Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-02-14 / 7. szám

ßdta harmadszor is elrendezte a dolgot Fácán helyett.- Nem kell nyomni a sódert. Csak annyit mondasz: Bora meg én. Szóval: meg akarunk esküdni. És kész.

— Semmi mást?- Minek? Anyu tudja az ügyet.

— Nem kérdez semmit?

— Nem. legfeljebb azt, hogy mikor. Majd azt mondod: minél hamarabb.

Fácán szokatlanul bőbeszédű volt. Még mindig akadt kérdeznivalója. Pedig nem szokta.

— Aztán elhiszik?

— Miért ne hinnék? Hiszen igaz.

Vasárnap érkezett Fácán Olasziba. Már csupán az is milyen nagy áldozatnak látszott, hogy a hajnali vonattal. lattolt az öregekkel meg apával, szóval Gáborral, mivel mostoha. És mindjárt be is ültették a mintás zöld abrosz mellé, essenek túl a kényelmetlenségen. Bort, szódavizet tett Bora az asztalra. Égy pohárral lement.- Látom, nem tudja, hogy szólítson - sóhajtott az asszony vagy félóra hallgatás után -, csak mondja nyugodtan, hogy Marcsa néném.

Ez jó kiindulás lett volna akármilyen beszélgetéshez. - Nem néni! Csak néném. Nem szeretném, ha néniznének harmincnyolc esztendős koromban.

Fácánt nem érdekelte a téma. Gyufaskatulyát fedezett fel az abroszon, azt kezdte pöccintgetni, oly módon, hogy négyszer-ötször megpördült a levegőben, s úgy esett vissza mindig - címkével felfelé. No, nem mindig, de legtöbbször.

Gábornak azt mondták a nők, hallgasson, legalábbis, amig a kérésen túljutnak. Hiszen, mint mostanában, neki ez ügyben ne legyen véleménye. Most jó lett volna, ha mégis társalog.- Egykorúak vagyunk az én urammal, ugye, és hát furcsa lenne, ha néniznének.

Fácán fejpillantott, mintha ellenőrizné, igaz-e az állítás az esztendőkről s az egykorúságró!. Közben is pöckölte a dobozkát.

Már régen hozzá kellett volna fogni az ebédkészitéshez. Marcsa néném halogatta, hátha éppen most kezdene bele a fiú mondókájába.

— Tudja, hogy tett Bora édesapja, amikor az én édesapám elé állt?

Gábor ezt nem akarta végighallgatni, kifelé indult. Észbe kapott Marcsa is: hiszen nem is tudná folytatni.- Jaj, édesapám - kiáltott zavarában a konyha meg a folyosó felé -, miért nem jön be, édesapám.

Kintről Gábor hangja felelt:

Elugrunk még a meccsre, a második félidőre még odaérünk.

A járási bajnokságban a második és harmadik helyért harcolt az o/aszi csapat. És vasárnap délelőttre szen/ezték a mérkőzéseket.

Nyugovóra helyezte a dobozt Fácán. Felállt, nyújtózkodott, rántott egyet a nadrágján.- Nyolcból hét tuti.

— Tessék? - ámult Marcsa, nem tudta követni sem a fiatalok, sem a férfiak gondolkodását.- Arra én is befizetnék - vált szinte fecsegővé a fiú. S már indultak is.

Csak aztán kapcsolt az anya: talán még jó, hogy a férfiak a mérkőzés közben elrendeznek mindent.- Aztán csak ügyesen, édesapám - súgta az öreg Rókus fülébe.

Ö meg mostohaanyjával - mert tavaly óta neki is mostohája van, hozzáfogott a főzéshez.

Tyúkleves, paradicsomos rizs baromfiaprólékkal, női szeszély.

Mire a tészta is kisült, megérkeztek négyen. Igen ám, Bora is velük ment.

öt-négyre győzött a vendégcsapat, de az arcokról látta Marcsa, a kérés nem történt meg.

Valamennyien faltak, különösen a sportolók, nehezen tudták leplezni a csámcsogást.

Nem sokkal ebéd után indult Fácán vonata. Egyetlen viszláttal köszönt a családtól, s már rohant is.

