe, amikor a példányszámot megállapítjuk. Nem vagyunk hívei a könyvpiac manipulálásának, mivel nekünk a kiadói tervben szereplő 50—60 címszó mindegyike fontos. Nem vitás viszont: javítanunk kell a könyvpropagandán, hogy az érdeklődés felkeltésével se legyen baj. A művek hullámzó színvonala dolgában mi csak annyit tehetünk, hogy magasabbra állítjuk a mércét, s ezzel kiszorítjuk a gyengébb, igénytelenebb műveket. Nem könnyű ez, s főleg nem népszerű. De a kritikai igényesség szempontjai erre is vonatkoznak. Teljesíti-e, teljesítheti-e a számonkérések sorában szereplő „irodalmi-szellemi műhely funkciót" az egyetlen (önálló) hazai magyar kiadó? — Megítélésem szerint eddig is az „irodalmi-szellemi műhely” igényei szerint dolgozott a kiadó, s ezután is ennek az ismérvnek szeretne megfelelni. Persze, szervezni csak azt lehet, ami van. A műveket továbbra is a szerzőknek kell írniuk, a kiadó segíthet, ösztönözhet (no, és kiadhat) —ez a legtöbb, amit tehet. Elég egyébként könyveinket összehasonlítani a korábbiakkal, hogy lássuk, mennyivel teljesebb ma kiadónk profilja. A szépirodalmi kiadványok mellett a tudományos-ismeretterjesztő művek, tanulmányok, képzőművészeti kiadványok szinte rendszeressé váltak, s a jövőben tovább bővül a témakör a népművészeti és tájjellegű kiadványokkal. Igazi műhellyé akkor válhat a kiadó, ha lapjaink, folyóirataink differenciált módon, s ugyancsak kritikai igényességgel segítenek a valós értékek feltárásában. Sajnos, néha nemcsak az igénytelenség iskolapéldáival találkozunk, hanem azzal is. hogy — tisztelet a kivételnek — egy-egy folyóirat csaknem teljesen megfeledkezik a megjelenő művek népszerűsítéséről, nem beszélve íróink hatékony támogatásáról. Az irodalmárkodók végérvényes kirekesztésére mikor kerül majd sor? S ami ennél is fontosabb, a tehetséges fiatalok lehetőségeit milyen formában bővítik? — A kiadóba érkező irodalmi fércmunkák többsége néhány hét leforgása alatt visszakerül jószándékú alkotójához, eltanácsolva őt a megjelentetés szándékától is. Nem hat ránk az az érv sem, hogy a vers, novella stb. itt vagy ott már megjelent. Ennek ellenére nem kétlem, hogy az ítélet (kritika, véleményalkotás) szubjektív jellege miatt jelennek meg gyengébb művek is. Ezt egészében „botsánandónak” tartom, hisz a művek igazi értékét az idő méri s az „érték” fogalma eléggé változó. (Nem akarok arra a példára hivatkozni, hogy a magyar irodalmat sem mindig a legkiválóbb alkotások képviselik külföldön, s egy-egy kiadáskor gyengének ítélt mű később előkelőbb helyezést kap, mint megjelenése idején. A kiadó különben sem az örökkévalóság számára dolgozik, hanem — sportnyelven szólva — kedvező mezőnyt biztosít a jó és jobb müvek versenyére. A kritika dolga volna, hogy rangsoroljon, minősítsen, az időé pedig hogy eldöntse, kik maradtak állva azok közül is, akiket a kritika esetleg nem fogadott kegyeibe!) A tehetséges fiatalok? Évente jelentkeznek, s évente jelennek meg köteteik. Formában és lehetőségben ezt tartjuk a legjobbnak. A tehetséges fiatalok pártján állunk, s örülünk, ha bizonyítanak, ha kézirattal kopogtatnak. 1979-ben egyébként a fiatalok almanachja kiadását tervezzük. Elindították a „Csehszlovákiai Magyar írók” sorozatot. Koncepciójának kialakításakor, a szerkesztési munka közben milyen szempontokat vesznek figyelembe? Milyen esztétikai mércével mérik az ebbe a sorozatba javasolt műveket? — Hatvan év csehszlovákiai magyar irodalmának legjavát szeretnénk a sorozatban megjelentetni. Eredetileg csak regényekre gondoltunk, menetközben tisztázódik, milyen más műfajok kerüljenek még be. A sorozatok: kiadásai problémáinál maradva: Ugyancsak fontos az Iskolások Könyvtára. Véleményem szerint az ebben napvilágot látott könyvek összetétele, színvonala nem segíti minden vonatkozásban az „igényes és értő olvasók nevelésének” nemzetiségi iskolarendszerünk elveiben nem, de gyakorlatában periferikus helyre került feladatát. Mi erről az ön véleménye? — Azt hiszem, leegyszerűsödik a kérdés, ha csak az IK könyveire gondolunk. A sorozatban a Maii 3 ■u > ш ЧЧ Ю N 03 ÍH о <
