Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-12-20 / 51-52. szám
I günk. Hasznos lenne hát Fábry Zoltán műveinek idegen nyelvű kiadásain elgondolkozni. S nem csupán elgondolkozni, tenni is. Ezért a jövő évi Fábry-napokra meg kellene hívni a német, az orosz s egyéb nemzetek Fábry-kutatóit. Ha már Fábryról beszélünk, országhatárokon átsuhanó visszhanggal tegyük. De miféle visszhangot várok én, amikor kevesen vannak azok, akik szájukról ereszthetnék a Fábry-etika jegyében megfogalmazott igazságokat A fiatalok távol maradtak ... Pedig az lenne az igazi, ha az előadásokat nem csupán az a kb. harminc — szinte évről évre egyazon — fül hallaná, hanem legalább kétszáz főiskolás és középiskolás, s még több lelkes népművelő és pedagógus, hogy közügy legyen Fábry Zoltán öröksége, s állandóság az a Fábry megteremtette erkölcsi többlet, amelyhez a fiatalok koruktól, természetükből adódóan élénken érdeklődnének és ragaszkodnának. Csak hívni kellene őket, s amelyik Fábry-tétel megkívánja, azt nyeivükreészjárásukra fordítani. Szép előadói feladat. Szó esett róla, meg is látogattuk a stószi házat A Fábry sugallta erkölcsi kötelességből a CSEMADOK gondozza az alkotóházat, amelyet ezeddig egyetlen hazai magyar alkotó sem vett igénybe. Holott nemcsak az üresen tátongó szobák, hanem az eddig még feldolgozatlan Fábry-jegyzetek, kéziratok is várják érkezni nem bíró látogatóikat. Ottjártunkkor újságolta az alkotóház gondnoknője, hogy előkerült Fábry egyik börtönnaplója. Hogy mi minden rejtőzhet még Stószon, nem tudni, de legyen bármi, érték. íróinkat beédesgetjük a stószi alkotó-A cselekvő összefogás A VI. FÄBRY-NAPOK KAPCSÄN Költészetünk — a szlovákiai magyar — jóval előbb megénekelte az ellenállást, mielőtt az Fábry Zoltán érzelmi töltésű, ám a tudat cenzúráját soha meg nem kerülő életművében kiteljesedett volna, de e költészetnek nem adatott meg, hogy az éberség állandósága úgy kiteljesítse, mint Fábryban az etika ellenállását. így hát természetes, hogy a közéleti tevékenységtől áthatottak, az önsorsunk fölött töprengők inkább Fábryban keresnek szellemi útmutatót, mint kora hazai magyar költészetében. Fábry — a költészettől eltérően — mindig konkrét történelmi pillanatsort merevít ki írásaival —: hites ellenállóként. A humánum pártján, a vox humane haláldermesztő internacionalizmusával. Ellenezte Európa elrablását, majd a vádlottak padjáról a vádlókéra ültette át nemzetiségét, mint annak legfölkészültebb védőügyvédje, és tíz évvel ezelőtt is látta vigyázó szemével, földrengéses leikével akkor is megérezte a káosz epicentrumát, s mi sem természetesebb, nem a káoszt kavarok ugatásával, hanem emberi hangon figyelmeztetett rá. Ez hát az etika magasiskolája; ezek az 14 „oltárőrző" készültségbe riasztó leghangosabb sikolyai, továbbmondást sugalló kinyilatkozásai. Az elmúlt hónap közepén Kassán. (Kosice), a VI. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokon mi ezt mégsem mondtuk tovább. Pedig Fábry szellemi hagyományozása: a nemzetiségi ember erkölcsi magatartása — mánk történelmi síkjain is szem elől téveszthetetlen. örökséggé kell tenni. Lőrincz Gyula, a CSEMADOK KB elnöke is ezen a véleményen van. örömmel hallottam megnyitó beszédének azon tételét, amelyben hangsúlyozta fő kötelességünket, Fábry szellemiségének folytatását. Folytatását, sok irányú kiterjedését a történelmi időben, és térben. Itt és most — jövőnkért. Fábry Zoltánnak az orosz, a szovjet, a cseh, a szlovák irodalommal és a Sarlóval fenntartott kapcsolatait, és eszmei fejlődését a kétnapos tanácskozás résztvevői — néhány irodalmár, egyetemi tanár, író, költő és újságíró —, már régtől ismerhették. Tény, ma abban a helyzetben vagyunk, hogy Fábry Zoltán egész életművét tehetjük mérlegre, és ebben a keretben vizsgálhatjuk — és kell is értékelnünk — fejlődésének szakaszait. De elegendő-e Fábry vizsgálata jelen lehetőségeink vizsgálata nélkül? A kassai tanácskozáson Zalabai Zsigmond irodalomkritikus, hazai magyar novellairodalmunk utóbbi három évtizedének fejlődésképéről és lehetőségeiről tartott előadást —, Fábry szellemében. Fábry tényhűsége hat rám? Etikaközpontúsága! Ezért merem írni, hogy Európa tudatában elsősorban Fábryval nyerhet rangot, a nemzetköziséget megvalósitó kisebbsé-I