Bora kétszer verte ki a dilit: egyszer anyjának, hogy miért nem kérdezte meg azt legalább: Mi járatban? Jó fiú?! Másnap Fácánnak még egyszer, amiért olyan flegma.- Az apád, hogy csinálta?

Erre Bora nem tudott felelni.

A következő vasárnap megint jött a Fácán, a hajnalival. Minden gyufaskatulyát eldugtak. Marcsa nem mesélte el szombaton a lánynak, miképpen történt a lánykérés az ő idejében. A három felnőttnek többször is megtiltotta. Az anyós (örzsike néni) mindig szájára helyezte kezét - tiltakozóan —, annyira jólesett volna elmesélni az esetet, de nem. Borának azt nem szabad megtudni.

Az asztalon most egy kisüvegben - lélliternyi rum áll. De Fácán azt se nagyon itta, bár az első két pohárkával kihörpintette.

Zsebébe nyúlt. Gyulásdobozt vett elő, de egy pillanatig maga elé tette, és bocsánatkérően az asszonyra nézett.- Csak tessék, nyugodtan - mosolygott Marcsa, s a fiú elkezdte a pöckölést.

Gábor helyett most Rókus ült a ingaóra alatt, az édes nagyapa, neki bármilyen beleszólási joga lehet.- Hát, mi járatban, mi járatban, kedves fiam - hangját szavanként lejjebb eresztette Marcsa.

A fiú pöccintés meg dobozhullás között Marcsa nénémre tekintett, a következő pöccintés után Borára.- Ma egy hete kassa volt a pipihús.

Máma rántott szelet lesz - sóhajtott az anya

disznóból.

Bora elvörösödött, s egyszerre kétfelé akart vágni.- Algériám van, ha így hallgatlak benneteket! Hát anyuka, vedd tudomásul, hogy Fácánt ma egy hete nagyon érdekelte volna, hogy édesapa hogyan kért meg téged. Merthogy a példamutatás végett. De te nem voltál hajlandó. Sőt örzsike néni is, akárhányszor kérdem, szájára teszi a kezét.- Erről nem szoktunk beszélni.

Rókus kijelentésében bölcsesség és rendreutasítás bujkált.

Fácán csak a szemöldökét kapta fel:- Szóval előgyújtás volt? Megesik a legjobb családban is.

■Marcsa néném kitámolygolt.

Az ebéd rendes időben készült el. Fácánt senki nem

Mán a második ebédemet eszi, zabálja, köszönetlen. Még a kezicsókolom is nehezére esik. De sértegetni, azt tud!- Na jó, én nem szólhatok bele, nem vagyok illetékes. De csak a példa kedvéért: én megkérdezném tőle: Fiatalember, a dobozlökdösésen kivül mihez ért maga? Máma egy hete, megfigyeltem, a labdarúgás sem igen képes lekötni a ligyelmit.- Csak a második félidőre értünk ki - dünnyögötl öreg Rókus... - Egyik csapat se volt neki ismerős. Engem se nagyon érdekelt, amikor Purglyéket elvittem Mezőhegyesre, a lovas bemutatóra. Se a lovast, se a lovat nem ismertem. Tény igaz, hogy szűkszavú a gyerek.

De akadt még egy megbocsátó hang.- Nézzed már, Mariskám! Még a mi időnkben úgy mondom, hogy apád meg az én fiatalságomban - az első gyerők minden háznál öthónapra született. Nincsen abban semmi. Hogy is mondta?

Senki sem akart emlékezni a sértő szóra.

Gábor a felesége becsületét szolgálta, hogy tovább firtatta-birálta a kérőt.- és mi a foglalkozása? Csavargó? Csöves?- Szobafestő. Nagyon nagy áldozat tőle, hogy a vasárnapját ránk áldozza. Ilyenkor szók maszekolni.

Gábor úgy tett, mintha éppen ezt, a legfontosabbat nem is hallaná.- És micsoda név az, hogy Fácán? Ez a vezetékneve?

■ Nem.

CSERES TIBOR FÁCÁN, A KÉRŐ

sürgette. ■ De nem is marasztalta. Kényelmesen elérte vonalját. Bora elkísérte:- Most mi lesz?- Mi lenne?

Csak az állomáson került szó megint.- Klassz muterod van. Állati jól főz.

Bora ezt nem hagyhatta.- örzsike néni segít neki. A Purglyéknál volt szakácsnő.- Hát aztán.- Ide a rozsdás kést, ha tudod, kik a Purglyék.- Nyertél.__________________________________

Á kormányzó apósáék voítak.- Hát aztán.

Fácán felszállt a vonatra. Egy perc várakozás volt. Kihajolt az ablakon. Borának eszébe jutott az előgyújtás. Intett a fiúnak, hajoljon le. Két nagy frászt kevert neki fel. Indult a vonat. Fácán nem mert leugorni, hogy magyarázatot kérjen.

Odahaza úgy tettek az öregek, mintha az ö érkezése kavarná meg őket. Pedig mindent másodjára, harmadjára mondtak már.

Keresztneve?

Nem.

Hát? Nincs neki rendes neve? Vagy nem tudod?

De van neki. Valentinyinek hívják.

És keresztneve nincs?- De van. — És Bora duzzogása és majdnem szipogása kuncogásba fordult — azt hiszem, azt hiszem .. . Ernő. Vagy ilyesmi.

Marcsa és Gábor nagyon elszomorodtak. A léhaság borzasztó. Majd megvallotta Rókus.- A fiatalság a mi időnkben is olyan cselekedetet vitt végbe, hogy a szüléink a világvégit várták. És ki gondolta volna, örzsike, hogy mink ötven év után összekerüljünk.

Minden dolgok ellenére Fácánt a harmadik héten is el lehetett csalogatni. A pofonokat nem is kérte számon. Amikor a mintás, zöld abrosz fölött a fiú fel pöccintette az oda helyezett vadonatúj gyufaskatulyát, Bora lecsapott a játékra.- Amig elő nem állsz a nagy dumával, nem engedlek játszani.

Elég meglepő volt.- Miről is volna szó — segített kényszeredetten Marcsa.- Hát ugye, én meg Bora. Vagyis, hogy Bora meg én.

örzsike néni összecsapta kezét:- Feleségül kéri a mi Bóránkat - kikiabált a gangra.

Hallod, Rókus, a Fácán megkérte a Borika kezét!

így aztán túl is voltak a dolgon, és hozzákezdhettek

az ebéd készítéséhez.- Nékem azt hantálta a Bora, hogy nem Marcsa néném főzi azokat az állati jó ebédeket!

Bizonyításul a folyosón, a vadszőlő árnyékában hallgatnia kellett örzsike néni házasságát.- Engem az én szüleim nem adtak ahhoz, akit én szerettem volna: egy illető lány mögesött tőle - az mán oda tart. Pedig mink ketten igazán szerettük egymást! Hiába! Én akkor azt mondtam, édesanyám, ha engem nem ád, akit szeretek, hozzámék, aki elsőnek kér, még ha cigány legény lesz is. Pünkösd napján jött egy csöndes fiú Mezőhegyesről, kendergyári, reggel a padkára ült, délben azt mondja: örzsébet, elgyünne-e hozzám. El! Feliratkoztunk, háromszor kihirdettek, még abban a hónapban meg is esküdtünk. Vasárnap. De az én uram, már héttűn reggel ment is dologba, a kendergyárba. Én meg, ugye, főztem az ebédet, aztán vártam vele. Már mindenki meggyött a szomszédba, csak az én uram nem. Kiálltam az utcára, vártam. Vártam. Majd egyszer arra gy ön egy ember, rossz kalap a tejin, hogy a haja kiáll belőle. Kérdem: Hallja, jó embör, nem látta az én uramat? Csak néz, néz: Hát nem ismersz meg, örzsébet? az olyan ember volt, az az én első uram, kedves Fácán, ha azt mondtam ülj ide, ott maradt. De én még négy hónap múlva is föltöhettem volna a mirtuszkoszorút. Azután, hogy tőle elváltam, álltam el szakácsnőnek a Purglyékhoz, mert hogy ott volt akkoriban parádés kocsis, akit úgy szerettem. Nős ember. De hát erről többet nem mondhatok, csak azt, hogy volt már egy gyermekük, aki, mint rendesen, öthónapra született.

7